Hírek EK címkével

A Debreceni Egyetem Egészségtudományi Karán 15 éve alapított Acta Medicinae et Sociologica (AMS) tudományos folyóiratot ünnepelték a kar vezetői, dolgozói, a lap szerzői és szerkesztői. Az ünnepi tanácskozáson elhangzott: a folyóirat az egészség-, a társadalom- és a neveléstudomány területén korábban sehol nem publikált, több száz tanulmányt közölt magyar és angol nyelven.

Megtartották alakuló üléseiket a Debreceni Egyetem kari Hallgatói Önkormányzatai. Az egyetem Főépületének Aulájában rendezett ünnepi tanácsülésen megválasztották a kari hallgatói önkormányzatok elnökeit és alelnökeit, továbbá átvették megbízóleveleiket a mandátumot nyert képviselők.

Kétéves kutatási ösztöndíjjal jutalmazta Szilvássy Zoltán rektor azt a három külföldi hallgatót, akik a Debreceni Egyetemet képviselték a Hackatom idei nukleáris medicina-világversenyén. A megnyert magyarországi fordulót követően közülük ketten vettek részt a világdöntőben, ahol hatalmas sikert értek el, harmadik helyen végeztek.

A Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kar Egy Egészség Intézete, valamint az agrárkar által szervezett szimpóziumon a DE PhD-hallgatói mutatták be legújabb kutatási eredményeiket az Egy egészség-elv jegyében. A tudományos tanácskozás a természet emberi egészségre veszélyt jelentő korokozóinak sokféleségére, valamint az ebből eredő betegségek megelőzésére fókuszált.

Kitárja kapuit leendő hallgatói előtt Nyíregyházán a DE Egészségtudományi Kara. Az érdeklődő középiskolások, kísérőik, pedagógusok első kézből kaphatnak fontos információkat többek között a kar képzési portfóliójáról, tudományos tevékenységéről, szakmai gyakorlati lehetőségeiről és a külföldi ösztöndíjakról is.

Szakmai napon mutatta be a szociális munka-képzéseket és a munkaerőpiaci igényeket érintő új szakmai kihívásokat, eredményeket a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kara a Szolnok Campuson. Az eseményen Móré Marianna dékán egyebek mellett a szociális partnerintézményekkel való szoros, gyakorlatorientált együttműködés fontosságát emelte ki.

Az együttműködés témakörében tanácskoztak az időskorúakat érintő aktuális szakmai kérdésekről, szociális kihívásokról, tudományos eredményekről a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kar és partnerintézményeinek szakemberei. Az idei nemzetközi gerontológiai konferencián oktatók és kutatók, gyakorlati szakemberek mutatták be és vitatták meg új eredményeiket Nyíregyházán.

Harmadik helyen végzett a Debreceni Egyetem csapata a nemzetközi Hackatom feladatmegoldó versenyen. A világdöntőt Moszkvában, a World Atomic Week programsorozat és nemzetközi fórum keretében rendezték meg. A kétfős, IsotopeX nevű csapat tagjai az Egészségtudományi Kar hallgatói.

Folyamatosan bővülő képzési portfólió, infrastrukturális fejlesztések, emelkedő hallgatói létszám. Néhány évvel ezelőtt a Debreceni Egyetem megmentette a felsőoktatást Szolnokon, ma pedig már három kar kínál képzéseket a megyeszékhelyen. Az idei felvételi eljárásban csaknem négyszáz hallgató nyert felvételt a DE Szolnok Campusra.

Országos szakma-népszerűsítő, edukációs programon mutatták be a gyógytornász-fizioterapeuták széles körű tevékenységét, a gyógytorna legújabb módszereit a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kar szakemberei a lakosságnak, valamint elsőéves dietetikus, népegészségügyi ellenőr és gyógytornász hallgatóknak. Szeptember 8-a, a fizioterápia világnapja alkalomból tartották az eseményt.

Várakozásokat felülmúlóan szerepelt a 2025-ös felvételin a Debreceni Egyetem új képzési helye, több mint száz jelentkező nyert felvételt az Egészségtudományi Kar, a Gazdaságtudományi Kar, valamint a Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar által Siófokon meghirdetett képzésekre. A karok munkatársai a napokban a helyszínen segítették a felvett hallgatók beiratkozását.

A Debreceni Egyetem Egészségtudományi Karának diplomaosztó ünnepségén 514 végzős hallgató vette át oklevelét, akik többek között szociális munkásként, ápolóként, védőnőként, dietetikusként helyezkedhetnek el a munkaerőpiacon. A diplomák átadása mellett díjazták azokat a hallgatókat is, akik kiemelkedő eredményeket értek el az elmúlt tanévben.

