Többszörösen elkelt kilométerek, nagy segítség egy kislánynak

Egymillió háromszázezer forint gyűlt össze azon a keddi jótékonysági futáson, amelyet a Debreceni Egyetem Dolgozói Mozgásprogramja és a DEAC szabadidősport szakosztálya is támogatott. Kovács Gábor ultrafutó száz kilométert teljesített a Nagyerdőn, az adományt szerdán adták át a DE Klinikai Központ Gyermekhematológiai-Onkológiai Osztályán.

A megtett kilométereket a BMW gyár munkatársa felajánlotta egy leukémiával küzdő kislány, Marcsika gyógyulásáért, emellett a sportoló szerette volna felhívni a figyelmet a cívisváros legrégebben bejegyzett, töretlenül működő szervezete, a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány gyógyítást támogató munkájára.

A keddi futáson ott volt a hamarosan hét éves nyíregyházi Marcsika és családja is. A DEDM és a DEAC szabadidősport szakosztálya mellett sokan összefogtak: támogatták a futót a Mozdulj, Debrecen! tagjai, a DE KK Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet (DAEFI), a Mozaik Med Sportegyesület futói, a BMW Group Gyár Debrecen több munkatársa, valamint a Debreceni Egyetem egyik óvodájának lelkes kis ovisai is. A Sportdiagnosztikai- Életmód és Terápiás Központ emellett a DAEFI-vel együttműködve díjmentes szűréseket végzett.

A futó reggel 9-kor rajtolt, a száz kilométert 11 óra 46 perc alatt, este 9-re teljesítette. Az egy hónapon át tartó „100 eladó kilométer” kampány alatt végül a felajánlott táv több mint négyszerese „elkelt”. Az összegyűlt egymillió háromszázezer forintot szerdán adták át a kislány családjának a DE Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinikájának Gyermekhematológiai-Onkológiai Osztályán.

- Negyvenharmadik szülinapomra terveztem, hogy futok száz kilométert. Időközben megismerkedtem a Mozaik Med tagjaival és Takács Evelinnel, a DEDM szervezési nagykövetével, és megtudtam, hogy összeköthetem ezt egy nemesebb céllal. Nem is számítottam arra, hogy ennyien mellém állnak és hogy ekkora összeggel segíthetem Marcsikát és családját – árulta el Kovács Gábor.

Kiss Csongor, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinika Gyermekhematológiai-Onkológiai Osztály osztályvezető egyetemi tanára, a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta: az „Eladó kilométerek” egy viszonylag új, de annál sikeresebb kezdeményezése az alapítványnak.

- Az elmúlt másfél évben huszonkét futó futott huszonöt gyermekért. Ez egy olyanfajta támogatás, ahol az adomány célzottan egy-egy beteg gyermekhez köthető, itt most Marcsikához, aki a huszonötödik kedvezményezett. Ez egy nyerő-nyerő szituáció, hiszen nyer a beteg gyermek és a családja, másrészt nyer az is, aki fut és az egész közösségünk is, hiszen olyasfajta csapatépítő jellege is van az együtt mozgásnak, együtt szeretetnek, ami nagyon fontos – emelte ki a professzor.

A Gyermekhematológiai-Onkológiai Osztály kis betegeit támogató kampányban eddig összesen tizenkét millió forint gyűlt össze. Az „Eladó kilométerek” akciót a jövőben is folytatják.

Sajtóközpont - PKZs