Hírek kancellár címkével

A hazai tudományos élet több évszázados eredményeit, regionális sikertörténetét foglalja össze egy negyven poszterből álló kiállítás, mely a Magyar Tudományos Akadémia alapításának 200. és a Debreceni Akadémiai Bizottság fennállásának 50. évfordulója alkalmából nyílt az Emlékkertben. A tárlat célja, hogy bemutassa a kutatások és a tudományos élet képviselőinek társadalomformáló, sorsfordító jelentőségét.

Két padel és két padbol pályával gazdagodott a Debreceni Egyetem. A Böszörményi úti campuson megépített játéktereket a sporttudományi képzéseken és a testnevelő órákon túl az egyetemi polgárság és a város lakói is használhatják. Ebben a hónapban regisztrációval, Unipass kártyával ingyenesen lehet kipróbálni a dél-amerikai fúziós látványsportokat.

Egy több mint tizenegyezer négyzetmétereres diákszállót épít a Debreceni Egyetem a Böszörményi úti campusán. A 320 hallgató elhelyezésére alkalmas többfunkciós komplexum az első lépcsőfoka az intézmény közép- és hosszútávú, a hallgatók és oktatók lakhatását támogató startégiájának. Az intézmény a következő években – az elérhető források függvényében – a Böszörményi úti fejlesztésen túl a Sportkollégium teljeskörű felújítását és egy új diákhotel építését is tervezi a Kassai úti campuson.

Új Asszisztált Reprodukciós Központ épül a Debreceni Egyetemen, amely korszerű infrastruktúrájával és magas színvonalú szakmai hátterével jelentősen bővíti a meddőségi kezelések lehetőségeit. A beruházás révén több és eredményesebb lombikkezelés válhat elérhetővé a sikertelen gyermekvállalással küzdő párok számára. A fejlesztés részleteiről szerdán sajtótájékoztató számoltak be az intézmény és a fenntartó kuratórium vezetői.

Befejeződött a Debreceni Egyetem Műszaki Kar felújításának és bővítésének második üteme. Több mint háromezer négyzetméteresre bővült és két emeletes lett a „B” épület, a régi terek teljesen megújultak. A létesítménybe a kar Műszaki Alaptárgyi Tanszéke, a Dékáni Hivatal és a Tanulmányi Osztály költözött be, a második emeleten pedig nyolc új tantermet alakítottak ki.

Folytatódott a kuratóriumi látogatássorozat a Debreceni Egyetem karain, ezúttal a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar adott otthont a fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány delegációjának. A találkozó középpontjában az agrárképzés jövője, az innováció és a mesterséges intelligencia szerepe állt.

A tudomány, az oktatás és a közgyűjtemények informatikai együttműködéseinek aktuális kérdéseit állítja középpontba a 35. Networkshop Konferencia, amelynek a Debreceni Egyetem ad otthont három napon át. A rendezvény keddi megnyitóján a Hungarnet Egyesület Menedzsment-díját vehette át Bács Zoltán kancellár.

Szponzorációs szerződést köt a Debreceni Egyetem és a Schaeffler. Az egyetemi hallgatók elektromos autót építenek, amivel jövőre a Formula Student versenysorozatban terveznek indulni. A Debrecenben csapágyakat és autóelektronikai rendszereket gyártó német cég a jövőben főtámogatóként segíti a DE Formula Student csapatát.

A Sportegyetem és a Hallgatói karrierépítő egyetem kategóriákban is elnyerte a Kulturális és Innovációs Minisztérium rangos elismerését idén a Debreceni Egyetem. A Gödöllői Királyi Kastélyban hétfő este tartott gálán az intézmény stratégiai törekvéseit méltatták, a díjakat Bács Zoltán kancellár, Pető Károly rektorhelyettes és Németh Kevin DEHÖK-elnök vette át.

A tavalyi hallgatóbarát győzelem és kancellári különdíj után idén is az élmezőnyben szerepel a Debreceni Egyetem: a Kulturális és Innovációs Minisztérium rangos elismerésén négy kategóriában is jelölték az intézményt. A győzteseket hétfő este, a Gödöllői Királyi Kastélyban hirdetik ki.