Új korszakot nyit a Debreceni Egyetem történetében az intézmény és a Dél- Dakotai Állami Egyetem együttműködési megállapodása – jelentette ki Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora a partneri szerződés aláírásakor. A kettős diploma létrehozásáról szóló megállapodás csütörtöki aláírásán a Dél-Dakotai Egyetem rektora mellett az Amerikai Egyesült Államok nagykövetségének ideiglenes ügyvivője is részt vett.
Hírek agrártudomány címkével
Megkezdte működését a Zöld Őrszem nevű Debreceni Környezeti Ellenőrző Rendszer, amelyet Debrecen Megyei Jogú Város önkormányzata és a Debreceni Egyetem közösen hozott létre és működtet. A legkorszerűbb műszerekkel 16 helyszínen mérik a levegő, a víz, a föld, a zaj és a biodiverzitás állapotát a városban. A projekt keretében a Debreceni Egyetemen folytatott magas színvonalú tudományos tevékenység a gyakorlatban is a debreceniek szolgálatába áll.
Megszületett a Debreceni Egyetem Lovasakadémiájának első saját tenyésztésű csikója. A kis kanca egyedi, ritka nevet kapott, UD Ingónak nevezték el.
A Debreceni Egyetem 27 hallgatója mutatta be pályamunkáját a 37. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Agrártudományi Szekciójában. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karán megrendezett konferencián a DE hallgatóinak 21 szakmai előadását díjazták, illetve ismerték el különdíjjal.
Hagyományteremtő szándékkal szervezett szakember- és alumni találkozót a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar. A halászati, halgazdálkodási szakmérnöki szak csaknem hatvan egykori hallgatója találkozott és elevenítette fel a tanulmányaihoz kapcsolódó emlékeket a Böszörményi úti campuson. A rendezvényen bemutatták a halászati szakirányú továbbképzési szak új képzési programját is.
Ropogós vekni, illatos fehér, barna, félbarna, rozs-, durum- vagy éppen teljes kiőrlésű kenyér, amelynek lelke a kovász. Innovatív kovászolási technológián alapuló, egészségmegőrző péktermékcsalád fejlesztése a célja a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar, valamint a Balmaz-Sütöde Kft. konzorciumában most induló kutatóprogramnak. A hároméves projekt részleteiről sajtótájékoztatón számoltak be a szakemberek.
Bár az ökológiai termelők száma megnégyszereződött és a termőterületek mérete is dinamikusan nőtt az utóbbi években, a legfrissebb adatok szerint a hazai élelmiszerek mindössze 0,8 százaléka származik ökológiai gazdaságból – hangzott el az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) Ágazati Szakmai Napján. A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karán tartott rendezvényen szántóföldi, kertészeti és állattenyésztési témakörben csaknem harminc előadás hangzott el.
A magyar növénynemesítés és a hozzá köthető tudományterületek legfrissebb kutatási eredményeit mutatták be a XXXI. Növénynemesítési Tudományos Napokon. A Debreceni Egyetemen rendezett konferencián szó volt a zöldség- és gyümölcs-, a dísznövény valamint a szántóföldi növénynemesítés aktualitásai mellett az ágazat környezeti társadalomtudományi megítéléséről is.
Négy hazai gabonaféléből készültek azok a növényi alapú tejitalok, puding- és tejberizs-helyettesítők, melyeket a Debreceni Egyetem két kutatója fejlesztett ki. A termékek nemcsak finomak és egészségesek, de előállításuk is gazdaságos, fenntartható. Részletek a DE M. Tóth Ildikó Sajtóközpont saját gyártású tudományos, ismeretterjesztő sorozatának legújabb riportjában.
Innovatív természetvédelem állatokkal: legeltetés, regeneratív mezőgazdaság és visszavadítás címmel rendezték meg a II. Debreceni Biodiverzitás Konferenciát a Hortobágyi Nemzeti Park Látogatóközpontjában. Az eseményen a Debreceni Egyetem szakemberei is kifejtették álláspontjukat.
Fejlődés, siker, előrelépés; ez jellemzi leginkább a Debreceni Egyetemet, amely mindig kiemelt feladatának tekintette a folyamatos fejlődés előre mozdítását, az oktatás és kutatás színvonalának emelését, valamint és a régió gazdaságának megerősítését – jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar által szervezett Stratégiai Partnertalálkozón. A rendezvény keretében az Agrárminisztérium és a Debreceni Egyetem stratégiai megállapodást írt alá, az agrárkar pedig 37 partnervállalattal újította meg együttműködését, egyebek mellett a kihelyezett tanszékek működtetéséről.
Városfejlesztés, városépítészet, zöldfelületek kialakítása a hatékony vízgazdálkodás jegyében, a régió felszíni és talajvízkészletének mennyisége és minősége, az ivóvíz-szolgáltatás, a csatornázás és a szennyvíztisztítás helyzete, továbbá a térség ipari, mezőgazdasági és erdészeti vízgazdálkodásának aktuális kérdései – egyebek mellett ezekről volt szó a Debreceni Egyetem Víz- és Környezetgazdálkodási Intézete, valamint a Víztudományi és Vízbiztonsági Nemzeti Labor víz világnapja alkalmából rendezett konferenciáján.
