Hírek Neurotech címkével

A mesterséges intelligencia és a robotika olyan hatalmas változásokat fog előidézni, amelyekre még nem vagyunk teljesen felkészülve – állapították meg a szakemberek a Debreceni Egyetemet is magába foglaló NeurotechEU Törökországban tartott csúcstalálkozóján.

A Debreceni Egyetem küldöttsége is részt vesz a NeurotechEU európai egyetemi együttműködés csúcstalálkozóján Törökországban. A Bodrumban tartott háromnapos tanácskozáson elsősorban a műszaki képzések és az idegtudományok kapcsolódási lehetőségeiről, illetve a robotikáról lesz szó.

A szövetminták elektronmikroszkópos vizsgálatához szükséges előkészületekről és az ezzel összefüggő gyakorlati problémák megoldásáról tanulnak a Debreceni Egyetemen hétfőn kezdődött ötnapos nyári iskola résztvevői. A NeurotechEU nemzetközi egyetemi szövetségi együttműködés keretében szervezett képzésen 9 országból érkezett 14 hallgató, valamint laboránsok, asszisztensek bővítik ismereteiket.

Mészár Zoltán, az Általános Orvostudományi Kar Anatómiai Szövet- és Fejlődéstani Intézet adjunktusa egy nemzetközi csapat tagjaként nyert első díjat a NeurotechEU Hackathon stockholmi versenyén. Azt a feladatot kapták, hogy találjanak innovatív megoldást mentális betegséggel küzdő fiatalok problémájára.

A svéd fővárosban tartotta a tág értelemben vett idegtudományok terén történő együttműködés fokozására létrejött NeurotechEU európai egyetemi konzorcium soros rektori találkozóját. A kiegészítő rendezvényként meghirdetett NeurotechEU Hackathon versenyen olyan nemzetközi csapat nyerte az első díjat a fiatalok mentális betegségeinek kezelésére vázolt megoldási javaslatukkal, amelynek a Debreceni Egyetem kutatója is tagja volt.

Kiemelkedő eredményt ért el a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar egyik hallgatója a lengyel fővárosban a kutatásokat végző orvostanhallgatók nemzetközi kongresszusán. Székely Mihály, aki egy, daganatok leküzdésével foglalkozó debreceni kutatócsoport tagja, megnyerte saját szekcióját.

Az emberi agy működéséről és fejlődéséről tartott három előadást a Debreceni Egyetemen elsősorban orvostanhallgatóknak az Oxfordi Egyetem híres idegtudósa, agykutatója Molnár Zoltán. A 35 éve az Egyesült Királyságban élő professzor elsősorban azt vizsgálja, milyen szerepet játszanak az emberi agy változásában, evolúciójában a gének, illetve a környezet. Molnár Zoltán a NeurotechEU meghívására érkezett.

Németországból, Lengyelországból, Szlovákiából és Bulgáriából érkeztek vendéghallgatók a Debreceni Egyetem első Erasmus+ BIP (Blended Intensive Program) kurzusára. A négynapos GloLiteToLead című képzésen az interaktív nyelvi foglalkozások mellett hazai és nemzetközi vállalatok vezetői tartottak szemléletformáló előadásokat, a Gazdaságtudományi Kar szervezésében.

A kolozsvári egyetem kutatói szerint az emberi szemek mozgásának követése sok idegrendszeri eredetű betegség esetén jól használható diagnosztikai módszer lehet a jövőben. A szakemberek az Agykutatás Hetének egyik, a Debreceni Egyetem munkatársai által szervezett előadásán számoltak be kutatásukról.

Idén is csatlakozott az Agykutatás hete című országos programsorozathoz a Debreceni Egyetem. Az intézmény szakemberei a napokban helyi középiskolákban számoltak be kutatásaikról, majd a hét második felében a NeurotechEU projektben közreműködő hazai és külföldi tudósok tartanak nyilvános előadásokat Debrecenben.

A szélesen értelmezett idegtudományok fejlesztésére, népszerűsítésére létrejött NeurotechEU nemzetközi egyetemi együttműködés kommunikációjának eddigi eredményeit, illetve az ebben rejlő lehetőségeket elemezték a projekt szakemberei Romániában.

Romániában tartották a NeurotechEU nemzetközi egyetemi együttműködés harmadik nőnapi konferenciáját. A rendezvényen egyrészt a természettudományokkal, technológiákkal, mérnöki tudományokkal és matematikával foglalkozó nők helyzetére akarták a figyelmet felhívni, másrészt követhető modelleket mutattak be a kutatói életpályájuk kezdeti szakaszában járó nőknek.

