Hírek HALL címkével

Komoly fejlődés előtt áll a Debreceni Egyetem Műszaki Kara – hangzott el szerdán a felsőoktatási intézmény és a debreceni önkormányzat közös szervezésében tartott Az Ipar Napjai nyitórendezvényén a Nagyerdei Stadionban. A programhoz kapcsolódó szakkiállításon a városban működő nagy iparvállalatok mutatkoznak be.

A nyári szünetet követően új számmal jelentkezett a Debreceni Egyetem lapja, az Egyetemi Élet, amely egyebek mellett beszámol a tanévnyitóról, a Gólyatáborról, a yuUDay-ről, a Campus Fesztiválról és a DEAC focicsapatainak eddig nyújtott teljesítményéről.

Több száz egyetemista feszül egymásnak játékkonzolokon a következő hónapokban. Az University Electronic Games e-sport verseny iránt hatalmas az érdeklődés, a legnépszerűbb játékokon mérhetik össze tudásukat a Debreceni Egyetem magyar és külföldi hallgatói.

Campus Eleven lesz a Campus Fesztiválból. A szervezők a járvány miatt úgy döntöttek, hogy az elmaradó fesztivál helyett Campus Eleven néven rendezvénysorozatot indítanak. Az eddigi négy nap helyett tizenegy este kapnak a látogatók fesztiválélményt a megszokott helyszíneken.

A Debreceni Egyetemhez kötődő Campus Fesztivál, valamint a Hall, a Lovarda és a Víztorony is csatlakozott a virtuális Maradj Otthon Fesztiválhoz. A fiataloknak így otthonukban sem kell lemondani a szórakozásról, mert a virtuális térben lesznek a koncertek, klipek, bejelentkezések.

Hagyományos népviseleteiket és nemzeti táncaikat is bemutatták a Debreceni Egyetem külföldi hallgatói a számukra szervezett különleges gálaesten, amelyet a debreceni orvosképzés centenáriumi ünnepségsorozatának részeként tartottak október 26-án a HALL-ban.

Tehetségkutató, büntetőrúgó-, erőevő-verseny, Campus Party és karaoke. A szeptember 26-i tanévnyitó stadion show előtt és után sem lesz hiány programokban a 40 ezres egyetemi közösség összetartozását szimbolizáló yoUDay-en.

Látványos kísérletekkel, izgalmas játékokkal, érdekes előadásokkal és koncertekkel már a Campus Fesztivál 0. napján teltházzal nyitott a Debreceni Egyetem fesztiválhelyszíne, az Egyetem Tér.

Új helyszínen, több elsőfesztiválozóval készül a Debreceni Egyetem a Campus Fesztiválra. Az Egyetem Téren idén már a jogászok, a gyógyszerészek és az egyetemi kórház munkatársai is önálló standdal várják a tudományra (is) szomjas fesztiválozókat.

Új helyszínnel és minden eddiginél több programmal várja a látogatókat az idei Campus Fesztiválon a Debreceni Egyetem. A bemutatkozó egyetemi egységek már pályázhatnak a részvételre. Nemcsak az egyetemi helyszín, hanem a főbejárat és több színpad is új helyre kerül.

Sikerekkel, eredményekkel teli évet ünnepelt a Debreceni Egyetem Kancelláriájának csaknem kilencszáz munkatársa december 15-én a HALL-ban.

Látványos kísérletek, hennafestés, véralkoholszint-mérés, ételkóstolás, házasságkötés – csak néhány az Egyetem Tér programjai közül. Emellett a Debreceni Egyetem érdekes beszélgetésekkel, koncertekkel várta az érdeklődőket a 10. Campus Fesztiválon.