Hírek közgyűjtemény címkével

Könyvbemutató szakmai műhely keretében ismerhették meg az érdeklődők a szerzők közreműködésével a Szociológiai Tudástár eddig megjelent köteteit a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) Szociológia és Szociálpolitika Tanszék szervezésében. A Szociológiai Tudástár könyvsorozat a (társadalom)tudomány szolgálatában című eseménynek a DE Egyetemi és Nemzeti Könyvtár (DEENK) Sziget tere adott otthont.

Megújította együttműködését a Debreceni Egyetem Botanikus Kertje és a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága. A megállapodás nyomán a Nagyerdő szélén található kert ezentúl nemcsak a természetből eltűnőben lévő, vagy kipusztult védett növények megőrzésében, szaporításában és visszatelepítésükben segíti a nemzeti parkot, hanem tervezik és elvégzik a visszatelepített növények utógondozását, nyomon követését is.

Elkezdődött a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár Böszörményi úti Campus Könyvtár olvasótermének átalakítása. A korszerűsítésnek köszönhetően a tervek szerint tovább erősödik majd a könyvtár egyre növekvő kulturális és közösségteremtő szerepe.

A vizualizációs eszközöket használó oktatóknak tartottak kreatív képzést a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár szervezésében csütörtökön. A kurzus célja az volt, hogy a szakemberek a felkészülés alatt új nézőpontokat fedezhessenek fel a tananyaggal kapcsolatban és egymásnak is beszámoljanak arról, hogyan alkalmazták a gyakorlatban a korszerű technikákat.

Tovább bővítette már meglévő együttműködéseit a Debreceni Egyetem (DE) és az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK). Az intézmény újabb területen támogatja a Bölcsészettudományi Kar (BTK) kutatómunkáját, a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár (DEENK) pedig jelentős, hungarikumnak minősülő korabeli dokumentumokkal gyarapodhat.

A Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány Kiválósági PhD-Ösztöndíj nyertesei számára szervezett workshopot pénteken a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár (DEENK). A Szigetben rendezett eseményen a fiatal kutatók a publikálással kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb információkkal ismerkedtek.

Új könyvtári egységet nyitott a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár (DEENK) a DE Szolnok Campuson. A DEENK a megújult oktatási kínálathoz igazította az új könyvtári tér kínálatát és a helyiség kialakítását is.

Idén második alkalommal szervezi meg közösen a Csokonai Színház és a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Művészeti Központ április 11-23. között a MUST- Ifjúsági és Egyetemi Összművészeti Találkozót, amelyen 13 nap alatt 10 helyszínen csaknem 30 program várja az érdeklődőket.

Csaknem ötven látványos fotón mutatja be a Főépület kialakításának folyamatait a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár és a Rendezvénykoordinációs és Alumni Központ közös tárlata. Az épület minden szintjén kiállított tablókon, installációkon megtekinthető fotográfiák interaktív módon mutatják be az építkezést.

Harmadik alkalommal hirdet versíró pályázatot a magyar költészet napja alkalmából a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár. Az idei kiírás központi témája Csokonai Vitéz Mihály költészete, mivel 2023-ban van az író születésének 250. évfordulója. A műveket a blackout poetry és a képvers műfajában küldhetik be a pályázók.

Foglalkoztató könyvcsomagot adományozott a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár a DE Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinikán működő Ronald McDonald Családközpontnak. Az adománnyal a DEENK elősegíti a klinikán kezelt gyermekek fejlődését, tanulását.

Az adatkezeléshez szükséges digitális készségek fejlesztése áll a középpontjában annak a nemzetközi online projektnek, amelyet négy ország – Hollandia, Magyarország, Németország, Spanyolország – részvételével rendez július 11-15. között a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár (DEENK).

Rektorhelyettesi, dékáni és főigazgatói megbízásokat adtak át a Debreceni Egyetemen. A megbízóleveleket Szilvássy Zoltán rektor és Bács Zoltán kancellár adta át csütörtökön a Debreceni Egyetem Főépületének Rektori Tanácstermében.

Angol nyelvű tudományos kiadványsorozatot indított a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Angol-Amerikai Intézete és a Debreceni Egyetemi Kiadó. A HJEAS Books első kötetének, Donald E. Morse It’s Time: What Living in Time Is Like című könyvének bemutatóját kedden rendezték az Egyetemi és Nemzeti Könyvtárban.

A Debreceni Egyetem is csatlakozott a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) Nyílt Tudományos Állásfoglaláshoz (Open Science). Az erről szóló oklevelet szerdán vehette át Szabó Istvántól, az NKFIH elnökhelyettesétől Szilvássy Zoltán rektor.

„Nyílt tudományos gyakorlatok az élettudományokban és a társadalomtudományokban” címmel 4. alkalommal szervezett online fórumot csütörtökön a FAIR1 kutatási adatkezelés módszertanának bemutatására a National Initiatives for Open Sciene in Europe projekt tagjaként a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség és a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtára.

Ötven alkotás érkezett a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár versíró pályázatára, amelyet hagyományosan a magyar költészet napja alkalmából hirdetett meg a DEENK. Az idei feladathoz ihletet adhatott az a hat ex libris is, amelyből választva elkészülhettek a képhez kacsolódó költemények.

A magyar költészet napja alkalmából idén is megszervezi versíró pályázatát a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár (DEENK). Hat ex libris szerepel a kínálatban, amelyből egyet választva várják a szervezők április 10-ig a költeményeket.

Középiskolás diákok tartottak bemutatót szerdán a Debreceni Egyetemen a német nyelv napja alkalmából. Az intézmény a programmal a Wunderbar Fesztivál március 28. és április 2. között rendezett országos népszerűsítő sorozatához csatlakozott.

„Kultúra és Mém” elnevezéssel rendezett kerekasztal-beszélgetést egyetemi oktatók bevonásával a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár (DEENK) a Szigetben. A találkozó központi témája a mémek kulturális jelentősége volt.

„Vakrandi egy könyvvel" - ezzel a címmel szervezett Valentin-nap alkalmából egyhetes könyvajánló akciót a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtára (DEENK).

„Fókuszban az állásfoglalás a nyílt tudományról” címmel rendezett online fórumot a National Initiatives for Open Sciene in Europe (NI4OS-Europe) projekt tagjaként a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) és a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtára (DEENK).

„Kettő az egyben” akcióvá bővítette idén hagyományos karácsonyi könyvmeglepetés ajándékozását a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtára. A DEENK ebben az évben édességgyűjtéssel is csatlakozott az ünnepi jótékonykodáshoz.

Emlékülést szervezett Csűry István születésének 100. évfordulója alkalmából a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár (DEENK). A december 2-i eseményen előadásokkal egybekötött kerekasztal-beszélgetésen emlékeztek meg a könyvtár egykori főigazgatójáról.

A Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Angol-Amerikai Intézetének „Hungarian Journal of English and American Studies” című folyóiratát is indexeli a jövőben a világ egyik vezető tudományos publikációs adatbázisa, a Scopus.