Hírek

Több száz szakember részvételével csütörtökön elkezdődött a 27. Debreceni Kardiológiai Napok. A háromnapos online rendezvényen szó lesz többek között a koszorúér-betegségről és a szívelégtelenségről, bemutatják a legmodernebb terápiás módszereket, és ismertetik a legújabb európai és amerikai ajánlásokat.

Kiemelkedően szerepeltek a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának hallgatói a XVIII. Dohnányi Ernő Kamarazene Találkozón és Versenyen. A ZK három induló zenei csoportjából kettő szakmai elismerésben részesült.

Tovább folytatódik a Debreceni Egyetem töretlen fejlődése, 2030-ig csaknem 450 milliárd forintot költhetnek az új célokra, ha minden megvalósulhat - hangzott el a Debreceni Egyetem Gazdasági Évindító Partnertalálkozóján, ahol az intézmény vezetői az egyetemmel együttműködő szervezetek, vállalatok képviselőit látták vendégül.

A Rehabilitációs és Fejlesztési Központ kialakításával minden eddiginél nagyobb jelentőségű egészségügyi beruházást hajt végre Hajdúböszörményben a Debreceni Egyetem és Hajdúböszörmény városa. A több tízmilliárd forintos fejlesztést Palkovics László miniszter, a térség fejlesztésért felelős kormánybiztos jelenlétében tartott sajtótájékoztatón jelentették be szerdán a hajdúvárosban.

„A magyar és a kínai kultúrák közötti kommunikációs különbségek” címmel a Bank of China (CEE) Ltd munkatársai tartottak online angol nyelvű előadást kedden a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Konfuciusz Intézet Lectures on Chinese Culture kurzusa keretében.

Csaknem félezer egyetemista sportolt együtt kedden a Debreceni Egyetem Sporttudományi Koordinációs Intézetének (DESKI) programjain. Csocsó- és pókerkupát is rendeztek, valamint nőnap alkalmából aerobik és jóga programokon vehettek részt a fiatalok.

Infúziós pumpákat adományozott a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinikának a Kosztyu Ádám Emlékére Alapítvány. A beteg gyerekeknél ezekkel az eszközökkel biztosítható a gyógyszerek pontos adagolása. Az alapítvány évek óta rendszeresen támogatja a gyermekhematológiai-onkológiai osztályt.

A Népegészségügyi Kar harminchat hallgatója mutatta be tudományos munkáját, kutatási eredményeit a Debreceni Egyetem (DE) Orvos- és Egészségtudományi Tudományos Diákköri Konferenciáján (TDK). Közülük nyolcan díjat nyertek, a kiválasztott fiatal kutatók az országos versenyen vehetnek majd részt.

Rekordmennyiségű felajánlás gyűlt össze a Debreceni Egyetem Sporttudományi Koordinációs Intézetének kedd esti, jótékonysági korcsolyaestjén a Jégcsarnokban. Az adományt a Magyar Vöröskereszt segítségével az ukrajnai háború sújtotta gyermekek, valamint családjaik megsegítésére ajánlják fel.

A Debreceni Egyetem, a DEAC és a Debreceni Hoki Klub összefogásának köszönhetően menekült meg az ukrán-orosz háború borzalmai elől 36 zaporizzsjai és dnyiprói, többségében jégkorongozó fiatal és családtagjaik, leginkább anyukák, testvérek. Az ukrajnai csoport biztonságban, a Kartács utcai egyetemi kollégiumban várhatja a fegyveres konfliktus végét.

A dísznövények és a hozzájuk kapcsolódó termesztőközegek globális kereskedelme alkalmas lehet növényi magvak nagy mennyiségben történő terjesztésére – állapították meg a Debreceni Egyetem kutatói. A kutatás eredményeit a nemzetközi Science of the Total Environment folyóiratban publikálták.

Továbbra is várják a Debreceni Egyetem kollégiumaiban a háborús helyzet miatt a határon túlról érkezőket, akik nemcsak szállást, hanem lelki segítséget is kérhetnek. A Debreceni Egyetem Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központja is felajánlotta támogatását.

A Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány és a Debreceni Egyetem Klinikai Központ jelentős mértékű egészségügyi adományt juttatott el hétfőn az ukrajnai Ternopili Nemzeti Egyetemnek és a 2. számú Ternopil Városi Önkormányzati Kórházba. Az adománnyal az intézmények idegsebészeti ellátásának biztosítását segítik.

A Debreceni Egyetem Klinikai Központban feloldották a koronavírus-járvány miatt 2021. november 1-től bevezetett látogatási tilalmat.

DEAC hírek

A Debreceni Egyetem alakulatainak nem jött össze a pontszerzés az első fordulóban, vasárnap Szombathelyen nyílik lehetőség a javításra. A DEAC U17-es és U19-es fiú futsalcsapatának

The post Nem indult jól a szezon appeared first on DEAC.

Az egyetemisták vezére, Sándor Tamás ugyanolyan remekül kezdte a szezont, mint csapata. Nem túlzás, szárnyal a DEAC az NB III Északkeleti csoportjának 2024/2025-ös szezonjában. A

The post Tobe hét bajnokin öt gólt szerzett appeared first on DEAC.

Két DEAC-játékosért is szoríthatunk a sportág legfontosabb versenyén, amelynek idén Magyarország ad otthont. A sakkpartikat élőben követhetjük a Teniszke II-ben. A 45. nyílt és 30.

The post Élő közvetítés a DEAC sportcampuson a sakkolimpiáról appeared first on DEAC.

Képgalériák