Hírek sport címkével

A Debreceni Egyetem hallgatói is pástra léptek a nemrégiben Szegeden rendezett Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokságon (MEFOB). Szép eredményeket értek el a debreceniek, teljesítményüknek köszönhetően az összesített pontversenyben a második helyen zárt a DE.

Nemzetközi Egyetemi Sportnapot tartottak a Debreceni Egyetem Sporttudományi Koordinációs Intézet szervezésében. A hallgatók kikapcsolódhattak, miközben átmozgatták testüket. Az egyetemisták hét sportág közül válogathattak és sokan éltek is a lehetőséggel.

A Debreceni Egyetem hallgatói 18 medált szereztek, ezekből kilenc arany, öt ezüst és négy bronz. A futsalcsapat és a kosarasok sorozatban negyedik alkalommal nyerték meg a tornát, cheerleadingben is remekeltek a debreceni hallgatók, ahogyan atlétikában és sportlövészetben is. A rugbysek veretlenül nyerték meg a MEFOB-ot, a 3x3-as jégkorongegyüttes bronzérmet szerzett.

A sport területén jelentkező technológiai innováció volt a témája a Debreceni Egyetem Innovációs Ökoszisztéma Központ Start Ups & Downs című kerekasztalbeszélgetés-sorozatának május 12-i programján, melyet a Nyirkos István Sporttudományi Szakkollégiummal közösen rendeztek.

Jól szerepeltek a prágai Károly Egyetem által szervezett nemzetközi futballtornán a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karának hallgatói, az alakulat ezüstérmet szerzett a megmérettetésen. A cseh szervezők a sportból kiindulva gyógyszerész szakmai együttműködéseket is kialakítanának európai egyetemek között, amiből a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Kara is profitálhat.

Horváth Tamás, 4. éves testnevelés-gyógytestnevelés tanár szakos hallgató mindenkit maga mögé utasított az erős mezőnyben a 25. Nemzetközi Tudományos Diákköri Konferencián, ahol több mint száz résztvevő adta elő kutatását a világ különböző egyetemeiről. Karap Bálint harmadik lett, illetve Mázik Laura is szépen helyt állt.

Újabb állomásához érkezett a Debreceni Egyetem és a Magyar Úszó Szövetség 2023 novembere óta tartó együttműködése: a Sporttudományi Koordinációs Intézet és a szövetség közös szervezésében a Learning Centerben tartották az Országos Oktatói Konferenciát szombaton. Több mint száz szakember gyűlt össze, akik megoszthatták tapasztalataikat, illetve négy előadást hallgathattak meg, hogy azokból okulva még jobb oktatókká válhassanak.

Harmadik alkalommal rendezték meg a HÖOK Kispályás Focikupát a hétvégén Budapesten, ahol ismét kiemelkedő sikert ért el a Debreceni Egyetem csapata. Az együttes második alkalommal hódította el a bajnoki címet, ezzel sikeresen megvédte tavalyi győzelmét.

Csaknem háromszáz egyetemi munkatárs vett részt a DEAC szabadidősport szakosztályának 48 órás mozgáskihívásán a Dóczy utcai sportcampuson. A péntek reggeltől vasárnap reggelig tartó programot harmadik alkalommal rendezték meg, a korábbiakhoz hasonlóan idén is nagyszerű hangulatban.

Péntek reggel 8 órakor elkezdődött a DEAC szabadidősport szakosztályának 48 órás mozgáskihívása az egyetemi sportcampuson. A sportos programra egyetemi dolgozókat, kollektívákat várnak, a cél, hogy vasárnap reggelig mindig legyen legalább egy egyetemi munkatárs, aki a DEAC pályán sportol.