Folytatódott a kuratóriumi látogatássorozat a Debreceni Egyetem szervezeti egységeinél, legutóbbi alkalommal a DE Szolnok Campus látta vendégül a fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány delegációját. A találkozó középpontjába a campuson elvégzett infrastrukturális fejlesztések, a képzésbővítési lehetőségek és az egyetemi karokkal való további együttműködések álltak.
Hírek hallgatók címkével
Milyen gombák kedvelik a csernobili körülményeket; miként nyerte el jelenlegi formáját a debreceni református Kistemplom, és jól szerepeltek a Debreceni Egyetem hallgatói a Magyar Egyetemi-Főiskolai Tenisz Országos Bajnokságon. Egyebek mellett erről lehet olvasni az Egyetemi Élet című újság friss, áprilisi számában.
Több mint 50 madárfaj élőhelye ma már az egy évtizede a Debreceni Egyetem Böszörményi úti campusán kialakított madárbarát mintakert. A hallgatói kezdeményezésre, a DE Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Természetvédelmi Állattani és Vadgazdálkodási Tanszék szakmai segítségével létrehozott zöldövezet fokozatosan megújul és az egyetemi hallgatók, valamint dolgozók mellett a város óvodásai, általános és középiskolásai számára nyújt hiánypótló környezeti nevelési lehetőséget.
Az online kereskedelem szürke zónáiról, az etikus és agresszív marketing határáról, a vásárlói, fogyasztói adatok védelméről, valamint a hazai és európai jogi szabályozások lehetőségeiről volt szó többek között a III. JogGazd Esten. A Debreceni Egyetem Ihrig Károly Szakkollégiuma és Praetor Szakkollégiuma által szervezett szakmai rendezvényén a terület legaktuálisabb jogi és közgazdasági kérdéseit elemezték a szakemberek és hallgatók közösen.
Minden eddiginél többen, csaknem 6500-an látogattak ki az idei International Food Day-re. A Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzat és a külföldi hallgatókat tömörítő International Student Union (ISU) által szervezett nagy sikerű rendezvényen ebben az évben 36 nemzet ételkülönlegességeit kóstolhatták meg az érdeklődők a Nagyerdei Stadion északi rendezvényterén, ahol a nemzetközi hallgatói közösség fiatal zenei tehetségei, zenekarai hajnalig szórakoztatták a közönséget.
Egész napos szakmai tanácskozást és workshopot szervezett a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar a fordító-tolmács mesterképzésben, valamint az Idegennyelvi Központ szakfordító képzésében részt vevő hallgatók számára április 22-én, szerdán az intézmény Főépületében. A rendezvény alkalmat teremtett arra, hogy a műhelytitkok és gyakorlati kérdések mellett a résztvevők megismerjék a 21. század kihívásait, köztük a mesterséges intelligencia alkalmazását a fordításban.
Ismét a régió gazdasági szereplőinek találkozóhelyévé vált a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara. A tizenhatodik alkalommal megrendezett TTK Szakmai Napon a munkaerőpiac meghatározó szereplői kínáltak közvetlen elhelyezkedési és gyakornoki lehetőséget a hallgatóknak, miközben a fókuszba a duális képzések, a nemzetközi perspektívák és a dinamikusan fejlődő debreceni iparhoz igazított szakok kerültek.
Húsz szekcióban több mint 130 előadás hangzott el a második Országos Sántha Kálmán Tudományos Kerekasztal konferencián. A Debreceni Egyetemen április 17–19. között megrendezett fórumon a tudományos tevékenységet végző hallgatók ismertették kutatásaik eredményeit az orvos-, a fogorvos- és a gyógyszerésztudomány, illetve a népegészségügy területéről.
A zeneművészeti és a bölcsész képzések után vizuális művészetekkel is bővült a Debreceni Egyetem és a Csokonai Nemzeti Színház együttműködése. A Műszaki Kar MSc képzése keretében tanuló építészhallgatók díszlet- és jelmezterveket készítettek Arthur Miller: Salemi boszorkányok című drámájához. Az alkotásokat a premier napján a Csokonai Fórum előcsarnokában mutatták be.
Felsőfokú zenei tanulmányokat még nem kezdett fiatal énekesek, valamint felsőfokú zeneművészeti intézmények hallgatói és ifjú művészek részvételével rendezte meg ismét a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara és a Conservatory Alapítvány egyfordulós kortárs zenei énekversenyét Petrovics Emil emlékére. A DE ZK több hallgatója is dobogós helyezéseket ért el az idei megmérettetésen.