Képzési kínálatát, tudományos tevékenységét, a mesterséges intelligenciához kapcsolódó oktatási és tudományos tevékenységét, valamint a hallgatói szolgálatásokat is bemutatja a Debreceni Egyetem Informatikai Kara január 17-én, pénteken. A diákok megismerhetik az oktatókat és bebarangolhatják a kar modern épületét is.
Hírek
Mezőgazdasági partnerséget kezdeményez a Debreceni Egyetemmel Ningbo város Agrár- és Vidékfejlesztési Ügyek Hivatala. A jelentős kínai kikötő és kereskedelmi központ delegációja oktatási és tudományos kapcsolatok indítását tervezi, a részleteket együttműködési megállapodásban rögzítették az egyetemen tett látogatáson.
A 2024-ben megjelent hazai rockzenei albumok között a harmadik helyen végzett a Rockinform internetes szaklap éves ranglistáján a Tőzsér Józsefet, a Debreceni Egyetem rektorhelyettesét is soraiban tudó Android zenekar Wordless Scriptum című lemeze. A lap szerint a zenekar pályafutásának egyik legjobb hanganyagát készítette el.
A szeptemberben induló képzésekről, felvételi praktikákról és a hallgatói életről is részletes információkat kaphattak azok, akik ellátogattak a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar keddi nyílt napjára. Érdeklődőkben egyáltalán nem volt hiány.
A szakmák és szakmai szervezetek közötti még szorosabb együttműködés megszervezését, valamint az interdiszciplináris gondolkodás erősítését tartja legfontosabb feladatának Páll Dénes, a Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetségének (MOTESZ) új elnöke. A Debreceni Egyetem Klinikai Központ elnökhelyettese, a DE Gyógyszer- és Élelmiszerfejlesztési Koordinációs Központ igazgatója 2025. január 1-e óta tölti be az országos szakmai szervezet elnöki tisztét, mandátuma két évre szól.
A porcsérülések és a porckopás hatékonyabb kezelési módszereinek kifejlesztését alapozhatja meg, valamint segítheti a betegek életminőségének javítását a Debreceni Egyetem szakembereinek kutatása. A vizsgálat eredményei úttörő jelentőségűek a porcképződés genetikai szabályozásának megértésében.
Gazdag képzési kínálattal, új alap- és mesterszakokkal, nyelvtanulási és kulturális lehetőségekkel, tehetséggondozási programmal és a tanulmányok magasabb szintű folytatásával – mesterszakokkal és doktori iskolákkal – várja leendő hallgatóit a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kara (BTK).
A közúti biztonságot, a közlekedési hálózatok hatékonyságát, valamint a balesetek és a forgalmi torlódások elkerülését is segítheti az a digitális iker keretrendszer, melynek fejlesztésén a floridai és a szöuli egyetemmel együttműködésben a Debreceni Egyetem Informatikai Karának szakemberei dolgoznak. A Fraternity fantázianévre keresztelt tudományos projektet a HU-rizont program négyszáz millió forinttal támogatja.
A Pannónia Ösztöndíjprogram támogatásával egyhetes terepmunka keretében ismerkednek január 10-15. között a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) oktatói, kutatói és PhD-hallgatói az autentikus, még a hagyományokat őrző macedón télközepi maszkos és alakoskodó szokással, a dzsoloma sajátos történetével. A kutatóút eredményeiről naponta élő közvetítésben számolnak be a résztvevők a közösségi médiában.
A Debreceni Egyetem jégkorongcsapata két győztes mérkőzést vívott a hétvégén. Szintén nyertek a kosárlabdázók, míg a röplabdázók kikaptak.
A Debreceni Egyetem képzéseit, hallgatói szolgáltatásait, az intézményben elérhető sportolási, kulturális és tudományos lehetőségeket is megismerhetik az EDUCATIO Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás látogatói. A DE ötven fős delegációja tájékoztatja az egyetem kínálata, valamint a felsőoktatás iránt érdeklődőket Budapesten, a Hungexpo Vásárközpontban megrendezett nagyszabású beiskolázási eseményen.
Naprakész, folyamatosan bővülő szakmai tudással, tudományos életpályával, gyakorlatorientált képzési kínálattal, új mesterszakkal, azonnali elhelyezkedési és kiváló tapasztalatszerzési lehetőségekkel várja a továbbtanulókat a Debreceni Egyetem Egészségtudományi (ETK) Kara. Az elhivatottságot igénylő segítő szakmák iránt érdeklődők Debrecenben, Nyíregyházán és Szolnokon is szerezhetnek diplomát.
A DE M. Tóth Ildikó Sajtóközpont saját gyártású tudományos, ismeretterjesztő sorozatának idei első adásában a hetvenéves Atommagkutató Intézetbe kalauzoljuk nézőinket. A gyorsítókra alapozott tudományok európai laboratóriuma, nemzetközileg ismert és elismert multidiszciplináris kutatóintézet, melynek tevékenysége máig szorosan kapcsolódik a Debreceni Egyetemhez.
Folytatódnak a küzdelemsorozatok a bajnokságokban. A Debreceni Egyetem jégkorongozói két mérkőzést játszanak hazai pályán, és szintén itthon szerepelnek a kosárlabdázók. A férfi röplabdázók Kazincbarcikára, a futsalosok Budapestre utaznak.
DEAC hírek
Utánpótláscsapataink két bajnoki címmel, három ezüstéremmel és egy 3. hellyel zárták a 2024-25-ös bajnoki sorozatot. Június közepén minden korosztályunk számára lezárult az idény, bár még
The post Eredményes évet zártunk appeared first on DEAC.
Megkezdte a felkészülést az NB III 2025/26-os pontvadászatára a DEAC, hétvégén már edzőmérkőzés vár a csapatra. Alig egy hónapja játszotta le szezonzáró mérkőzését Urbin Péter
The post Munkába álltak labdarúgóink appeared first on DEAC.
Újabb egy évig a DEAC játékosa lesz Danilo Osztojics, hiszen a klub és a játékos sikeresen megállapodott a szezon végén lejáró szerződés meghosszabbításáról. A tavaly
The post Danilo Osztojics marad Debrecenben appeared first on DEAC.
Legolvasottabb hírek
Képgalériák