A fertőző betegségekről, az élelmiszer, a víz és az állatok által terjesztett kórokozókról, valamint az antimikrobiális rezisztencia legfrissebb tudományos eredményeiről tanácskoztak hazai és nemzetközi szakemberek a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kar Egy Egészség Intézete által szervezett konferencián. Az eseményen többek között szó volt az új és újratámadó betegségekről, valamint a legmodernebb bioinformatikai eszközök használatáról is.

Digitális páciens-menedzsmentrendszert kellett fejleszteniük a hallgatóknak 24 óra alatt a vezető atomenergetikai vállalat, a Rosatom idei nemzetközi versenyének magyarországi fordulójában. A Debreceni Egyetemen megrendezett Global Hackatom Hungary in Nuclear Medicine eseményén a házigazda intézmény egyik csapata végzett az élen, ők képviselhetik hazánkat az őszi nemzetközi döntőben.

A nyíregyházi középiskolákkal meglévő kapcsolatait erősítette a Légy Fiatal Társadalom Tudósunk! #BEFITT 2025 című társadalomtudományi versenyen a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kara. A megmérettetés fő célja az volt, hogy az ETK még vonzóbbá tegye képzéseit a fiatalok számára és népszerűsítse a középiskolások körében a szociális munkás hivatást.

A szülést követő időszakra, a várandósság idejére, a korai életszakra, valamint a családalapításra és az egészséges életkezdetre vonatkozó aktuális tapasztalatokat vitatták meg a szakemberek a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Karán rendezett, hagyományos Dr. Adorján Gusztáv Tamás Emlékkonferencián. A tanácskozáson többek között szó esett a családbarát szülészet gyakorlati tapasztalatairól és a szülésre felkészítés lehetőségeiről is.

Mikrobiológiai tenyésztéssel is szemléltették a kézmosás és -fertőtlenítés eredményességét a szakemberek a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Karán egy interaktív eseményen. A hallgatók és a rendezvényre látogatók működés közben figyelhették meg a kézmosás hatékonyságát mérő Semmelweis Scannert is.

Az értelmi fogyatékossággal élő emberek inklúziójának tudományos és szakmai eredményeit, együttműködések kidolgozásának lehetőségeit, az eddig elért kutatási eredményeket, valamint a bevált módszerek tapasztalatait vitatták meg a szakemberek a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kar nemzetközi konferenciáján.

Tíz új professzora van a Debreceni Egyetemnek. Az egyetemi tanárok kinevezésüket Szilvássy Zoltán rektortól vették át az intézményben rendezett keddi ünnepségen.

A szociális munka értékeire és cselekvési területeire, a nemzedékek közötti szolidaritás erősítésére, a szociális munka módszereire, a zeneterápia alkalmazási lehetőségeire, valamint a társadalmi felelősségvállalás fontosságára hívták fel a figyelmet a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Karán a szociális munka világnap alkalmából rendezett ünnepségen. A szakemberek a terület aktualitásait és az elmúlt év eredményeit is megvitatták.

A diploma egy lehetőség, amivel a végzett fiatal szakemberek példát mutathatnak a társadalom számára – mondta köszöntőjében Móré Marianna, a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kar dékánja az ETK diplomaosztó ünnepségén.

Többek között a Z generáció és az egészségkárosító magatartás összefüggéseiről, a menopauza tüneteit befolyásoló táplálkozásról, valamint a védőnői hivatás átalakulásáról is szó volt a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kar Tudományos Diákköri Konferenciáján. A társadalomtudományi szekcióüléseken a kar hallgatói mellett a partnerintézmények tehetséges kutatói is bemutatták tudományos eredményeiket.

Naprakész, folyamatosan bővülő szakmai tudással, tudományos életpályával, gyakorlatorientált képzési kínálattal, új mesterszakkal, azonnali elhelyezkedési és kiváló tapasztalatszerzési lehetőségekkel várja a továbbtanulókat a Debreceni Egyetem Egészségtudományi (ETK) Kara. Az elhivatottságot igénylő segítő szakmák iránt érdeklődők Debrecenben, Nyíregyházán és Szolnokon is szerezhetnek diplomát.

A Debreceni Egyetem oktatási, kutatási, gazdasági és fejlesztési stratégiáját, valamint a 2024-es év eredményeit is áttekintette Szilvássy Zoltán rektor, Bács Zoltán kancellár és Kossa György kuratóriumi elnök a Campus TV évértékelő interjújában.

A Debreceni Egyetem új science parkja, mint a hazai innováció meghatározó tényezője, az Európa Tanács látogatása a Debreceni Egyetemen, az orvoslás jövője a DE-n, bakteriofágok: a „mikro bérgyilkosok", a világ élvonalában az egyetemi életminőség, életmód területén – címszavak 2024-ből. Izgalmas és eseménydús évet zár a Debreceni Egyetem.