Az egészségügyi innovációk közös támogatását, valamint a betegútmenedzsment javítását és a betegellátás hatékonyságának növelését célozza az a stratégiai megállapodás, melyet szerdán láttak el kézjegyükkel a Debreceni Egyetem és az AstraZeneca vezetői. A partnerség többek között az onkológia, a légzőszervi és immunológiai betegségek, a kardiovaszkuláris és anyagcsere-betegségek, valamint a ritka betegségek területére terjed ki.
- A Debreceni Egyetem küldetése, hogy az oktatás, a kutatás és a gyógyítás egységére építve a legmodernebb tudományos eredményeket a betegek javára fordítsa. Nem véletlen, hogy a gyógyszeripar és a biotechnológia területén egy principális intézménye az ország egyetlen gyógyszeripari klaszterének. Az AstraZenecával megkötött stratégiai partnerség olyan fókuszált, a mindennapi betegellátást közvetlenül támogató projektek megvalósítását teszi lehetővé, amelyekben az egyetemi tudásbázis és a nemzetközi iparági tapasztalat egymást erősítve teremt értéket. Az elmúlt évek közös kutatási eredményei pedig garantálják, hogy ez az együttműködés is sikeres lesz – hangsúlyozta Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora az ünnepélyes szerződéskötési ceremónián.
Az együttműködés során kiemelt szerepet kapnak az adatkutatás és -elemzés fejlesztését célzó programok, amelyek a hazai egészségügyi adatvagyonra támaszkodva hozzájárulhatnak átláthatóbbá, fenntarthatóbbá, valamint költséghatékonyabbá tenni a betegellátást, ezzel enyhítve az egészségügyi ellátórendszerre nehezedő és folyamatosan növekvő nyomást.
- Hiszünk abban, hogy a krónikus betegségek jelentette komplex egészségügyi kihívásokra csak széles körű, a tudomány korszerű vívmányain alapuló és hosszú távú együttműködések adhatnak fenntartható választ. A megállapodás egyik fontos eleme a klinikai kutatási programok további erősítése, valamint olyan, valós betegutakra épülő, adatvezérelt projektek megvalósítása, amelyek hozzájárulnak a korábbi felismeréshez, a személyre szabottabb terápiás döntésekhez és az ellátás szervezésének hatékonyabbá tételéhez – fogalmazott Julio Ordaz, az AstraZeneca Közép-Európai Cluster igazgatója.
A krónikus megbetegedések és az elöregedő társadalmak egyre nagyobb kihívás elé állítják a fejlett országok, közöttük Magyarország egészségügyi ellátórendszereit. Erre a ma már társadalmi kérdéssé vált kihívásra a megoldást az eddigieknél is szélesebb körű együttműködések, a technika és a tudomány még kiaknázatlan lehetőségeinek felhasználása jelentheti. A Debreceni Egyetem és az AstraZeneca közös célja, hogy olyan, a mindennapok klinikai gyakorlatában is hasznosítható kutatási eredményekkel támogassák a hazai egészségügyet – legyen szó a diagnózis felállításához vezető idő csökkentéséről vagy a pontosabb terápiás döntésekről – amelyek hosszú távon is hozzájárulhatnak a betegek életminőségének javításához és az egészségügyi ellátás fenntarthatóbbá tételéhez.
- A Klinikai Központ történetének legnagyobb strukturális átalakítása, az integráció 2023-ban eredményesen lezárult, melynek eredményeként egy több mint 3000 betegággyal jellemezhető klinikai rendszer alakult ki, amelyben csaknem 5 millió orvos-beteg találkozás történik egy évben. Ez egy óriási lehetőséget nyújt nekünk arra, hogy a már megszerzett tudásunkkal, azon túllépve és továbbfejlesztve szolgáljuk még magasabb szinten betegeink gyógyulását. A Klinikai Központ fő célkitűzése, hogy az eddiginél is magasabb színvonalú és biztonságosabb betegellátást biztosítson. Az AstraZenecával már eddig is nagyon gyümölcsöző orvosszakmai kapcsolatot ápoltunk, számos olyan klinikai vizsgálat és szakmai együttműködés van mögöttünk, amely sziklaszilárd alapot teremt ahhoz, hogy továbblépjünk. Ez az új együttműködés jelentős mértékben hozzájárul ahhoz, hogy a népbetegségekkel foglalkozó szakterületeken – így különösen a kardiológia, az onkológia, a tüdőgyógyászat és a belgyógyászat szakterületein – érdemi előrelépés valósuljon meg a betegségek diagnosztikájában és kezelésében – részletezte Szabó Zoltán, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ elnöke.
A stratégiai partnerség keretében a felek három, közvetlen gyakorlati haszonnal bíró projektet valósítanak meg. A mesterséges intelligenciával támogatott patológiai diagnosztika napi rutinba történő bevezetése nagymértékben hozzájárulhat a terápiás döntések meghozatalához. Ezt az innovációt kiemelten az emlő-, tüdő- és prosztatadaganatok esetében alkalmazzák. Emellett már elindult az az egészséggazdasági elemzés, amely a súlyos asztma irányelv-alapú betegútját hasonlítja össze a jelenlegi hazai gyakorlattal, ami célzott információt ad a klinikai döntéshozatal és a finanszírozói tervezés támogatásához. A szív- és érrendszeri megbetegedések elleni küzdelmet pedig a diszlipidémiában, azaz zsíranyagcsere-zavarban szenvedő betegpopulációról készülő adatalapú kutatás támogatja. A vizsgálat átfogó képet adhat a diszlipidémiával élő páciensek ellátási gyakorlatáról, a kezelési mintázatokról, a terápia hatékonyságáról és a betegút kritikus pontjairól.
- Olyan megoldásokon dolgozunk, amelyek gyorsabban juttathatják el az innovációt a klinikai gyakorlatba. Az elmúlt öt évben 58 klinikai vizsgálatot hoztunk Magyarországra, amelyek közül 41-ben a Debreceni Egyetem is aktívan közreműködött. Célunk, hogy a jövőben minden, Magyarországra allokált AstraZeneca klinikai vizsgálatban részt vegyen a Debreceni Egyetem. Ezt a törekvést ma stratégiai szintre emeljük annak érdekében, hogy a betegek mielőbb hozzájussanak a legkorszerűbb terápiákhoz és ezáltal érdemi változást hozzunk az életükbe – emelte ki az együttműködés aláírása kapcsán Faluvégi Mátyás, az AstraZeneca Biopharma igazgatója.
A felek várakozása, hogy a közös projektek a hazai mellett a nemzetközi tudományos és szakmai tevékenységekben is kézzelfogható eredményeket hozhatnak.
Sajtóközpont-TB