Zenetanulás mesterfokon a nyári akadémián

Tizenhét mesterkurzussal, csaknem harminc mesteroktatóval várja a tizennégy országból érkező százötven résztvevőt a XXIII. Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiájára a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara. A hagyományoknak megfelelően ismét megalakul a Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar, melyet ezúttal is Vásáry Tamás Kossuth-díjas zongoraművész, karmester vezet.

Idén is hatalmas érdeklődés mellett rendezik meg július 7. és 19. között a DE Zeneművészeti Kar nyári mesterkurzusait. A Debrecenbe látogató szakgimnáziumi növendékek, főiskolások, egyetemi hallgatók és fiatal zenetanárok a magánének mellett hegedűn, mélyhegedűn, gordonkán, fuvolán, oboán, klarinéton, szaxofonon, fagotton, kürtön, trombitán, harsonán, ütőhangszereken és zongorán fejleszthetik szakmai tudásukat. A hangszeres és énekes műhelymunkán túl ezúttal is szerepel a programban A mozdulat zeneisége és újként megjelenik a Gyakorlásmódszertan mesterkurzus is. 

Ebben az évben tizennégy országból összesen százötvenen vesznek részt a XXIII. Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiáján.

Lakatos Péter, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar dékánja az esemény hétfői sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a kar számára minden alkalommal kiemelkedő jelentőségű az akadémia, mely révén a ZK a nemzetközi szakma figyelmének középpontjába kerül.

- Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy mi adhatunk otthont a több mint két évtizedes hagyománnyal bíró, nagy szakmai presztízzsel rendelkező nemzetközi eseménynek. Nagyon sok országban népszerű a nyári akadémia, szakmai jelentőségét pedig az adja, hogy neves zenészoktatók és professzorok is bekapcsolódnak a munkába. Ez egy olyan program, mely évről évre felteszi a Zeneművészeti Kart a zenei képzés nemzetközi térképére. Jellemzően többen visszatérnek hozzánk, sőt arra is volt már példa, hogy az akadémián résztvevők közül később a karon szereztek egyetemi diplomát – fogalmazott a dékán.

Váradi Judit, az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiájának művészeti igazgatója hangsúlyozta: minden alkalommal bebizonyosodik, mekkora igény van erre a rendezvényre, ami részben köszönhető a mesterkurzusok széles választékának, valamint a nemzetközi szinten is elismert és keresett mesteroktatói gárdának.

- Minden évben úgy kezdjük el a szervezést, hogy a lehető legmagasabb szakmai színvonalat érjük el. A kezdés mindig nagyon izgalmas, hiszen ilyenkor találkozhatunk első alkalommal személyesen a nyári akadémia résztvevőivel. Ezúttal is nagyon nemzetközi közösség gyűlt össze, hiszen az európai országok mellett többek között az Egyesült Államokból és Dél-Koreából is érkeztek hozzánk azért, hogy az eddig szerzett zenei tudásukat szélesítsék, zenei készségeiket tovább fejlesszék. Az, hogy nyáron ilyen sokan vesznek részt a mesterkurzusokon, azt mutatja, hogy ezek a fiatalok ténylegesen zenészekké akarnak válni. A Debreceni Egyetem támogatásának, professzoraink szerepvállalásának, valamint a folyamatos érdeklődésnek köszönhetően tudjuk már több mint húsz éve életben tartani a nyári akadémiát, mely a szimfonikus zenekari kurzus miatt is egyedülálló az országban – tette hozzá Váradi Judit.

Az angol és magyar nyelvű egyéni mesterkurzusok mellett 2024-ben is összeáll a Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar, melyet Vásáry Tamás zongoraművész, karmester irányít. A felkészülést követően Debrecenben, a Református Nagytemplomban július 18-án, csütörtökön 19 órakor a nyári akadémia zárásaként ad hangversenyt, ezt megelőzően július 17-én Budapesten, a Pesti Vigadó dísztermében, a turné utolsó állomásán pedig július 19-én a Szatmárnémeti Filharmónia hangversenytermében lép fel. A próbaidőszak július 7-én indult, a koncertek műsorát szólampróbákon, valamint Vásáry Tamás vezényletével zenekari összpróbákon tanulja meg az együttes. A betanító karmesterek Bolyky Zoltán és Daru Andrea.

Az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiájának kiemelkedő programja a Zenés esték a Nagyerdőn sorozat, mely a hazai és külföldi művészek részvételével július 10-15. között hat különleges hangversennyel várja a közönséget a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar Liszt termében.  

Az eseménnyel kapcsolatban további információ itt érhető el.

Sajtóközpont - BZ