Gépészeti Szakkiállítást és Állásbörzét tartottak a Debreceni Egyetem Műszaki Karán csütörtökön a Gépészmérnöki Szakmai Napok keretében, több mint másfélezer fiatal ismerkedett a vállalati partnerek ajánlataival. A program része a kétnapos ISCAME konferencia, amelyen a gépészettel foglalkozó hazai és külföldi szakemberek ismertetik kutatási eredményeiket.
Hírek MK címkével
A Debreceni Egyetem Műszaki Kar Építészmérnöki Tanszék hallgatóinak munkáiból nyílt kiállítás a debreceni Méliusz Juhász Péter Könyvtár második emeleti kerengőjén. A tablók egy részén a debreceni Liget térre megálmodott utcai könyvszekrény, a másik részén a cívis belváros Csokonai, Hatvan és Simonffy utca által határolt területének hat telkére megálmodott középületek tervei láthatók.
Programpartnerek segítik a DEAC szabadidősport szakosztálya és a Debreceni Egyetem Dolgozói Mozgásprogram (DEDM) működését ősztől. A cél, hogy elérjék a DEDM-ben résztvevő kétezer fős létszámot, illetve, hogy a DEAC-é legyen a legnagyobb szabadidősport szakosztály idehaza.
A Debreceni Egyetem újabb stratégiai lépést tesz a térségi gazdaságfejlesztés, az ipari együttműködések és a gyakorlatorientált mérnökképzés összekapcsolása érdekében. Az intézmény kedden Szolnokon mutatta be tervezett vasútipari mérnökképzési rendszerének koncepcióját, amely a vállalati kompetenciaigényekre, az egyetemi tudásbázisra és a térségek közötti együttműködésre épül. A találkozón az egyetem vezetői és a hazai vasútipar meghatározó vállalatainak képviselői vettek részt.
Hárman képviselték a Debreceni Egyetem Műszaki Karát a Power Electronics and Motion Control Council Észtországban tartott jubileumi konferenciáján. Az Európában teljesítmény-elektronikával és mozgás-szabályozással foglalkozó legrégebbi és egyben legnagyobb presztízsű nemzetközi szervezet tallinni rendezvényén 40 országból 230-an vettek részt.
Nemzetközileg elismert kutatók és ipari szakemberek mutatják be, merre tart a technológia, és milyen fejlesztések alakíthatják át a közeljövőben a mindennapjainkat a Debreceni Egyetem Műszaki Karán kedden kezdődött 2nd International Conference on Autonomous Machines and Intelligent Robotics Applications (AMIRA) konferencián. A több száz érdeklődő összesen húsz előadást hallgathat meg.
Jól szerepelt a Debreceni Egyetem Műszaki Karának két hallgatója a Kínában tartott WorldSkills nemzetközi versenyen. A szakmák világbajnokságán Vígh Dániel és Kis Károly Árpád az ipari robotika versenyszámban képviselték hazánkat és a második legjobb európai csapatként zártak.
A kétezer tagot célozza meg a DEAC szabadidősport szakosztálya és a Debreceni Egyetem Dolgozói Mozgásprogram (DEDM) a következő hónapokban, ezért útnak indul a két perc, kétezer fő kampány. A szlogen arra utal, hogy a DEDM rendszerében egy-egy sporttevékenységet bejegyezni mindössze alig két percet vesz igénybe.
Kiemelkedő eredményt ért el egy rangos nemzetközi építészeti pályázaton a Szombathi István utcán található Szárító Műhely felújítási projektje. Az egykor bőrök szárítására használt épületet bő két éve építették át, most a Debreceni Egyetem Műszaki Kar Építészmérnöki Tanszéke műteremházként hasznosítja.
A mesterképzés előnyeit bemutató MSc Nyílt Napot tartottak a Debreceni Egyetem Műszaki Karán kedden. A rendezvényen elhangzott: az MSc-t végzett, a jövőt is megtervezni képes mérnökök könnyebben találnak munkát, nagyobb karriert futnak be és a fizetésük is magasabb lehet.