Új ápolási és szakdolgozói vezetők a Klinikai Központban

Átvette kinevezését a Debreceni Egyetem Klinikai Központ új ápolási és szakdolgozói igazgatója, valamint a Nagyerdei Campus új ápolási és szakdolgozói igazgatóhelyettese. Szőllősi Anna és Mester Emma Emese kinevezését Szabó Zoltán professzor, a Klinikai Központ elnöke ünnepélyes keretek között adta át szerdán a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Elnöki Hivatalában.

Szőllősi Anna 1998 óta dolgozik a Klinikai Központban. Először az akkori Szív és Tüdőgyógyászati Klinikán helyezkedett el diplomás ápolóként, 2001-től pedig osztályvezető ápolóként dolgozott a Kardiológiai Klinikán, majd 2015-től kilenc évig oktatásszervezéssel kezdett foglalkozni a Szakdolgozói felnőttképzési központ vezetőjeként. 2023 novembere óta az ápolási és szakdolgozói igazgató helyettese a Nagyerdei Campuson, december 31-től pedig a Klinikai Központ ápolási és szakdolgozói igazgatója lesz, elődje, Gál Mária nyugdíjba vonulását követően.  

-    Ez a kinevezés óriási megtiszteltetés számomra, egyben hatalmas felelősség is. Az egészségügyi szakdolgozók a Klinikai Központ legnagyobb létszámú, mintegy ötezer fős munkavállalói csoportja. Ápolási és szakdolgozói igazgatóként feladatom a régió lakosságának magas színvonalú egészségügyi ellátása érdekében, a Klinikai Központ céljaival összhangban elősegíteni a megfelelő szakdolgozói humánerőforrás rendelkezésre állását, előmozdítani  a szakdolgozók munkahelyi jóllétét,  kapcsolatot tartani az ellátás minden szereplőjével. Fontosnak tartom fenntartani és továbbfejleszteni a már kiépült szakdolgozói képzési és továbbképzési rendszert, amely nemcsak a dolgozóknak ad lehetőséget a személyes továbbfejlődésre, de magasan képzett munkaerőt is biztosít a Klinikai Központ számára – fejtette ki kinevezése kapcsán Szőllősi Anna.   

Szőllősi Anna eddigi pozícióját Mester Emma Emese veszi át, aki 2025. január elsejétől látja el a Klinikai Központ Nagyerdei Campusának ápolási és szakdolgozói igazgatóhelyettesi feladatait. Mester Emma Emese 1995-ben kezdett dolgozni a Szívsebészeti Klinikán, majd egy kisebb megszakítást követően 2008 augusztusától folyamatosan a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Kardiológiai és Szívsebészeti Klinikájának szívsebészetén tevékenykedett. Munkáját az aktív szívsebészeti osztályon kezdte, majd az intenzív osztályon folytatta. 2000-ben ápoló (OKJ) szakképesítést szerzett, 2004-ben pedig diplomás ápolóként végzett. 2015-ben klinikai vezető ápolói megbízást kapott a Szívsebészeti Klinikán. Munkája mellett elvégezte az egészségügyi menedzser mesterképzési szakot. Az Ápolási és Szakdolgozói Igazgatóság által szervezett képzésekben elméleti oktatatóként vesz részt. 

-    Nagy megtiszteltetés számomra, hogy 2025. január 1-től az ápolási és szakdolgozói igazgatóhelyettes feladatait láthatom el a Nagyerdei Campuson. Elkötelezett szakmaisággal segítem Szőllősi Anna igazgató munkáját a magas szintű, biztonságos betegellátás fenntartása és az egészségügyi szakdolgozói pálya vonzóvá tétele érdekében. Igazgatóhelyettes kollégáimmal együttműködésre és a jó munkatársi kapcsolat fenntartására törekszem a Klinikai Központ három campusán történő összehangolt egészségügyi ellátás érdekében – emelte ki Mester Emma Emese, a Nagyerdei Campus új, kinevezett ápolási és szakdolgozói igazgatóhelyettese. 

Szőllősi Anna és Mester Emma Emese kinevezését Szabó Zoltán professzortól, a Klinikai Központ elnökétől vette át szerdán az Elnöki Hivatalban rendezett ünnepségen. 

-    Ahhoz, hogy a Klinikai Központ dinamikus fejlődése a jövőben is töretlenül folytatódjon, az ápolásszakma területén dolgozók támogató közreműködése, elkötelezett szakmai szerepvállalása nélkülözhetetlen. Az újonnan kinevezett vezetők felkészültsége, szakmai tudása garanciául szolgál jövőbeli céljaink maradéktalan megvalósításhoz – hangsúlyozta Szabó Zoltán professzor, a Klinikai Központ elnöke. 

A kinevezési ünnepségen részt vett Seres Judit, a Kenézy Gyula Campus, valamint Halászné Szilágyi Gyöngyi, a Gróf Tisza István Campus ápolási és szakdolgozói igazgatóhelyettese is. 

Sajtóközpont - CzA