Hírek TTK címkével

Karok Utcája, zenés programok, szórakoztató műsor és sportesemények is várják majd az öregdiákokat az idei Alumni Fesztiválon. A szeptember 20-i eseményre már megkezdte az előkészületeket a Debreceni Egyetem Rendezvénykoordinációs és Alumni Központja.

A microPublication Biology folyóiratban jelent meg a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar hallgatóinak bevonásával készült vizsgálat leirata, melyben sörökből kimutatható mikrobákat kerestek és elemeztek. Már egy következő publikáció is készül, abban mézsörélesztőket hasonlítanak össze fenotípusosan.

A Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási, valamint a Természettudományi és Technológiai Kar rendezhet idén nemzetközi konferenciát a Debrecen University Symposium keretében. A pályázat nyerteseiről múlt heti ülésén döntött a Debreceni Egyetem (DE) Tudományos Tanácsa.

Két védett lepke, a csíkos medvelepke és a sárga gyapjasszövő genomi könyvtárát készítik el a Debreceni Egyetemen a szakemberek egy nemzetközi kooperáció keretében. A kutatók célja, hogy a genetikai struktúrát megismerve segítsék a természetvédelmi menedzsmentet a fajmegőrzésben.

Folytatódik a Debreceni Egyetem (DE) Tudományos Igazgatóságának ismeretterjesztő sorozata. Március 12-én, szerdán 17 órától Rejtett veszélyek a vizeinkben: mikroszennyezők és hatásaik a vízi élővilágra címmel Nyeste Krisztián József, a Természettudományi és Technológiai Kar (TTK) Biológiai és Ökológiai Intézet Hidrobiológiai Tanszék adjunktusa tart előadást a KARAKTER 1517 Könyvesbolt és Kávézóban.

A matematika három hagyományos ágát, az algebrát, az analízist és a geometriát is érinti a Debreceni Egyetem Matematikai Intézet egyetemi docense, Figula Ágota kutatása, melyben a differenciálható nem asszociatív struktúrákat vizsgálta. A tanulmány a neves Journal of Algebrában jelent meg.

Reakciójukban képződhetnek olyan hosszú élettartamú vegyületek, amelyek reakcióba léphetnek a nyersvizekben lévő más komponensekkel, így különböző klórozott, halogénezett vegyületek jelenhetnek meg, amik emberi egészségre károsak – állapították meg a Debreceni Egyetem kutatói.

A tavaszi félévben is folytatódik a Debreceni Egyetem (DE) speciális képzési programja, a Szenior Egyetem. A szépkorúaknak szóló kurzus keretében elsőként március 7-én, pénteken 16 órai kezdettel Kapusi Kálmán egyetemi docens, a Zeneművészeti Kar Vonós Tanszék vezetője tart előadást A magyar könnyűzene története címmel.

A tavaszi félévben is folytatódik a Science Cafe, a Debreceni Egyetem (DE) Tudományos Igazgatóságának ismeretterjesztő sorozata. Elsőként Anyag és fény párbeszéde – a spektroszkópia titkai címmel Csarnovics István, a DE Természettudományi és Technológiai Kar (TTK) Fizikai Intézet Kísérleti Fizikai Tanszék docense tart előadást február 26-án, szerdán 17 órától a KARAKTER 1517 Könyvesbolt és Kávézóban.

Nemcsak a múltat idézi meg, hanem a jelen és a jövő generációi számára is útmutatást nyújt Lóki József könyve, melyet a Debreceni Egyetem Földtudományi Intézet fennállásának 110. évfordulója ihletett.

Mintegy ezer diák érkezett a Kölcsey Központ Nagytermébe csütörtökön, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara által életre hívott, Kalandozások a Természet- és Műszaki Tudományokban elnevezésű rendezvénysorozat negyedik állomására. Ezúttal Prószéky Gábor, a HUN-REN Nyelvtudományi Kutatóközpont főigazgatója tartott előadást Érti-e a mesterséges intelligencia a nyelvet vagy csak úgy csinál? címmel.

Nyolcadik alkalommal tartotta meg a MOL Petrolkémia duális tanévnyitóját Tiszaújvárosban. Az ünnepségen köszöntötték az új évfolyam hallgatóit és a végzősöket is. A 2025/26-os keresztféléves szemeszterben tizenketten kezdik meg tanulmányaikat a vállalatnál, közülük kilencen a Debreceni Egyetem, hárman a Miskolci Egyetem hallgatói.

