Hírek közvetítés címkével

A városban működő középiskolák intézményvezetői számára szervezett háromoldalú szakmai egyeztetőprogramot szerdán a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karán a Debrecen BSC Kerekasztal és a Debreceni Tankerület. A rendezvény célja, hogy bemutassa, milyen módon közvetítheti a pedagógusképzés és a pedagógusok munkája az üzleti szektorban rejlő karrierlehetőségeket.

Első alkalommal rendezett tanulmányi versenyt technikumoknak a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara. A szerdai megmérettetésre több mint harminc 13. és 14. évfolyamos, mezőgazdasági és erdészeti ágazaton tanuló technikus jelentkezett.

Óralátogatásokon, iskolai bejáráson, szülői értekezleten ismerhetik meg a Debreceni Egyetem Kossuth Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája gimnáziumi feladatellátási helyének képzési kínálatát az iskolaválasztás előtt álló fiatalok és szüleik. A Csengő utcai feladatellátási helyen, a Kossuth Gimnáziumban november 7-én, kedden a 4 és az 1+4 évfolyamos képzés nyílt napjára várják az érdeklődőket, míg november 8-án, szerdán a hatévfolyamos képzést mutatják be.

Ötnapos nyári táborokat rendez júliusban a középiskolás és az általános iskolás diákoknak a Debreceni Egyetem Informatikai Kara. Az informatika iránt érdeklődők az adattudomány és a programozás témakörben szerezhetnek naprakész tudást.

Ismert és népszerű Bach, Händel és Saint-Saëns-művek is felcsendülnek a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány, az egyetem, a történelmi egyházak és Debrecen összefogásában szervezett május 6-i békekoncerten – hangzott el a DTV Esti Közelkép című műsorában, ahol Kossa György kuratóriumi elnök és Fekete Károly református püspök volt a vendég.

Több mint ezer végzős veszi át diplomáját a következő hetekben a Debreceni Egyetem téli diplomaosztó ünnepségein, melyeket a YouTube-on élőben követhetnek az érdeklődők. A diplomaosztók később is visszanézhetők az egyetemi csatornán.

Idén is egyedülálló és exkluzív tanévnyitó show-val indítja a tanévet a Debreceni Egyetem. A változatos és feledhetetlen élményeket kínáló yoUDay-t szeptember 15-én tartják a Nagyerdei Stadionban. Jegyek már kaphatók.

Idén a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara szervezi április 12 és 15 között online formában a 35. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) Állam- és Jogtudományi Szekcióját. A résztvevők száma a zsűritagokkal, az opponensekkel, érdeklődőkkel együtt meghaladja az ezer főt.

Több mint 1500 végzős vette át oklevelét a Debreceni Egyetem 2016/2017-es tanévének téli diplomaosztóin. A Multimédia Kompetencia Központ rögzítette az ünnepségeket. Az összes szép pillanatot visszaidézhetik a lenti videókban.

A Debreceni Egyetem Egészségügyi Karának, valamint a Természettudományi és Technológiai Karának végzősei vették át okleveleiket pénteken. Ezzel véget ért a 2016/2017-es tanév téli diplomaosztóinak sorozata.