Hírek

A Debreceni Egyetem Klinikai Központ integrációs folyamatának eredményeként több új szervezeti egység jött létre. Június elsejével kezdi meg működését az integrált Orvosi Képalkotó-, az integrált Bőrgyógyászati-, illetve az integrált Gyermekgyógyászati Klinika, valamint a Betegirányító Központ. Az intézmények vezetői pénteken vették át kinevezésüket.

A legismertebb járműipari vállalatok, a szakminisztérium és a Debreceni Egyetem képviselői tartottak előadásokat azon a szakmai fórumon, melyet az ország legnagyobb járműipari seregszemléje, a Debrecen Drive kapcsán rendeztek pénteken a Nagyerdei Stadionban.

Kiemelkedő eredményt ért el a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar egyik hallgatója a lengyel fővárosban a kutatásokat végző orvostanhallgatók nemzetközi kongresszusán. Székely Mihály, aki egy, daganatok leküzdésével foglalkozó debreceni kutatócsoport tagja, megnyerte saját szekcióját.

Az európai növénytermesztés és fajtaminősítés hatékonyságát segítő Horizon 2020-InnoVar projekt legfrissebb tudományos eredményeit mutatták be a kutatók a Debreceni Egyetem Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság Nyíregyházi Kutatóintézetében. A 2019-ben indult programban a Debreceni Egyetem 21 konzorciumi partnerével innovatív vizsgálati módszerek kidolgozásán működik együtt, amelyek a növénytermesztők fajtaválasztását segítik.

Magyar népmesék alakjait és történeteit ábrázoló falfestések díszítik mostantól a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinika röntgen felvételező helyiségének falát. A népmesei motívumok segíthetnek, hogy a gyermekek a vizsgálat közben is otthonosan érezzék magukat.

A Debreceni Egyetem női futsalosai ismét összecsapnak a TFSE gárdájával az NB I fináléjában. A szezon utolsó bajnokiját játsszák a női labdarúgók. Az amerikaifoci-csapat hazai mérkőzését ingyen tekinthetik meg a szurkolók.

Többek között önvezető járművek és számítógépes játékok fejlesztése, szenzorok kiolvasása, 3D dobozolás, tesztelés, valamint Data Mining programok, modern technológiák és naprakész szakmai ismeretek várják a Debreceni Egyetem Informatikai Karán a diákokat, akik a hagyományos oktatás mellett a nyári hónapokban is bővítenék informatikai tudásukat.

Az ökológiai gazdálkodást támogató alapképzést indít a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara – jelentette be Harsányi Endre agrár- és élelmiszertudomány fejlesztéséért felelős ágazatfejlesztési rektorhelyettes szerdán az egyetem Látóképi Növénytermesztési Kísérleti Telepén rendezett konferencián. A képzés a tervek szerint 2024 szeptemberében indul.

A Debreceni Egyetem Könnyűzenei Intézetének féléves kurzusát mintegy harminc hallgató fejezi be május végén. Az egyetemisták hagyományos módon ezúttal is a Liszt teremben, a Szemeszterzáró gálakoncerten mutathatják meg mennyit fejlődött hangszeres játékuk és énektudásuk.

Május 31-ig, szerdáig lehet regisztrálni a Debreceni Egyetem nyárindító, egész napos közösségi programjára, a DErbi-re. A főzőversenyre minden tűzrakóhely gazdára talált, de az asztalitenisz-, a szkander- és a pókerversenyre, valamint Wolf Kati esti koncertjére a Víztoronykertben még várják a regisztrációkat.

A Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kara elsőként a Szolnok Campuson indította el harminc hallgató részvételével az óvodákban, iskolákban, kollégiumokban dolgozó óvodai és iskolai szociális segítők képzését. A kar ezzel támogatja a térség szociális szakembereinek tudásbővítését.

A DEAC Életmód és Szabadidősport Szakosztálya szervezésében indul a Debreceni Egyetem Dolgozói Sportbajnoksága (DEDS). A verseny célja a mozgás, a sport és a versenyzés mellett a szórakozás és a közösségépítés is.

Szemlélet- és gyakorlatváltás szükséges a vízgazdálkodásban – fogalmazták meg a szakemberek azon a konferencián, melyen a Debreceni Egyetem MÉK Víz- és Környezetgazdálkodási Intézete vízszolgáltatókkal és -felhasználókkal tekintette át a szakterület kihívásait és trendjeit. A résztvevők az intézet nemzetközi szintű laborhálózatát is megtekintették.

Lihi Norbert adjunktus, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Kémiai Intézetének oktatója kapta a Polányi Mihály Fiatal Kutatói Díjat. Az MTA Fizikai Kémiai Tudományos Bizottságának kitüntetése a fizikai kémia területén az elmúlt 5-10 évben elért nemzetközi jelentőségű tudományos eredmény elismerése.

DEAC hírek

Nagyarányú győzelemmel és Puskás Balázs mesterötössel zárták a DEAC ifistái szombati, utolsó bajnoki mérkőzésüket. Szezonzárásként a Sárréti együttesét fogadta szombat délután Kozma László alakulata. Bő

The post Hétgólos gálafoci appeared first on DEAC.

Ötször vette be a Sajóvölgye kapuját és aratott magabiztos győzelmet U12-es csapatunk a 27. fordulóban. Idegenben várt újabb megmérettetés Urbin Péter ifjú legénységére szombaton, mely

The post Szombati ötös appeared first on DEAC.

Négyet vágtak az Egernek U15-ös fiataljaink és ajándékozták meg győzelemmel mesterüket születésnapján. Hatalmas volt a tét a zárófordulóban, ha nyernek Dobos Attila tanítványai a hevesiek

The post Bajnoki ezüstöt érő győzelem appeared first on DEAC.

Képgalériák