Nemzetközi oktatási környezet, kiváló oktatók, modern laborok, átfogó tehetséggondozó program és széles körű szakmai partnerhálózat – a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karának nyolc alap- és nyolc mesterszakára, valamint osztatlan agrármérnök képzésére jelentkezhetnek a felvételizők február 15-ig.
Hírek
Magyarországon évente mintegy tízezer új tüdőrákos esetet diagnosztizálnak és a betegség következtében körülbelül kilencezren halnak meg, pedig a korai stádiumban felfedezett daganat jó eséllyel gyógyítható. A tüdőrákkal kapcsolatos legújabb kutatási eredményeket és a legmodernebb kezelési lehetőségeket vitatták meg hétfőn a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Tüdőgyógyászati Klinikáján rendezett szakmai szimpóziumon a rák világnapjához kapcsolódva.
Hazánkban elsőként a Debreceni Egyetem indít zenei menedzser mesterképzést, hogy egy folyamatosan megújuló, szerteágazó szakterületen is piacképes diplomát szerezhessenek a hallgatók. A DE Gazdaságtudományi Kar és a Könnyűzenei Intézet négy féléves mesterszakja minden szempontból hiánypótló lesz.
A magyarországi egyetemek átalakítási folyamatát, az azóta eltelt időszak eredményeit, illetve a doktoranduszok helyzetét tekintette át Bács Zoltán kancellár és Molnár Dániel, a Doktoranduszok Országos Szövetsége és a Debreceni Egyetem Doktorandusz Önkormányzat elnöke Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszterrel, valamint az Óbudai Egyetem rektorával, Kovács Leventével az M5 Ez itt a kérdés… című magazinműsorában.
Nagy sikert aratott a Debreceni Egyetem első operettje. A Főépület Aulájában bemutatott Denevér című előadást az intézmény vezetői előtt vitték színpadra a posztgraduális zenés-színpadi előadóművészeti képzés növendékei, a DE Zeneművészeti Kar hallgatóiból álló kamarazenekar, valamint az egyetem MediChoir Hallgatói Kórusa.
Oklevélátadó ünnepségén 231 végzett hallgatóját ünnepelte a Debreceni Egyetem Informatikai Kara. Hajdu András dékán beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy az informatikus szakemberek egy kihívásokkal teli korban kezdenek karrierépítésbe, ezzel együtt pedig hatalmas társadalmi felelősségvállalással is szembe kell nézniük.
A Debreceni Egyetem széles képzési kínálatáról, az új szakokról, az egyetemi, hallgatói, közösségi életről és jövőbeni tervei mellett saját egyetemi éveiről is beszélt Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora, valamint Bács Zoltán kancellár a Debrecen Televízió új magazinműsorában. A CampusTalk a DTV megújult, havonta jelentkező egyetemi magazinja, amely révén nyomon követhetik a DE eseményeit, történéseit.
A Magyar Kupa Final Four-ban szerepeltek a DEAC hokisai, a többi szakosztályunk élcsapatainak egy része pedig a bajnokságban igyekezett jól teljesíteni. A női futsalosok fölényes győzelmet arattak, sikerrel jártak a röplabdázók is, a kézisek pedig egy ponttal tértek haza.
A Debreceni Egyetem tizenkét új képzése jelent meg pénteken a felvételi tájékoztató kiegészítésében. A mostantól elérhető szakok szinte mindegyike az intézmény új campusán, Siófokon indul majd idén szeptembertől. A felvételizők február 15-ig adhatják be jelentkezésüket a Debreceni Egyetem képzéseire.
A Debreceni Egyetem Klinikai Központjának szakemberei is közreműködnek azon az ingyenes, egész napos szűrővizsgálaton, amelyet a Debreceni Orvostanhallgatók Egyesülete a Magyar Rákellenes Ligával közösen szervez február 4-én Debrecenben. A Rákellenes Világnap kapcsán meghirdetett rendezvényen többek között vércukorszint- és testzsírszázalék-, illetve a prosztatadaganat felismerését segítő PSA-szint-méréssel, melanóma-szűréssel, valamint konzultációs lehetőségekkel várják az érdeklődőket a Csapó utcai bevásárlóközpontban.
Új posztoperatív őrzőt adtak át a Debreceni Egyetem Klinikai Központjának Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinikáján. Az ötágyas részleg működése hozzájárul a még színvonalasabb és biztonságosabb betegellátáshoz, lehetővé teszi a műtők jobb kihasználtságát.
Fontos megmérettetés előtt áll a Debreceni Egyetem hokicsapata. Hazai pályán szerepelnek a kosárlabdázók, a férfi röplabdázók és a női futsalosok. A kézilabdázók és a női röpisek idegenben lépnek pályára.
A Debreceni Egyetem szakemberei is részt vesznek az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Európai Irodája által vezetett, védőoltásokkal kapcsolatos nemzetközi kutatási és tananyagfejlesztési programban. A projekt legfőbb célja az átoltottság növelése. A Népegészség- és Járványtani Intézet munkatársai a napokban az egyetemen egyeztettek a WHO delegációjával a projekt kapcsán.
Új helyszínnel bővül a DExpo: Debrecen, Szolnok és Nyíregyháza után a Debreceni Egyetem vadonatúj campusán, Siófokon is bemutatja képzési portfólióját, hallgatói szolgáltatásait, intézményi infrastruktúráját. Február 4-én, kedden a leendő hallgatók első kézből kaphatnak információkat a felvételivel, valamint a karok képzéseivel kapcsolatban.
Campus TV
DEAC hírek
Mándi Norbert elárulta, a Debreceni Egyetem alakulata akkor lehet sikeres a Százhalombatta otthonában, ha az edzéseken tapasztalt tempót átmenti a hétvégére. A DEAC kézilabdacsapata váratlan
The post Javíthatunk a meglepő döntetlen után appeared first on DEAC.
A Debreceni Egyetem alakulata három triplázó játékosa vezérletével kiütötte a Nyírség FC-t. A DEAC leány futsalcsapata az országos bajnokság 13. fordulójából előrehozott mérkőzésen a Nyírség
The post U17-es csapatunk nem spórolt a gólokkal appeared first on DEAC.
Együtt nézhetjük a DEAC Gladiators játékosaival az idei Super Bowlt. Vasárnap este tíz órától minden sportrajongót szeretettel várnak a Glads tagjai, hogy közösen tekintsék meg
The post Irányítónk kiélezett döntőre számít appeared first on DEAC.
Legolvasottabb hírek
Képgalériák