Robert Freckleton, a University of Sheffield ökológusa, a biodiverzitás monitoring egyik vezető teoretikusa, a komparatív evolúciós modellek nemzetközi tekintélyű kutatója három hónapot tölt el vendégprofesszorként a Debreceni Egyetem Evolúciós Állattani és Humánbiológiai Tanszékén.

Okleveles tanárok, alkalmazott matematikusok, biológusok, biomérnökök, biotechnológusok, fizikusok, hidrobiológusok, vegyészek és vegyészmérnökök kapták meg oklevelüket a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar pénteken tartott diplomaosztóján a Díszudvaron.

Idén is megtartotta a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Kémiai Intézet Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszék Környezetanalitikai Kutatócsoportja tavaly életre hívott rendezvényét. Ezúttal is a nők szerepét, lehetőségeit, helyzetét járták körbe a tudományos világban.

Nemzetközi tudományos konferenciával tisztelgett a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Matematikai Intézet Analízis Tanszéke születésének 100. évfordulója alkalmából Aczél János és munkássága előtt. A Hajdúszoboszlón tartott rendezvényre több mint ötven kutató érkezett a világ számos pontjáról.

A Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara (TTK) elkötelezetten támogatja a megújuló energiaforrások és a fenntarthatóság ügyét. Ennek jegyében a kar együttműködési megállapodást kötött a Magyar Megújuló Energia Szövetséggel. A felek céljai számos területen összhangban állnak, így megalapozott a sikeres kooperáció.

Kapcsolatot találtak a táplálkozás és a tumorok kialakulása között a Debreceni Egyetem kutatói. A nemzetközi koprodukcióban készült vizsgálat részleteit mutatjuk be a DE M. Tóth Ildikó Sajtóközpont saját gyártású tudományos, ismeretterjesztő sorozatának legújabb riportjában.

A mozgásmintázat és a térbeli elhelyezkedések lehetőséget kínálnak még további vizsgálódásra abban a kutatásban, melyben a Przewalski ménes társadalmát tanulmányozták szakemberek a Hortobágyon – véli a Debreceni Egyetem viselkedésökológusa, Barta Zoltán, aki tagja volt a kutatócsoportnak. A professzor a korábbi eredményeket bemutató tanulmányért nemrég elnyerte a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány Publikációs Díját.

Tudja, milyen ásványok vannak a mobiltelefonban, a fogkrémben és a babahintőporban? Hogyan törnek ki a vulkánok? Mitől drágák a drágakövek? – ezekre a kérdésekre is választ kaphatnak a Debreceni Egyetem szakembereitől a Csapó utcai bevásárlóközpontban pénteken nyílt tárlaton, ahol igazi különlegességeket, többek között világító ásványokat is megcsodálhatnak látogatók. 

Látványos kísérletekkel, mikroszkópos vizsgálatokkal és a továbbtanulással kapcsolatos részletes információkkal várta a fiatalokat a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara (TTK) csütörtökön a Csapó utcai bevásárlóközpontban.

A Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara (TTK) széles képzési kínálattal várja azokat a fiatalokat, akik a természettudományok vagy a műszaki tudományok iránt érdeklődnek. Legyen szó tanári pályáról, kutatói hivatásról vagy mérnöki karrierről az iparban, a kar olyan tudást nyújt, amellyel végzett hallgatói biztosan helytállnak a munkaerőpiacon.

A Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara (TTK) két izgalmas rendezvénnyel készül, hogy közelebb hozza a természettudományokat és a műszaki tudományokat a továbbtanulás előtt álló fiatalokhoz. Január 23-án, csütörtökön a Fórum Bevásárlóközpont alsó szintjén egész napos nyílt napot tartanak, amelyet másnap egy látványos ásványkiállítás követ.

Mintegy 180, alapképzésben tanuló hallgató vette át diplomáját a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karának szombati ünnepségén. Biológusok, biomérnökök, fizikusok, földtudományi kutatók, vegyészek, vegyészmérnökök és villamosmérnökök kapták meg okleveleiket a Főépület Díszudvarán.

A Debreceni Egyetem oktatási, kutatási, gazdasági és fejlesztési stratégiáját, valamint a 2024-es év eredményeit is áttekintette Szilvássy Zoltán rektor, Bács Zoltán kancellár és Kossa György kuratóriumi elnök a Campus TV évértékelő interjújában.