Hírek ZK címkével

A zenepedagógia, a zenetudomány és a zenei előadóművészet területén dolgozó kutatók, tanárok, művészek vitatták meg tapasztalataikat, szakmai eredményeiket és határozták meg az elkövetkező évek zenepedagógiai feladatait a hatodik Zene és Társadalom nemzetközi konferencián. A tanácskozás résztvevői a tématerület legújabb kutatási eredményeit is megismerhették.

Az agrártudomány, a bölcsészettudomány, a közgazdaság, a műszaki és természettudományok, valamint a kultúra és a közművelődés területén végzett kiemelkedő munkájukért vehettek át a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából állami kitüntetéseket a Debreceni Egyetem szakemberei.

Az ország legtehetségesebb klasszikus zenészei mérték össze tudásukat a XXII. Országos Dohnányi Ernő Kamarazene Találkozón és Versenyen. A hazai zeneművészeti felsőoktatási intézményekből összesen hatvan tehetséges zenésznövendék, köztük a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar hallgatói, összesen tizenkilenc együttes állt színpadra és alkotott maradandót a neves szakmai zsűri előtt.

Egy sorsformáló tanítás a kitartásról, az önazonosságról és a belső hang megtalálásáról a hallás elvesztésétől a világhírű reklámzenéken át a Színházi Világnap himnuszáig – Hrutka Róbert Artisjus- és Fonogram-díjas zenész, zeneszerző volt a vendége a Debreceni Egyetem „Könnyű(?) – Zenész ÉLETutak” előadás-sorozatának. A félév első alkalmán a hallgatók nemcsak egy karrier állomásait, hanem egy küzdelmes és őszinte emberi sorsot ismerhettek meg az oDEon Színházban.

A varázsfuvola – Mozart operája 75 percben című darab volt a Debreceni Egyetem magánének szakos hallgatóinak idei vizsgaelőadása, mely a tavalyi Offenbach: Hoffman meséihez hasonlóan hangos sikert aratott. A hallgatók számára fontos mérföldkő volt a fellépés, hiszen egy modern színházi környezetben, minden elemében klasszikus művet kellett a legjobb tudásuk szerint elénekelniük.

Szomorú hírt kaptunk: életének 93. esztendejében elhunyt Vásáry Tamás Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester, a Nemzet Művésze, a Szent István Rend birtokosa, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, Debrecen Díszpolgára és a Debreceni Egyetem Díszdoktora.

Dupla telt ház előtt mutatták be a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar gyakorló színpadi énekes előadóművészet posztgraduális képzésében részt vevő hallgatók legújabb produkcióját. Lehár Ferenc A víg özvegy című operettjének legfrissebb újraértelmezésében énektudásuk mellett színpadi felkészültségükről, előadóművészeti tudásukról is meggyőzték a közönséget az egyetemi modult ezúttal is eredményesen teljesítő hallgatók.

Elsősorban a kortárs könnyűzene alapképzési szakon végzett hallgatóknak hirdette meg a kortárs könnyűzene művész mesterképzést a Debreceni Egyetem Könnyűzenei Intézete. A szeptemberben induló új szak a hivatásos zenész életpálya iránt komolyan elkötelezett, már szakmai tapasztalattal rendelkező jelentkezőknek kínál karrierépítést segítő, hasznos ismereteket. A képzés bizonyos feltételek teljesülése estén más zeneművészeti képzésben végzettek számára is elérhető.

Emelkedett a Debreceni Egyetem hallgatóinak létszáma köszönhetően annak, hogy a most véget ért keresztféléves felvételi eljárásban összesen csaknem négyszázan nyertek felvételt az intézmény valamelyik meghirdetett képzésére. Az elsősorban mesterképzések iránt érdeklődők számára fontos keresztféléves felvételin a legtöbben ezúttal is a Gazdaságtudományi Kar szakjait választották.

A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának gyakorló színpadi énekes előadóművészet posztgraduális képzésében részt vevő művészek és meghívott vendégművészek előadásában láthatja a közönség a következő félévi, nagyszabású vizsgaelőadást, Lehár Ferenc Víg özvegy-ét. A produkció kedvéért ideiglenesen rendhagyó kialakítást kap a Főépület Aulája.