Teljesen új utat nyithat meg a növénynemesítésben a Debreceni Egyetem kutatóinak munkája, melyben megfejtették a növényi kommunikáció titkait. Részletek a DE M. Tóth Ildikó Sajtóközpont saját gyártású tudományos, ismeretterjesztő sorozatának legújabb riportjában.
A tejfehérje-érzékenyek számára is fogyasztható, allergénmentes és egyben az immunrendszert is támogató, magas biológiai értékű tejtermékek fejlesztésén, valamint előállításán dolgoztak a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar kutatói a FINO-FOOD Élelmiszerfeldolgozó és Kereskedelmi Kft. szakembereivel egy most lezárult három éves programban. A pályázat eredményeit projektzáró rendezvény keretében mutatták be Kaposváron.
Ismét nagy érdeklődés közepette rendezte meg az egyetemi madárgyűrűzést a DEHÖK Környezetvédelmi Bizottsága. A keddi eseményen Juhász Lajos, a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Természetvédelmi, Állattani és Vadgazdálkodási Tanszék vezetője mutatta be testközelből az egyetem környékén előforduló madárfajokat.
Hogyan növelhető a hatékonyság a növénytermesztésben, az állattenyésztésben, a gazdálkodásban és miként támogathatja a mesterséges intelligencia a mezőgazdaságot – egyebek mellett ezekről volt szó csütörtökön a Hatékonyság 2025 Konferencián és Kiállításon, amelyet a Magro.hu piactér és szakportál szervezett a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karával együttműködve. A rendezvényen csaknem negyven előadás hangzott el 350 résztvevő jelenlétében.
Nemzetközi oktatási környezet, kiváló oktatók, modern laborok, átfogó tehetséggondozó program és széles körű szakmai partnerhálózat – a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karának nyolc alap- és nyolc mesterszakára, valamint osztatlan agrármérnök képzésére jelentkezhetnek a felvételizők február 15-ig.
Mezőgazdasági partnerséget kezdeményez a Debreceni Egyetemmel Ningbo város Agrár- és Vidékfejlesztési Ügyek Hivatala. A jelentős kínai kikötő és kereskedelmi központ delegációja oktatási és tudományos kapcsolatok indítását tervezi, a részleteket együttműködési megállapodásban rögzítették az egyetemen tett látogatáson.
A szeptemberben induló képzésekről, felvételi praktikákról és a hallgatói életről is részletes információkat kaphattak azok, akik ellátogattak a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar keddi nyílt napjára. Érdeklődőkben egyáltalán nem volt hiány.
Hogyan fordítják le a növények az epigenetika nyelvére a növényi kommunikáció jeleit? A Debreceni Egyetem MÉK Agrár Genomikai és Biotechnológiai Központ kutatói az Európai Tudományos és Technológiai Együttműködés (COST – European Cooperation in Science and Technology) keretében vizsgálták a növények kommunikációs kémiai vagy fizikai eszközeit. Eredményeiket a növénytudomány vezető nemzetközi szaklapjában, a Trends in Plant Science-ben publikálták.
A sikerhez és a versenyképességhez folyamatosan megújuló tudásra van szükség – hangsúlyozta Jakab István, a magyar Országgyűlés alelnöke a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar szombati diplomaosztóján. A Debreceni Egyetem Főépületének Díszudvarán rendezett ünnepségén a kar több mint kétszáz végzős hallgatója vette át oklevelét.
Növénytanból, állatélettanból és élelmiszer-ismeretekből is számot adtak tudásukról az idei Középiskolai Tanulmányi Verseny döntőjébe jutott diákok a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karán. Ebben az évben harminchárom diák jutott a tanulmányi verseny döntőjébe.
A Debreceni Egyetem kutatóinak vizsgálatai szerint a csemegekukorica-fogyasztás nem növeli az elhízás vagy a diabétesz kockázatát, magas lutein- és zeaxantintartalma révén ugyanakkor hozzájárulhat a szem egészségének megőrzéséhez, illetve bizonyos kognitív képességek javításához. A Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar, valamint az Általános Orvostudományi Kar közös négyéves kutatási programjának eredményeiről pénteken számoltak be a szakemberek.
A talajok vízmegkötő és -áteresztő képességének, szervesanyag-tartalmának és különböző hullámhosszokon végzett szenzoros vizsgálatában is részt vehettek középiskolások és egyetemisták a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar talajok világnapja kapcsán szervezett ismeretterjesztő rendezvényén. A kutatók interaktív feladatokkal igyekeztek bevonni a fiatalokat, hogy felhívják a figyelmet talajaink állapotára. A rendezvényhez szakmai előadások és tematikus fotópályázat is kapcsolódott.
Miért is szerethetők a darazsak, a pókok és a nünükék? Tényleg az invazív szúnyogfajok hordozhatják elsősorban hazánkban a malária vagy éppen a nyugat-nílusi láz vírusát? Miért ragaszkodnak annyira a városi élethez a varjak? Városban élő vadállatok, vadállatokkal élő városiak. Az ember-vadvilág konfliktusairól volt szó a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Természetvédelmi Állattani és Vadgazdálkodási Tanszék minikonferenciáján.