Hírek

A Debreceni Egyetem több, kiemelkedő tudományos, szakmai munkát végző oktatója, kutatója és egy hallgatója is állami elismerésben részesült a nemzeti ünnepen. Széchenyi-díjat vehetett át S. Varga Pál irodalomtörténész, akadémikus, a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának professzor emeritusa.

A Debreceni Egyetem Idegennyelvi Központja és a Helen Doron Nyelviskola harmadik alkalommal szervezett angol nyelvi versenyt általános iskolások számára. A megmérettetés döntőjét március 11-én tartották a DExamban.

Véget ért a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karának első Természettudományos Versenye, amelynek keretében a természettudományokban jól teljesítő középiskolások mérték össze tudásukat.

Debütálhat a magyar felnőtt labdarúgó-válogatottban a Debreceni Egyetem sport- és rekreációszervező szakos hallgatója, a DVSC játékosa, Baráth Péter. A Loki 20 esztendős saját nevelésű tehetsége nagyszerű sportteljesítménye mellett az egyetemen is kimagaslóan teljesít.

A tervezett szuperkórházról, a Gyermeksürgősségi Központról és a Debreceni Egyetem további fejlesztési tervéről is beszélt Bács Zoltán kancellár a városi televízió Közügy című műsorában. Az egyetemi vezető beszámolt a modellváltás tapasztalatairól és az intézmény járműipari beruházásairól is.

Március 15-e mindannyiunké, a nemzedékek közös ünnepe – hangsúlyozta Csernoch László rektorhelyettes a Debreceni Egyetem 1848/49-es forradalom és szabadságharc 174. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi megemlékezésén. A rendezvényen az intézmény csaknem száz dolgozója vehetett át elismerést.

Humanitárius Koordinációs Bizottságot alapított a Debreceni Egyetem. Az intézmény a kezdetektől kivette részét az ukrán-orosz háború elől menekülők megsegítéséből, ám a háborús konfliktus elhúzódása miatt szükségessé vált egy komplex humanitárius terv összeállítása.

Nemzetközi együttműködésen alapuló, az egészségtudományokhoz kapcsolódó innovatív tananyag- és oktatásfejlesztést segítő programot indít a Debreceni Egyetem Egészségügyi Kara. A cél, hogy olyan módszertanokat dolgozzanak ki, melyek révén a kar és együttműködő partnerei megfelelhetnek a digitális oktatás kihívásainak.

Mintegy négymilliárd forintot költött a Debreceni Egyetem az oktatás minőségének és hozzáférhetőségének javítására a most befejeződött ötéves uniós projektben. Egyebek mellett számos digitális tananyag és segédanyag készült, mentorprogram és felzárkóztató képzés indult az intézmény 14 karának és több szervezeti egységének részvételével.

Meghirdették a 2022-2023-as tanévre vonatkozó Erasmus-pályázatokat. A mobilitási program keretében a hallgatók az európai programországok mellett akár Mexikóban, Dél-Koreában, vagy Japánban is tanulhatnak. A Debreceni Egyetemen elérhető mobilitási programokról a Mobility Café keretében kaphattak tájékoztatást szerdán a diákok.

A Debreceni Egyetem Óvodája is aktívan kiveszi részét a háború elől menekülő ukrajnai és kárpátaljai családok megsegítésére szervezett adománygyűjtésből. A napokban az oviba járó gyermekek családjai és a dolgozóik körében indítottak jótékonysági akciót.

Kisorsolták a Buzánszky Jenő Labdarúgó Egyetemi Kupa (BJLEK) tavaszi félévének mérkőzéseit szerda este a Nagyerdei Stadion Red and White bárjában. Az Év Szabadidős Sporteseményének megválasztott viadalon összesen csaknem 80 csapat és 1000 egyetemista küzd majd a legjobbaknak járó serlegekért.

A Debreceni Egyetem több munkatársa is miniszteri kitüntetést vehetett át a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából. Az elismeréseket Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere adta át csütörtökön, a Pesti Vigadóban tartott ünnepségen.

Hatodik UTE elleni meccsére készül a Debreceni Egyetem jégkorongcsapata a rájátszásban. Kosárlabdázóink hosszabb szünet után játszanak bajnokit, női futsalosainkra pedig az elődöntő visszavágója vár. Kézilabdázóink itthon, labdarúgóink idegenben harcolnak a pontokért.

DEAC hírek

A Debreceni Egyetem alakulatainak nem jött össze a pontszerzés az első fordulóban, vasárnap Szombathelyen nyílik lehetőség a javításra. A DEAC U17-es és U19-es fiú futsalcsapatának

The post Nem indult jól a szezon appeared first on DEAC.

Az egyetemisták vezére, Sándor Tamás ugyanolyan remekül kezdte a szezont, mint csapata. Nem túlzás, szárnyal a DEAC az NB III Északkeleti csoportjának 2024/2025-ös szezonjában. A

The post Tobe hét bajnokin öt gólt szerzett appeared first on DEAC.

Két DEAC-játékosért is szoríthatunk a sportág legfontosabb versenyén, amelynek idén Magyarország ad otthont. A sakkpartikat élőben követhetjük a Teniszke II-ben. A 45. nyílt és 30.

The post Élő közvetítés a DEAC sportcampuson a sakkolimpiáról appeared first on DEAC.

Képgalériák