Hírek campus címkével

A vízgazdálkodás fejlesztési lehetőségeiről tartott országos konferenciáról, a Debreceni Kardiológiai Napokról, a vese világnapi rendezvényekről és az Alumni Akadémiáról is szó volt a Debreceni Egyetem márciusi magazinműsorában. A félórás Campus magazin havonta mutatja be az egyetem legfontosabb híreit a Debrecen Televízióban.

Nevezési rekordot dönthet a nyári Európai Egyetemi Játékok (EUG). A jelentkezés első szakasza lezárult, az előzetes nevezések alapján a 2024-es megmérettetés lehet minden idők legnagyobb létszámú és legnépszerűbb EUG-je. A július 12-én rajtoló viadal előtt számos sportprogrammal is készül a Debreceni Egyetem.

Több ezren keresték fel szerda délutántól szombat estig a Debreceni Egyetem programhelyszínét a Campus Fesztiválon, ahol bemutatkozott az új intézményi brand, a Középiskolai Egyetemi Előkészítő Program. A 10 faházban 27 egyetemi egység várta az érdeklődőket látványos tudományos kísérletekkel, bemutatókkal, szabadulószobával és Chill Zone-nal.

Megkezdődött a Debreceni Egyetem Műszaki Karának épületfelújítása és bővítése. Az Ótemető utcai oktatási egység modernizálásának célja, hogy a DE a legmagasabb szintű infrastrukturális hátteret biztosítsa a műszaki mérnökképzés gyakorlati és elméleti oktatásának, igazodva a város járműiparban betöltött meghatározó szerepéhez. A komplexum új épületszárnnyal bővül, csaknem 4500 négyzetméterrel nő a területe.

Immár a tizenötödik Campus Fesztiválra készül Debrecen. A szervezők csütörtökön bejelentették, hogy szinte napra pontosan 12 évvel az első látogatása után Marcus Füreder, azaz Parov Stelar is visszatér a debreceni Nagyerdőre. A Debreceni Egyetem is készül a jubileumi nyári eseményre.

Rekordot döntött az idei Campus Fesztivál, Magyarország egyik legnagyobb nyári kulturális eseményére minden korábbinál többen, 116 ezren látogattak el - közölték a szervezők hétfőn. Kiemelkedő érdeklődés övezte a fesztivál egyetemi programjait is. A Debreceni Egyetem standjait és színpadát a négy nap alatt több tízezren keresték fel.

Rock klasszikusokat, legendás progresszív rockszerzeményeket és saját dalokat hallhatott a közönség a több egyetemi polgárt soraiban tudó Android együttestől a Campus Fesztiválon, az Egyetem téren. Meglepetés vendégként Bács Zoltán kancellár is színpadra lépett a zenekarral.

Több mint 200 koncert és fellépés 19 programhelyszínen, valamint számtalan egyéb program várja a látogatókat a 14. Campus Fesztiválon. A rendezvény szerda esti hivatalos megnyitóján elhangzott: a fesztiválnak jótékonysági célja is van, a nyitófogadásra megvásárolt támogatói jegyekből befolyt összegből a COVID-árvákat támogatják.

Új helyszínen, minden eddiginél nagyobb területen koncertekkel, tudományos előadásokkal, szakmai beszélgetésekkel várja a Campus Fesztivál egyetemi helyszíne, az Erasmus35 Színpad – Egyetem Tér a fesztiválozókat. A Debreceni Egyetem a négy nap alatt tizenhat standnál kínál izgalmas látnivalókat és több mint negyvenféle programot.

Kilenc színpadon és hat további helyszínen sokszínű könnyűzenei programmal és változatos kulturális-művészeti rendezvényekkel várja látogatóit idén hazánk legkomfortosabb nyári fesztiválja. A Campus Fesztivál Egyetem Tér helyszínén idén is ízelítőt ad a tudomány érdekességeiből a Debreceni Egyetem.

Tovább folytatódik a Debreceni Egyetem töretlen fejlődése, 2030-ig csaknem 450 milliárd forintot költhetnek az új célokra, ha minden megvalósulhat - hangzott el a Debreceni Egyetem Gazdasági Évindító Partnertalálkozóján, ahol az intézmény vezetői az egyetemmel együttműködő szervezetek, vállalatok képviselőit látták vendégül.

