Kínai Nagyköveti Ösztöndíj a legjobbaknak

Rangos nemzetközi elismerésben részesültek a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Konfuciusz Intézetének hallgatói és diákjai. Öten Kínai Nagyköveti Ösztöndíjat, öten pedig Bátorító Díjat vehettek át Budapesten, a Kínai Népköztársaság Nagykövetségén rendezett ünnepségen

Az idei, 10. ceremónián 4. alkalommal vehetett részt a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) Konfuciusz Intézete. A kínai nagykövet rezidenciáján fogadta a Cui Xianjun kínai igazgató és Kovács László Erik magyar igazgatóhelyettes vezette debreceni delegációt, a DE BTK oktatóit és hallgatóit, valamint a Konfuciusz Intézet partneriskoláiban – DE Kossuth Lajos Gyakorló Gimnázium, Debreceni Szakképzési Centrum Bethlen Gábor Közgazdasági Technikum és Kollégium, Péchy Mihály Építőipari Technikum, Vegyipari Technikum – mandarin nyelvet tanuló diákokat.

- Bízom benne, hogy ez a díj még több magyar tanulót fog inspirálni a kínai nyelv elsajátítására, Kína megismerésére és a kölcsönös megértés fokozására a kulturális csere révén, hozzájárulva ezzel is a Kína és Magyarország közötti pragmatikus együttműködéshez – fogalmazott az október 17-i eseményen Gong Tao.

Kína magyarországi nagykövete beszédében kiemelte: a kínai-magyar kapcsolatok fejlődésével egyre nagyobb szükség lesz a kínai nyelvben jártas és a Kínáról jól tájékozott tehetségekre.

A Kínai Nagyköveti Ösztöndíjban részesülők egyszeri, 200 ezer forintos jutalomban részesültek.

- A Konfuciusz Intézet továbbra is kiemelt feladatának tekinti a kínai nyelv oktatását az egyetem hallgatói, valamint a partnerintézmények diákjai számára, ugyanakkor fontos, hogy a nyelvoktatásban résztvevők Kína gazdag kultúrájával is megismerkedjenek itthon és a távol-keleti országban tett látogatások során egyaránt – mondta a hirek.unideb.hu portálnak Kovács László Erik.

A „Bátorító Díj” ösztönző elismeréssel járó, a nyelvtanuláshoz hasznosítható okoseszközöket Nagy Judittól, a Magyar-Kínai Baráti Társaság elnökétől vehették át a díjazottak.

Sajtóközpont - BZs

 

 

 

Last update: 2026. 11. 06. 09:00