Rangos kitüntetésben részesült Bakai-Bereczki Ilona, a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar munkatársa a Magyar Tudományos Akadémián. A 45 évesnél fiatalabb kutatóknak adható Zemplén Géza-díjat a docens a szintetikus szerves kémia terén elért kimagasló eredményeiért vehette át. Bakai-Bereczki Ilona egyebek mellett új antivirális vegyületek és a rezisztens baktériumokat is legyőzni képes hatóanyagok kifejlesztésére koncentrál.
Hírek egészségtudomány címkével
A Debreceni Egyetem fitneszcentrumában, az UniFit Fitness&Gym Centerben edzettek a magyar női kézilabdaválogatott tagjai a részben debreceni rendezésű Európa-bajnokság idején. A nemzeti csapatból hárman is a DE hallgatói.
Az elmúlt huszonöt évben csaknem ezerháromszáz gyógytornászhallgató kapott diplomát a Debreceni Egyetemen, ma pedig már két nagyvárosban képez szakembereket az intézmény. Mindez a szak létjogosultságát és országos jelentőségét mutatja – hangzott el a gyógytornászképzés huszonöt éves jubileuma kapcsán rendezett tudományos tanácskozáson.
A Magyar Tudomány Ünnepéhez kapcsolódóan tartott konferenciát szerdán a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Kara. A rendezvényen egykor itt tanult szakemberek mutatkoztak be, akik különböző gyógyszerészeti ismereteket igénylő munkahelyeken dolgoznak, majd két szekcióban, magyar és angol nyelvű előadások keretében hallgatók ismertették kutatási eredményeiket.
Szenátust választ december 3-án és 4-én a Debreceni Egyetem. (FRISSÍTÉS: A Választási Elnökség meghosszabbította a szavazást, december 5-én, csütörtökön is várják a szavazatokat.)Az intézmény legfőbb döntéshozó testületének mandátuma ugyanis 2024. december 31-én lejár. Az egyetemi polgárok – a 4 évvel ezelőtti jó tapasztalatok okán – elektronikusan választhatják meg jövő hét kedden és szerdán az új tagokat, akiknek mandátuma 2025. január 1-től 2028. december 31-ig szól. Szavazni mobiltelefonon is lehet.
Az iskoláskort fenyegető kórképekről, a digitális tér veszélyeiről, valamint az ahhoz kapcsolódó prevenciós és terápiás lehetőségekről tanácskoztak a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Karán rendezett szakmai napon, mely a Magyar Tudomány Ünnepe tiszteletére rendezett konferenciák egyik fontos államosa is volt egyben. Az elsősorban az iskolavédőnői munkára és annak eredményeire fókuszáló konferencián a szakemberek a gyermekkor, kiemelten az iskoláskor testi és lelki nehézségeit vitatták meg.
Többek között az antibiotikumok humán mikrobiomra gyakorolt hatásairól, a globális problémát jelentő antibiotikum-rezisztenciáról tanácskoztak a Nemzetközi Antibiotikum Hét keretében megrendezett Antibiotikum Napon a Debreceni Egyetem szakemberei. Az Egészségtudományi Kar Egy Egészség Intézete által szervezett szakmai eseményen Müller Cecília országos tisztifőorvos a védekezési megoldásokhoz kapcsolódó adatbázisok tervét is vázolta.
Az életmódbeli tényezőkről, a szűrések fontosságáról, az ápolók prevenciós tevékenységéről és az egészségturizmus térnyeréséről is hallhattak a szakemberek a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Karán rendezett konferencián. A Tudományos eredmények – a sikeres szolgáltatásfejlesztés alapjai című tanácskozás nyitotta meg a Magyar Tudomány Ünnepe egyetemi rendezvényeinek sorát.
A Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kar szakmai téren kimagasló, valamint a tanulmányokban kiemelkedő eredményeket elért tizenkét hallgatója kapott idén Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjat. Az elismerést az ETK kari tanácsülésén vehették át a diákok.
Csaknem hétszázan sportoltak az egészségükért az I. Globus-Mozaik Med Futónapon vasárnap, a Vekeri-tónál. Az eseményt az emlőrák elleni küzdelem jegyében, jótékonysági céllal rendezték meg. Prevenciós Napra is várták az érdeklődőket, melyen az előadók azt hangsúlyozták: betegség esetén elsősorban szakemberektől és ne a közösségi médiából tájékozódjunk. A programokat a Debreceni Egyetem is támogatta.
Kétnapos kongresszust tartott Debrecenben a Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság, ahol olyan témák kerültek napirendre, mint például a HPV elleni immunizációs program, a szexuális abúzus gyermeknőgyógyászati kérdései, a sporttáplálkozás nőgyógyászati vonatkozásai, a hormonális változások hatása a serdülő lányok sportteljesítményére, valamint az endometriózis kezelése serdülőkorban. Kiderült, a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában olyan gyermeknőgyógyászati műtéteket is végeznek, amelyeket az országban máshol még nem.
A szívinfarktust követő társas támogatás hatásait vizsgálták a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kar kutatói. A vizsgálatot vezető Jóna György egyetemi docens szerint az értékelői, azaz érzelmi alapú támogatásnak bizonyítottan hatásos szerepe van abban, hogy az otthoni környezetben történő felépüléshez szükséges életmódváltozást a betegek sikeresen végrehajthassák.
