Hírek ZK címkével

Az egyetem kötelessége az értékteremtés. A zeneművészet pedig mint az egyik meghatározó művészeti ág lényeges alkotóeleme az egyetemes kultúrának, így intézményünk számára is fontos terület – fogalmazott Kossa György, a DE-t fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke a Zeneművészeti Karon tartott kihelyezett kuratóriumi ülésen.

Több mint húsz koncertet kínál a klasszikus zenét szerető közönség számára a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar idén jubiláló Universitas-Debrecen, valamint Konzervatóriumi esték és Steinway hangversenysorozata. A 2022/23-as évadban neves hazai és nemzetközi szólisták, valamint kamaraegyüttesek lépnek színpadra a Liszt teremben, köztük az egyetem oktatói is.

A Debreceni Egyetemet fenntartó GTIDEA által indított Professzori Teaház csütörtöki rendezvényén az Általános Orvostudományi Kar, valamint a Zeneművészeti Kar ifjú kutatói mutatták be legfrissebb eredményeiket. Kossa György elnök bevezetőjében az intézményre váró új kihívásokról beszélt.

A Debreceni Egyetemhez kötődő Android együttes lesz az előzenekara a Genesis gitárosának, Steve Hackettnek a Zeneművészeti Kar Liszt termében. A debreceni formáció saját dalokkal készül a koncertre.

Hatalmas sikert aratott Vásáry Tamás vezényletével az újjáalakult Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar szombat este a Kölcsey Központban, a koncerttel ért véget a 21. Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiája. A Zeneművészeti Kar idei rendezvényén tizenkilenc országból mintegy kétszáz fiatal vett részt.

Tizenkilenc országból mintegy kétszáz tehetséges fiatal zenész érkezett a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karára, hogy részt vegyen az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiáján. A mesterkurzusokat követően újra megalakul a Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar, melyet ezúttal is Vásáry Tamás vezényel.

Negyvennégy végzős hallgató vehette át diplomáját szombaton délután a Zeneművészeti Karon, ahol köszöntőt mondott a Kulturális és Innovációs Minisztérium államtitkára is. A Liszt teremben tartott ünnepi oklevélátadón kiemelkedő teljesítményt nyújtó hallgatóit és oktatóit is elismerte a ZK.

A DE Zeneművészeti Kar is lehetőséget kapott a bemutatkozásra a Magyar Zene Házában. A ZK hallgatói és oktatói négy formációban léptek színpadra, és Zombola Péter zeneszerző, a kar egyetemi docense által írt műveket adták elő a közönségnek.

Hétvégén megkezdődnek a nyári diplomaosztó ünnepségek a Debreceni Egyetemen, csaknem négyezer végzős veheti át oklevelét a következő hetekben. Elsőként, június 17-én, pénteken 10 és 13 órai kezdettel a Gazdaságtudományi Kar végzett hallgatói veszik át oklevelüket a Főépület Díszudvarán.

A Debreceni Egyetem hazai és külföldi hallgatóinak közreműködésével „2022: Zenés Űrodüsszeia” címmel szimfonikus koncerttel folytatódott hétfőn – két év kényszerű szünet után – a Bölcsészettudományi Kar Művészeti Központjának szervezésében a Zerophobia hangverseny-sorozat a Zeneművészeti Kar Liszt termében.

Amerikai helyszíneken mutatták be a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar oktatójának, valamint két alkotótársának az „...és Echo” című kamaraoperáját. Az előadás rangos színpadokon debütált, mindegyiken nagy sikert aratott a magyar és az amerikai közönség előtt.

A Bartók Rádió ArTRIUM koncertsorozatának részeként adtak koncertet a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának oktatói és hallgatói a Liszt teremben. A hangversenyt a rádió rögzítette és hamarosan felvételről sugározza.

A Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Konfuciusz Intézetének diákja, a Zeneművészeti Kar trombita előadóművész mesterszakos hallgatója, a dél-koreai Young Hwi Kim nyerte a Chinese Bridge Competition - Kínai Nyelvi Híd Verseny országos döntőjét. A megmérettetést május 27-én online rendezte meg a Szegedi Tudományegyetem Konfuciusz Intézete Kína Magyarországi Nagykövetségének támogatásával.

Sikerrel szerepeltek a Nemzeti Tehetség Program pályázatain a Debreceni Egyetem tudományos műhelyei és szakkollégiumai, amelyek összesen csaknem 26 millió forintot nyertek az intézmény hallgatóinak tehetséggondozására.

A Debreceni Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikájának munkáját segíti az idei Zenélő Medikusok Jótékonysági Koncerttel a MediChoir Hallgatói Kórus. A befolyó összegből új eszközökkel, kórtermi fejlesztésekkel támogatnák a klinika gyógyászati tevékenységét.

„Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért” elismerésben részesült a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának egyetemi docense. Romos Zsolt a tehetséggondozásban végzett kiemelkedő munkájáért vehette át a kitüntetést, országosan összesen ötvennyolc pedagógust díjaztak.

Kiemelkedően teljesített a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának két hallgatója az Országos Vándor-Révész Karvezető Versenyen. Egyikük első helyezett lett, a másik tehetség pedig a zsűri különdíját vehette át.

A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar szakembereinek közreműködésével készült, a koronavírus-járvány zenei oktatásra gyakorolt hatásairól szóló kutatás eredményeit összefoglaló tanulmánykötetet mutattak be. A most megjelent tanulmány többek között a zenetanárok és oktatók alkalmazkodásából eredő új módszertanokat veszi sorra.

Eredményesen szerepeltek a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának (ZK) hallgatói a Rézfúvós és Ütőhangszeres Találkozón és Versenyen. Összesen hat debreceni egyetemista ért el helyezést a Liszt teremben rendezett negyvenharmadik zenei megmérettetésen.

Több mint két év elteltével újra nyilvános esemény keretében, családtagok, rokonok, ismerősök jelenlétében avathatta új doktorait a Debreceni Egyetem. A szombaton rendezett ünnepségen adták át a habilitált doktori és Professzor Emeritus címeket is.

Március 15-e mindannyiunké, a nemzedékek közös ünnepe – hangsúlyozta Csernoch László rektorhelyettes a Debreceni Egyetem 1848/49-es forradalom és szabadságharc 174. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi megemlékezésén. A rendezvényen az intézmény csaknem száz dolgozója vehetett át elismerést.

Kiemelkedően szerepeltek a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának hallgatói a XVIII. Dohnányi Ernő Kamarazene Találkozón és Versenyen. A ZK három induló zenei csoportjából kettő szakmai elismerésben részesült.

A kortárs magyar művek népszerűsítése, illetve Dohnányi Ernő és Weiner Leó kamarazenéjének bemutatása a célja a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán hamarosan kezdődő hagyományos zenei versenysorozatnak.

A Debreceni Egyetem lapjának új számában szó esik arról például, hogy mennyire fontosnak tartja az intézmény az Educatio kiállítást, fotókkal gazdagon illusztrált cikkben mutatják be a Botanikus Kertet, és méltatják az ismét Magyar Kupa győztes DEAC jégkorongcsapatát.

A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának két szakembere is megkapta idén az Artisjus Zenetanári Díját. Az elismeréssel Váradi Judit és Romos Zsolt egyetemi docensek szakmai munkáját ismerték el.