Hatalmas érdeklődés a GTK nyílt napján

Mintegy hatszáz fiatal látogatott el szerdán a Böszörményi úti campusra, ahol mindent meg lehetett tudni a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karáról. A rendezvényen egyebek mellett szó esett a képzési paletta sokszínűségéről, a hallgatók számára kínált lehetőségekről a tehetséggondozás, a sport, a kultúra és a közösségi élet terén.

A felvételi előtt álló középiskolások interaktív nyílt nap keretében fedezhették fel, milyen szakok és lehetőségek várnak rájuk a Gazdaságtudományi Karon, mindent megtudhattak, ami segíthet a jövőjük tervezésében, emellett pedig felvételi pontokat is szerezhettek.

Az általános tájékoztatón Fenyves Veronika dékán kiemelte: a GTK az egyetem legnépesebb kara több mint 5600 hallgatójával, akik közül a legtöbben gazdaságtudományi területen tanulnak, de emellett az agrár- és sport képzési területek iránt érdeklődők is megtalálhatják a helyüket a GTK-n.

- A képzési kínálatunkat tekintve kijelenthető, hogy egy igazán interdiszciplináris kar vagyunk. Tizenegy intézetben és két kutatóintézetben folynak az oktatási, kutatási tevékenységeink, valamint van egy Gazdasági Szaknyelvi Kommunikációs Központunk is. Négy képzési szinten oktatunk: a négy felsőoktatási szakképzés mellett 9 alap- és 18 mesterképzés közül lehet választani, illetve doktori képzés is rendelkezésre áll. Debrecen mellett Szolnokon is kínálunk képzéseket – részletezte Fenyves Veronika.

A GTK dékánja kitért a modern, sokrétű oktatásra és a gyakorlatias képzésre, melynek köszönhetően piacképes és elismert diplomát lehet szerezni. A sportolási és kulturális lehetőségekről is szó volt, ahogyan a Pannónia Ösztöndíjprogram-kínálta opciókról is, nem mellesleg pedig a pezsgő egyetemi életből is kaphattak ízelítőt a középiskolások.

A Böszörményi úti campus modern oktatótermekkel, futó- és futballpályákkal, kondiparkkal, fedett teniszcsarnokkal, színházteremmel, korszerűsített kollégiummal, étteremmel, sőt még saját szórakozóhellyel is várja a hallgatókat.

A felvételi pontszámításról is részletesen hallhattak a diákok, akik ha elakadnak, érdemes ellátogatniuk a felveteli.unideb.hu, a keep.unideb.hu, vagy a beiskolazas.unideb.hu oldalra.

Dajnoki Krisztina, a GTK tudományos dékánhelyettese felhívta a figyelmet, hogy csaknem ötven kolléga várta a TVK épületében az érdeklődőket, akik számára a hasznos információk mellett interaktív, játékos, élményszerű feladatokkal is készültek.

- A programot úgy állítottuk össze, hogy a diákok beleláthassanak, mi is vár rájuk a különböző képzések során. A nyílt napon való részvételről kiállított igazolás 3️ pontot ér a felvételin, aminek a megszerzéséhez minimum 3 feladat teljesítésére van szükség. Szórakoztató, játékos feladatokkal készültünk, melyek a kar oktatási profiljához, az intézetek szakterületeihez kapcsolódnak. Aki teljesíti a felvételit, az alap- és mesterképzést, valamint a szakmai gyakorlatot szimbolizáló jelképes állomásokat, akár GTKutató Oklevelet is szerezhet. A GTK-ra jelentkező leendő hallgatók gazdaság-, sport- és agrártudományi alapképzéseket, valamint mindezek mellett bölcsészeti, művészeti, pedagógiai, műszaki, illetve orvos- és egészségügyi területű mesterképzéseket is választhatnak. A kar oktatói, hallgatói minden felmerülő kérdésre válaszolnak ezekkel kapcsolatban is – ismertette Dajnoki Krisztina.


A hasznos információk mellett többek között egy szabadulószobát is ki lehetett próbálni, de például a keresés izgalmas világában, a sakkban, illetve a tippmixben is el lehetett merülni.

Aki lemaradt a nyílt napról, ne bánkódjon, hiszen 2025. január 15-én újabb lehetőség nyílik a felvételi előtt állók számára, hogy megismerjék a GTK-t.


Sajtóközpont