A Debreceni Egyetem idén tizedik alkalommal rendezte meg Gazdasági Évindító Partnertalálkozóját, ahol az intézmény vezetői a régió meghatározó gazdasági és kormányzati szereplőivel közösen értékelték az elmúlt év eredményeit. A jubileumi esemény középpontjában a stabil gazdálkodás, az innovációs beruházások és az egyetemi tudásbázis szerepének további erősítése állt.
Hírek rektor címkével
Fiatalok mutatták be díjnyertes ötleteiket a debreceni Csokonai Fórumban szerdán. A Tehetséges Debreceni Fiatalokért Közalapítvány pályázati felhívására érkezett alkotások és projektek készítői között 10 millió forintot osztottak szét. Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora közös kutatási lehetőséget és tanulmányutakat ajánlott fel három nyertesnek.
A debreceni felsőoktatás integrációjának 25 éves évfordulója alkalmából Jubileumi Díszünnepséget tartott a Debreceni Egyetemen a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány és a Tiszántúli Református Egyházkerület hétfőn. A rendezvényen részt vett és köszöntőt mondott Sulyok Tamás köztársasági elnök is, aki az ünnepség keretében adta át rektori megbízás okiratát Bács Zoltán egyetemi tanárnak, a Debreceni Egyetem következő rektorának.
Egyetemi tanári pályázatok rangsorolásáról, professor emeritus cím adományozásáról és az oktató, kutató, tanár munkakörökben foglalkoztatottak egyetemi besorolási szabályainak módosításáról is döntött a Debreceni Egyetem Szenátusa. A testület februári ülésén szó volt az idei béremelési intézkedésekről és az elmúlt időszak meghatározó partnerségi megállapodásairól.
Átvette a Debreceni Egyetem két professzora az OTDK70 Kitűzőt, melyet az Országos Tudományos Diákköri Tanács alapított olyan felsőoktatási intézményi vezetők, oktatók, kutatók és szakmai döntéshozók elismerésére, akik hosszú időn át jelentős szerepet vállaltak a tudományos diákköri tevékenység fejlesztésében, TDK-s hallgatók támogatásában. A kitűzőt és az elismerő oklevelet Mátyus László professzor, az OTDT elnöke adta át csütörtökön Pusztai Gabriellának, a Bölcsészettudományi Kar egyetemi tanárának és Berde Csabának, a Gazdaságtudományi Kar professor emeritusának.
A hatékonyabb betegellátás érdekében emelte magasabb szintre eddigi együttműködését a Debreceni Egyetem az egyik legnagyobb globális biotechnológiai vállalattal. A szerdán aláírt megállapodás célja többek között a betegségek korai felismerésének támogatása, a megfelelő diagnosztikai útvonalak erősítése, valamint a sikeresebb betegútmenedzsment olyan, hazánkban is népbetegségnek számító területeken, mint a daganatos, a szív- és érrendszeri vagy a krónikus légzőszervi megbetegedések.
Emléktáblát avattak az indiai ájurvéda orvostudomány nemzetközileg elismert professzora, a Debreceni Egyetem Ájurvéda Tanszékének első tanszékvezetője, Madhaw Singh Baghel tiszteletére az intézmény Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézetében. A keddi ünnepi eseményen Anshuman Gaur nagykövet is részt vett, a diplomata és küldöttsége az avatóünnepséget követően a jövőbeni együttműködési lehetőségekről tárgyalt egyetemi és kari vezetőkkel.
Tovább erősödik a Debreceni Egyetem és a világ egyik vezető egészségipari vállalata, a GE HealthCare több éves szakmai együttműködése. A pénteken megkötött keretszerződés magasabb szintre emeli az eddig is sikeres közös munkát, melyben hangsúlyos szerepet kapnak többek között a radiokémiai fejlesztések, a legkorszerűbb AI-támogatott sugártervezési folyamatok és innovációk, amelyek révén hatékonyabb és biztonságosabb lehet a betegellátás a Klinikai Központban.
A Debreceni Egyetemmel és a Hajdú-Bihar Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamarával közösen rendezte meg a város bálját Debrecen önkormányzata. A jótékonysági eseményen ezúttal a Debreceni Református Nagytemplom világításának és fűtési rendszerének korszerűsítéséhez járulhattak hozzá felajánlásaikkal a résztvevők.
Európában egyedülálló kettős diplomát szerezhet az a négy hallgató, akik először nyerték el a Debreceni Egyetem és az Amerikai Egyesült Államokban működő South Dakota State University (SDSU) együttműködésében megvalósuló program ösztöndíját. A Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar kiválasztott hallgatói, akik a precíziós mezőgazdasági mérnök képzés keretében két félévet tanulhatnak a Dél-Dakotai Állami Egyetemen, szerdán indulnak a tengerentúli intézménybe.