Alapító professzor előtt tisztelgett a Gazdaságtudományi Kar közössége

Pályatársai, kollégái, egykori és jelenlegi tanítványai köszöntötték a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának alapító professzorát, Nábrádi Andrást. A Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskola leköszönő vezetője szerint csakis az elődök tisztelete adja meg a jogot, hogy jól neveljük, a múlt tisztelete pedig, hogy a jövőt jól építsük.

Az ünnepi eseményen egyebek mellett az egyetem és a kar vezetői méltatták a professzor több évtizedes oktatói, tudományos és közösségépítő munkáját. Bács Zoltán rektor személyes hangvételű beszédben köszöntötte egykori oktatóját. 

- Nábrádi András már az 1990-es években aktív részese volt az intézmény útkeresésének. Az Agrárgazdasági és Vidékfejlesztési Kar, majd a Gazdálkodástudományi és Vidékfejlesztési Kar vezetőjeként meghatározó szerepe volt abban, hogy mára a sikeres Gazdaságtudományi Kar az egyetem legnagyobb kari egységévé vált, tudományos eredményeit pedig nemzetközi szinten is elismerik – fejtette ki az egyetemi vezető.

Fenyves Veronika, a Gazdaságtudományi Kar dékánja kiemelte: Nábrádi András professzor meghatározó szerepet töltött be és tölt be ma is az intézmény életében. Munkássága generációk számára jelent példát. 

- Professzorként, oktatóként, kutatóként, vezetőként és emberként is azt gondolom, hogy maradandót alkotott. Kollégáinkkal, ismerősökkel, szakmai közösséggel mindig nagyra becsültük szakmai tájékozottságát, következetességét és ugyanakkor azt az emberséget és nyitottságot, amellyel mindig a hallgatók és kollégái felé fordult. Munkásságából két aspektust emelnék ki: a tehetséggondozás és a tudásátadás. Úgy gondolom, hogy egy intézménynek azok az emberek adják az erejét, akik hosszú éveken keresztül gazdagítják, formálják, alakítják a közösségét, professzor úr egy ilyen ember – mondta köszöntőjében Fenyves Veronika, a Gazdaságtudományi Kar dékánja.

Stündl László, a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar dékánja mellett Nábrádi András professzort egyebek mellett köszöntötte Apáti Ferenc, a Kertészettudományi Intézet vezetője, Berde Csaba, a Gazdaságtudományi Kar professor emeritusa, Jávor András, a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar professor emeritusa és Nagy Adrián, a Gazdálkodástudományi Intézet igazgatója.


Az eseményen az akadémiai és gazdasági élet számos meghatározó szereplője is részt vett, többek között Kapronczai István, az OTP Bank agrár szaktanácsadója, Lendvai Csaba, a SERVET 2000 Kft. tulajdonosa, Nagy Frigyes egykori földművelésügyi miniszter, Pajna Zoltán, Hajdú-Bihar Vármegye Önkormányzatának elnöke, Szabó Levente, a KITE Zrt. vezérigazgatója, Szűcs István, az Ökonómia Intézet igazgatója, Tobak Júlia, a Pannon Egyetem tudományos munkatársa, Vasa László, a Magyar Külügyi Intézet főtanácsadója, vezető kutatója, Véha Antal, a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karának egykori dékánja, valamint Veres Edit, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem tanszékvezetője is.

Nábrádi András 1980-ban szerezte meg agrármérnöki diplomáját a Debreceni Agrártudományi Egyetemen, 1992-től a közgazdaságtudomány kandidátusa, 1998-ban PhD-fokozatot szerzett közgazdaságtudományok tudományágban, 2000 óta egyetemi tanár.

1981-től dolgozik a Debreceni Egyetemen, illetve jogelőd intézményeiben. 1994-2000 között a Debreceni Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi Kar dékánhelyettese, majd dékánja, 2000-2009 között a DE Agrárgazdasági és Vidékfejlesztési Kar, 2009-2013 között a DE Gazdálkodástudományi és Vidékfejlesztési Kar dékánja, 2013-2015 között az egyetem stratégiai rektorhelyettese.

Jelenleg a Gazdálkodástudományi Intézet professor emeritusa, a vállalkozásfejlesztés MSc szakvezetője, a Vállalatgazdaságtani Tanszék és a Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskola vezetője.

Szakmai-tudományos munkájának fő területe a vállalatgazdaságtan, az ágazati gazdaságtan, a mezőgazdasági üzemtan, valamint a stratégiai menedzsment és kockázatelemzés. Az üzleti tervezés, stratégiai menedzsment, vállalkozásfejlesztés, vállalati gazdaságtan tárgyak oktatásával angol és magyar nyelven valamennyi képzési szinten részt vesz. Oktatói munkájának elismeréseként a Gazdaságtudományi Kar hallgatóinak javaslatára több alkalommal is elnyerte az Év oktatója címet. 

Pályája során Hollandiában, Olaszországban, Japánban, az Amerikai Egyesült Államokban, Németországban, Szerbiában, Horvátországban, Montenegróban, az Orosz Föderáció államaiban, valamint Mongóliában is volt vendégoktató. 2005 és 2010 között a gödöllői Szent István Egyetem, 2013-tól pedig a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem főállású professzora.

Az oktatásban eltöltött tehetséggondozási ideje alatt megkapta a legjobb TDK témavezetői elismerést, valamint nemzeti szinten a Mestertanár elismerést. 

Több mint 500 publikációja jelent meg, hivatkozásainak száma 1799 (ebből 1400 független), Hirsch indexe 18.

Számos felsőoktatási szak, mint a gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnök BSc, a vidékfejlesztési mérnök BSc, a vállalkozásfejlesztés MSc, az orvosközgazdász MSc létesítésének kezdeményezője, elévülhetetlen szerepe volt az Agrárgazdasági és Vidékfejlesztési Kar létrejövetelében, a Gazdaságtudományi Kar megalakulásában. Oktatásszervezői munkásságát 2008-ban az Oktatási és Kulturális Minisztérium A magyar felsőoktatásért emlékplakettel jutalmazta, 2009-ben a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Újhelyi Imre díjjal tüntette ki.

Oktatói és vezetői munkáján túlmenően egyik alapító tagja az International MBA in Agribusiness szervezetnek, szintén alapítója az Applied Studies of Agribusiness and Commerce - APSTRACT nemzetközileg elismert szakmai folyóiratnak és az AVA (Agrárgazdaság, Vidékfejlesztés és Agrárinformatika) kongresszusnak. Nevéhez fűződik az első országos PhD-konferencia (1995) és 2019-ben az első Partium International Conference of Management megszervezése.

Több hazai és nemzetközi fórum tagjaként végzett és végez vezetési, szervezési tevékenységet.

Teljesítménye, emberi tartása, értékrendje alapján és a Debreceni Egyetemért, az észak-alföldi régió oktatásáért, az agrár- és gazdaságtudományi felsőoktatási képzések fejlesztése érdekében példaadó elhivatottsággal végzett magas színvonalú és eredményes munkájának elismeréseként 2009-ben megkapta a Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztjét, 2025-ben Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át.

Sajtóközpont 

 

Last update: 2026. 05. 22. 12:44