A Debreceni Egyetem kutatói is jelentkezhetnek a NeurotechEU ösztöndíjpályázatára, mellyel a neurotechnológiával foglalkozó posztdoktorokat kívánja támogatni a nemzetközi szervezet. A partneregyetemek 15 posztdoktora nyerheti el első körben az ösztöndíjat.

Elsősorban új közös kutatási irányokról, további együttműködési lehetőségekről tárgyalt a Debreceni Egyetem Műszaki Karának küldöttsége és az intézményben működő NeurotechEU Szociális Robotika Kutatócsoport Japánban. A hattagú küldöttség öt ottani egyetemen és egy kutatóintézetben tett látogatást.

A Debreceni Egyetem delegációja is részt vett a NeurotechEU nemzetközi egyetemi együttműködés Spanyolországban tartott negyedik rektori találkozóján, ahol egy francia és egy izlandi intézmény csatlakozásáról is döntöttek. A rendezvényen bemutatott neurotechnológiai kutatások és eredmények lehetőséget adnak újabb együttműködésekre a DE intézetei, szakemberei számára.

Az egészségügyi rehabilitációban segítő robotokról, elektromos hajtású repülőgépekről és a villamosenergia-hálózatok korszerűsítéséről is szó esett a Debreceni Egyetem Műszaki Kar Mechatronikai Tanszéke, valamint a Magyar Tudományos Akadémia Elektrotechnika Tudományos Bizottsága által szervezett nemzetközi elektrotechnikai és mechatronikai konferencián csütörtökön.

Folytatódik a Debreceni Egyetem (DE) tudományos ismeretterjesztő sorozata. A Science Caféban október 12-én, szerdán 17 órától Korondi Péter, a Műszaki Kar (MK) Mechatronikai Tanszékének egyetemi tanára tart előadást „A robotok már a spájzban vannak – de kell-e félnünk tőlük?” címmel.

Új helyszínen, minden eddiginél nagyobb területen koncertekkel, tudományos előadásokkal, szakmai beszélgetésekkel várja a Campus Fesztivál egyetemi helyszíne, az Erasmus35 Színpad – Egyetem Tér a fesztiválozókat. A Debreceni Egyetem a négy nap alatt tizenhat standnál kínál izgalmas látnivalókat és több mint negyvenféle programot.

Minden eddiginél nagyobb területen koncertekkel, tudományos előadásokkal, beszélgetésekkel várja a fesztiválozókat a Campus Fesztivál egyetemi helyszíne, az Erasmus35 Színpad – Egyetem Tér. Szerdán a Müzli és a Debrecen BSC Kerekasztal beszélgetésén multinacionális cégek vezetőit ismerhetik meg testközelből az érdeklődők.

A Debreceni Egyetem Kossuth Gimnáziumának három diákja is továbbjutott a Brain Bee nevű nemzetközi természettudományi vetélkedő első fordulójából. A verseny fő célja, hogy a középiskolások körében felkeltse az érdeklődést az agy- és az idegkutatások iránt.

Az ember-robot kapcsolatok pszichológiai vonatkozását vizsgáló pályázat döntős pályamunkáit mutatták be és díjazták csütörtökön a Debreceni Egyetem Pszichológiai Intézetében. A program egyben része a Bölcsészettudományi Kar szerepvállalásának az egyetemi Neurotech-projektben.

Kutatói támogatást nyert az NeurotechEU partneregyetemeivel a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézete. A tudományos projekt célja az értelmi fogyatékosságok genetikai okainak hátterében álló idegrendszeri elváltozások vizsgálata.

A Debreceni Egyetem innovációs ökoszisztémájának meghatározó része a Pharmapolis Innovatív Gyógyszeripari Klaszter, amely a sikeres vállalati partnerség révén hozzájárult az intézmény fejlődéséhez – hangsúlyozta Szilvássy Zoltán rektor kedden a Pharmapolis Ten13 Klaszterkonferencián.

László Borbála angol és Papp Dávid pszichológia szakos PhD-hallgató képviseli majd a Debreceni Egyetemet november 22-én a Neurotech Summit online rendezvény úgynevezett három perces tézisek programjában.

Bartha Elek rektorhelyettes képviselte a Debreceni Egyetemet azon a találkozón, amelyet a NeuortechEU projektben résztvevő egyetemek vezetőinek szerveztek október elején Németországban. A kezdeményezéshez egy amerikai intézmény európai campusa is csatlakozott.