Csaknem kilencvenen vették át oklevelüket a Debreceni Egyetem Fogorvostudományi Karának diplomaosztó ünnepi tanácsülésén, a Főépület Díszudvarán. Az ünnepségen kari és hallgatói önkormányzati kitüntetéseket is átadtak.
Tanszékvezetői és intézetigazgatói megbízásokat adott át a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar dékánja csütörtökön. Négyen tanszékvezetői, ketten megbízott tanszékvezetői, egy fő megbízott intézetigazgatói, nyolcan pedig egyetemi docensi kinevezéseket kaptak. Az Orvostudományi Kar Kiváló Dolgozója kitüntetést is kiosztották.
Az egészségtudományok területén innovatív digitális tananyagfejlesztésben, az e-learning rendszerek széleskörű használatának segítésében vett részt egy nemzetközi program keretében a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kara, a Sapientia Egyetem, az Eperjesi Egyetem, a Selye János Egyetem és a Magyar Digitális Oktatásért Egyesület. A projektben egy összefoglaló e-kézikönyv és animációs film készült, valamint új e-kurzusok alapjait is lerakták a szakemberek.
Az egészségiparhoz kapcsolódó kutatásokkal és képzésekkel ismerkedett a Debreceni Egyetemen az elsősorban az egészségügyben és a gyógyszerészetben komoly pozíciókat betöltő nőket tömörítő 21 Nő az Egészségügyért Alapítvány delegációja. A vendégek a Gyógyszerésztudományi Kar nemrég átadott új épületében is látogatást tettek.
A SET Központban mutatták be a május elején megrendezett „Mozdulj EGYÜTT Debrecen – 10 nap a mozgás jegyében” eseménysorozat eredményeit. A kampányhoz a Debreceni Egyetem több ponton, például a DEAC Családi Nappal vagy a DEDM 24 órás mozgáskihívásával is kapcsolódott.
A Debreceni Egyetem Sportdiagnosztikai, Életmód és Terápiás Központjába (SET) látogatott Kovács Katalin háromszoros olimpiai és harmincegyszeres világbajnok kajakozó. A kiváló sportoló és munkatársai a Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia leendő egészségügyi központjához gyűjtöttek szakmai tapasztalatokat a SET-ben.
Az antibiotikum-rezisztens baktériumokról és új terápiás lehetőségekről is szó volt a Fertőző Betegségek Egy Egészség Kontextusban című nemzetközi online konferencián. A Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kar „Egy Egészség” Intézete, a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar, a Debreceni Egyetem Metagenomikai Intézete, valamint az Állatorvostudományi Kutatóintézet és a Magyar Kutatói Hálózat Ökológiai Kutatóközpontja által rendezett szakmai esemény célja a vita és a tudáscsere elősegítése volt.
Debreceni diák sikerével zárult a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karának középiskolásoknak meghirdetett harmadik Természettudományos Versenye, a GYKTV. A 15 versenyzőnek négyféle feladatot kellett megoldani. A döntősök olyan felvételi pontokkal gazdagodhattak, amelyek sokat érhetnek majd akkor, ha a debreceni gyógyszerészképzésben akarnak továbbtanulni.
Buen Vivir, vagyis valódi változás a közös jövőért - ez volt a mottója a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Karán (ETK) a szociális munka világnapja alkalmából megrendezett eseménynek. A március 22-ei programot az ETK Szociális és Társadalomtudományi Intézete, a Társadalomtudományi és Szociális Munka Tanszék, valamint a szociális ismeretek tanára mesterképzés hallgatói szervezték.
A gyógyszerészi pálya szépségeit bemutató filmsorozat elkészítésére nyert támogatást a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karának csapata a Richter Anna Díj jóvoltából. A 10 + 1 részes ismeretterjesztő alkotás a tervek szerint nagyjából egy év múlva kerülhet fel a legnagyobb internetes videómegosztóra.
Hatalmas elismerés érte a Debreceni Egyetem Sportdiagnosztikai, Életmód és Terápiás Központját (SET), miután a napokban megnyitotta a BMW Group Gyár Debrecen egészségügyi központjában kialakított fizikoterápiás- és gyógytornász komplexumát. A létesítmény a dolgozók rehabilitációját segíti majd.
Számos súlyos betegség gyógyításánál szerepet játszhatnak a jövőben azok a tumor-, és vírusellenes hatóanyagokkal kémiai rokonságot mutató új típusú, fluortartalmú vegyületek, amelyeket a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán állítottak elő. Az erről szóló tudományos cikket a januári kiemelt publikációk közé választotta a Magyar Tudományos Akadémia Kémiai Tudományok Osztálya.
Tudományos Diákkori Konferencián ismertették kutatási eredményeiket az Egészségtudományi Kar hallgatói többek között az infokommunikációval, a dohányzási szokások felmérésével, a derék-hátfájás és nyaki fájdalom vizsgálatával, a táplálkozással, a fizikai aktivitással, valamint az időskori marginalizációval kapcsolatban. A társadalomtudományi szekcióban összesen húsz fiatal kutató tartott előadást.