A Debreceni Egyetemnek 2025-ben volt először váltópontja az NN Ultrabalatonon. A siófoki campus impozáns épületében kialakított miliő maximálisan elnyerte a versenyzők tetszését, olyannyira, hogy az egyik legjobb váltópont lett.
A tavalyi sikeres együttműködés nyomán idén még magasabb szintre emelkedik a két fél partneri kapcsolata. 2026-ban már nemcsak váltópontot üzemeltet a DE, hanem támogatja a Projekt 418, vagyis a Balatont kétszer is megkerülő kiválasztott versenyzőinek szakmai felkészítését, valamint az egészséges életmód és a jóllét szemléletének erősítését a viadalon.
A felkészítés szakmai hátterét a Debreceni Egyetem Sportdiagnosztikai, Életmód- és Terápiás Központja (SET Központ) nyújtja, amely korszerű diagnosztikai módszerekkel segíti a sportolókat a teljesítmény optimalizálásában, a sérülések megelőzésében és a hatékony regenerációban. A program megvalósítása szoros együttműködésben történik a Dolgozói Szabadidő- és Egészségprogramok Koordinációs Központjával (DOSZEKK), amely aktív szerepet vállal a szervezési folyamatok összehangolásában.
Takács Evelin, a DOSZEKK igazgatója a megállapodás kapcsán kiemelte: a Projekt 418 indulói nemcsak egy extrém távot teljesítenek, hanem példát is mutatnak a tudatos felkészülésből.
- A 418 kilométer mögött évek munkája, fegyelme és önismerete áll – ez az a szemlélet, amely inspirációt adhat minden szabadidősportoló számára. A cél nem csupán a célba érés, hanem az, hogy okosan, hosszú távon is fenntartható módon sportoljunk – emlékeztetett.
A központigazgató kitért arra is, hogy a Debreceni Egyetem elkötelezett a dolgozók és hallgatók egészséges életmódra nevelése mellett, és országos szinten is példaértékű módon támogatja az egyetemi sportéletet.
Ennek fontos pillére a Debreceni Egyetem Dolgozói Mozgásprogramja (DEDM), amely egyedülálló módon kínál sokrétű szabadidős sportolási lehetőségeket az egyetem munkavállalói számára. A Dolgozói Szabadidő- és Egészségprogramok Koordinációs Központjának létrejötte tovább erősítette ezt a rendszert, lehetőséget teremtve a programok összehangolt fejlesztésére és bővítésére.
Az együttműködés részeként a Debreceni Egyetem által képviselt egészségtudatos szemlélet és wellbeing-központú megközelítés a Maratonman versenysorozatok koncepciójába is beépül.
A Debreceni Egyetem Siófok Campusa a XX. NN Ultrabalaton során váltópontként is kiemelt szerepet kap. A helyszín nemcsak logisztikai szempontból jelent fontos állomást a versenyben, hanem az egyetem egészségközpontú szemléletének gyakorlati megjelenéseként is szolgál. A 2025. évi esemény kedvező tapasztalatai és pozitív visszajelzései alapján a szervezők a jövőben is hasonló szakmai tartalommal és támogató környezettel várják majd a versenyzőket a siófoki helyszínen.
A szervezők tájékoztatása szerint a XX. NN Ultrabalatonra rekordszámú, több ezer csapat regisztrált, ami jól mutatja az esemény országos jelentőségét és folyamatosan növekvő népszerűségét. Ebben a kiemelkedő mezőnyben különösen fontos szerepet kapnak azok az együttműködések, amelyek a sportteljesítmény mellett a résztvevők egészségét, regenerációját és jóllétét is szem előtt tartják – ehhez járul hozzá a váltóponton a Debreceni Egyetem szakmai jelenléte.
Sajtóközpont - PKZs