Hírek műszaki címkével

A testi és lelki feltöltődés került a középpontba a Debreceni Egyetem Műszaki Karán hétfőn, ahol Egészségnapot tartottak. A rendezvényen a kar csaknem 250 hallgatója és dolgozója vett részt, akiket egyebek mellett sportolási lehetőségek, illetve egészséges életmódról szóló tudományos előadások és bemutatók vártak.

A zeneművészeti és a bölcsész képzések után vizuális művészetekkel is bővült a Debreceni Egyetem és a Csokonai Nemzeti Színház együttműködése. A Műszaki Kar MSc képzése keretében tanuló építészhallgatók díszlet- és jelmezterveket készítettek Arthur Miller: Salemi boszorkányok című drámájához. Az alkotásokat a premier napján a Csokonai Fórum előcsarnokában mutatták be.

Top 25 százalékba, vagyis a legnívósabb szakmai folyóiratok közé sorolta a Scimago Journal and Country Rank minősítő a Debreceni Egyetem Műszaki Kara által fenntartott International Review of Applied Sciences and Engineering című kiadványt, az egyik szakterületén. A Scimago szerint a lap három másik minősítési kategóriában is előrelépett tavaly.

Befejeződött a Debreceni Egyetem Műszaki Kar felújításának és bővítésének második üteme. Több mint háromezer négyzetméteresre bővült és két emeletes lett a „B” épület, a régi terek teljesen megújultak. A létesítménybe a kar Műszaki Alaptárgyi Tanszéke, a Dékáni Hivatal és a Tanulmányi Osztály költözött be, a második emeleten pedig nyolc új tantermet alakítottak ki.

Szponzorációs szerződést köt a Debreceni Egyetem és a Schaeffler. Az egyetemi hallgatók elektromos autót építenek, amivel jövőre a Formula Student versenysorozatban terveznek indulni. A Debrecenben csapágyakat és autóelektronikai rendszereket gyártó német cég a jövőben főtámogatóként segíti a DE Formula Student csapatát.

Véget ért a Debreceni Egyetem Műszaki Kar Építészmérnöki Tanszék Alkotóhete. A rendezvénysorozat keretében a kar hallgatói egy Debrecen belvárosában található, elhagyatott egykori díszkertben művészeti projekteket valósítottak meg.

Kihívások és tanulságok a műszaki menedzsment területén címmel tartottak angol nyelvű konferenciát a Debreceni Egyetem Műszaki Karán csütörtökön és pénteken. A Mérnöki Menedzsment Tanszék globális ipari folyamatok menedzsmentjével foglalkozó rendezvényén több mint félszáz magyar és angol nyelvű előadás hangzott el.

Munka- és tűzvédelemmel, valamint környezet-egészségügyi és biztonsági kérdésekkel foglalkozó Környezet, Egészség, Biztonság (EHS) Nemzetközi Szimpóziumot tartottak a Debreceni Egyetem Műszaki Karán csütörtökön és pénteken. A rendezvényen a kar hallgatói, oktatói, valamint a témák iránt érdeklődő hazai és külföldi szakemberek vettek részt, több mint százan.

A műszaki felsőoktatás és az ipar kapcsolatának erősítése, illetve a műszaki pályák népszerűsítése volt a fő célja a Debreceni Egyetem Műszaki Karán szerdán tartott az Ipar Napja Debrecenben című rendezvénynek. A szakemberek mellett egy robot is tartott előadást, valamint szakkiállítást rendeztek, amelyen 45 Debrecenben működő nagy cég mutatta be termékeit, szolgáltatásait és karrierlehetőségeit.

Új doktorokat avatott a Debreceni Egyetem. A március 20-i eseményen 128-an vehették át a PhD-fokozat megszerzését igazoló oklevelet. Az ünnepségen habilitált doktori címeket, a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány és az intézmény publikációs díjait, valamint a Gróf Tisza István Emlékplakett kitüntetést is átadták.