Rekordmennyiségű felajánlás gyűlt össze a Debreceni Egyetem Sporttudományi Koordinációs Intézetének kedd esti, jótékonysági korcsolyaestjén a Jégcsarnokban. Az adományt a Magyar Vöröskereszt segítségével az ukrajnai háború sújtotta gyermekek, valamint családjaik megsegítésére ajánlják fel.

Továbbra is várják a Debreceni Egyetem kollégiumaiban a háborús helyzet miatt a határon túlról érkezőket, akik nemcsak szállást, hanem lelki segítséget is kérhetnek. A Debreceni Egyetem Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központja is felajánlotta támogatását.

Két nap alatt megteltek az egyetemi gyűjtőpontok, ezért már szerdától elszállítja a Magyar Református Szeretetszolgálat azokat a hallgatói felajánlásokat, amelyeket az ukrajnai menekültek megsegítésére adományoztak. Több mint 3 tonnányi gyógyászati eszközzel indul Ukrajnába a Debreceni Egyetem Különleges Orvos- és Mentőcsoportja is.

Hat és fél millió forinttal segíti a Campus Fesztivál a koronavírus járvány következtében árván, félárván maradt gyerekeket támogató Regőczi István Alapítványt. Az adományt kedden Debrecenben adták át a rendezvény szervezői az alapítvány kuratóriumi elnökének, Herczegh Anitának.

Hétfőtől vehetik birtokba a Debreceni Egyetem hallgatói az új Learning Centert. A Főépület és a DEAC sportlétesítményei között, a Dóczy utca mögött kialakított többfunkciós, háromszögletű modern épület elsősorban az egyéni és a csoportos tanulást segíti.

Az Egyetemi Élet című lap januári számában is sok érdekes dologról lehet olvasni. Például kiderül, miként lehet hatékonyan tanulni, hogyan fejlődött a posta, a levelek kézbesítése és vadgesztenyéből is lehet mosószert készíteni.

A Debreceni Egyetem tulajdonában álló FM90 Campus Rádió 20. születésnapját ünnepelték a szerkesztőség dolgozói pénteken. A közösségi adó nagy hangsúlyt helyez a Debreceni Egyetem és Debrecen híreinek eljuttatására a hallgatókhoz.

Megjelent a Debreceni Egyetem digitálisan elérhető lapjának legújabb száma, amelyben egyebek mellett arról írnak, hogy milyen lett a Learning Center, milyen volt a darules a Hortobágyon, és mivel jár, ha egyetemistaként önkéntes tartalékos katonai szolgálatra jelentkezünk.

Sokan vettek részt a vasárnap hajnalban véget ért debreceni Campus Fesztivál Egyetem Tér nevű helyszínén tartott programokon. A Debreceni Egyetem standjainál a legtöbben a rendőrséggel közös bűnügyi helyszínelési bemutatóra voltak kíváncsiak.

Az innováció, a kutatás elősegítése és a Debreceni Egyetem közeljövőben várható fejlesztése kerül szóba azon a pódiumbeszélgetésen, melyet többek között Palkovics László miniszter és Ascsillán Endre GE-alelnök részvételével tartanak a Campus Fesztivál Egyetem tér rendezvényhelyszínén.

Magyarországon az elmúlt években Európában egyedülálló onkológiai hálózat alakult ki - mondta az emberi erőforrások minisztere kedden a Debreceni Egyetemen (DE), amikor átadták az onkoradiológiai klinika új épületét.

A Debreceni Egyetem karai és intézetei tartalmas programokkal képviseltetik magukat a szerdán kezdődő debreceni Campus Fesztiválon. A szervezők ígérete szerint a standoknál érdekes, szórakoztató kísérleteket és izgalmas ismeretterjesztő előadásokat láthatnak az érdeklődők.

Minden eddiginél több egységgel vesz részt az idei Campus Fesztiválon a Debreceni Egyetem Klinikai Központja. Nekik is köszönhetően az Egyetem Tér fesztiválhelyszínen számos érdekes, látványos, valamint hasznos ismeretet nyújtó program vár a közönségre.

A Pont Ott Party keretében együtt izgulhatnak, ünnepelhetnek a debreceni Campus Fesztiválon szórakozó felvételizők, amikor csütörtök este kiderül, hogy melyik felsőoktatási intézménybe vették fel őket. A Debreceni Egyetem felvételi ponthatárait is meg lehet majd ismerni.