Hírek

Az MI-alapú technológiák, az adatbiztonság és az adatkezelés területén kötött együttműködési megállapodást a Debreceni Egyetem Informatikai Kara az ACPM IT Zrt-vel, valamint a KITE Zrt-vel a 29. Informatikai Szakmai Napok szerdai megnyitóján. Az eseményen a Continental Autonomous Mobility Hungary Kft. és az Informatikai Kar új, az önvezető járművek innovatív fejlesztésével kapcsolatos ösztöndíj-lehetőségéről is hallhattak a karon tanuló egyetemisták.

A Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) Germanisztikai Intézete adott otthont a „Sprichst du Deutsch” elnevezésű országos német nyelvi verseny regionális döntőjének ebben az évben is. A Deutsche Telekom IT Solutions-zel közösen szervezett országos megmérettetésen több mint 1400-an vettek részt, a Főépületben rendezett keddi eseményen a tíz legjobb diák bizonyíthatta tudását.

A nők helyzetéről, karrierlehetőségeiről, a munka és a magánélet egyensúlyáról esett szó a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar Vezetés- és Szervezéstudományi Intézete és a Humán Szakemberek Országos Szövetsége Debreceni HR Klub által szervezett kanapébeszélgetésén, ahol az agrárium területén dolgozó négy sikeres női vezető osztotta meg gondolatait.

Tíz város 36 iskolájából, több mint száz pedagógus érkezett a Természettudományos Tárgyakat Tanító Középiskolai Tanárok Fórumára. A Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karának rendezvényén a természettudományokkal kapcsolatos érettségi követelményrendszerről és a komplex természettudományos tárgy bevezetéséről is szó volt.

A Debreceni Egyetem kutatói és klinikusai tartottak ismeretterjesztő előadásokat középiskolásoknak az immunológia jelentőségéről és az immunológiai betegségekről. A programot az immunológia világnapjához kapcsolódóan rendezték meg kedden a DAB Székházban. A diákok az idei eseményen a terhességgel összefüggő immunológiai folyamatokról kaphattak áttekintést.

A külföldi betegek alapellátásának koordinálásáért, valamint orvosszakmai felügyeletéért és a szakterület fejlesztéséért felelős elnöki megbízottnak nevezte ki Papp Csabát, a DE KK Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet igazgatóját Szabó Zoltán professzor, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ elnöke.

Osztrák és lengyel hallgatók, valamint oktatók tanulmányozták a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar munkáját az Erasmus+ BIP program keretében. Az egyhetes szeminárium alatt a hazai gyógy-, óvoda- és szociálpedagógia elméleti és gyakorlati hátterével ismerkedhettek meg a hajdúböszörményi karon, valamint annak partnerintézményeiben.

A Kit Kat Klub pezsgését, a jazz lüktetését és a nyomasztó befelé fordulásnak hátat fordító bohém életérzést mutatja be a Londonban és a budapesti Vígszínházban egyaránt hatalmas sikerrel futott Cabaret című musical, melyet hamarosan az oDEon Egyetemi Színház is műsorára tűz. A hét Olivier-díjjal jutalmazott előadás egy igazi koprodukció, melyben a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar növendékei mellett az ország legtehetségesebb fiatal művészei lépnek színpadra.

A Honvédelmi Minisztérium szervezésében mintegy száz, a Tanítsunk Magyarországért (TMO) és a Vértezd fel magad programban részt vevő diák tett látogatást a Magyar Honvédség Bocskai István 11. Páncélozott Hajdúdandárnál. A pályaorientációs napra a Debreceni Egyetem (DE) TMO mentorhallgatói is elkísérték az általános iskolásokat.

A Debreceni Egyetem Kardiológiai és Szívsebészeti Klinikáján hétfőn átadták azt a hibrid műtőt, ahol elsősorban speciális szívkatéteres beavatkozásokat végeznek, de alkalmas akár nyitott szívműtétek elvégzésére is. A legfejlettebb technológiát képviselő műtőt mintegy egymilliárd forintból alakították ki.

A régió legnagyobb állásbörzéjén csaknem 800 négyzetméteren várja a látogatókat április 17-én, szerdán a Debreceni Egyetem. A rendezvény kínálata idén is kiemelkedő, nem csak pozíciókat, állásokat találhatnak a hallgatók a Főépületben felállított standoknál, hanem szakmai gyakorlati helyeket, önkéntes munka-lehetőségeket és külföldi ösztöndíjakat is.

Debreceni és környékbeli alsó tagozatos gyermekek, mintegy kétszázan vettek részt különböző kézilabda-specifikus aktivitásokban a Debreceni Egyetem Sporttudományi Oktatóközpontjában szombaton. A fesztivált a Magyar Kézilabda Szövetség és a sportállamtitkárság háttérszervezete, a Nemzeti Sportügynökség szervezte a Sportoló Nemzet Program keretében, célzottan a debreceni női kézilabda olimpiai selejtező idejére.

A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar Szolfézs-Zeneelmélet Karvezetés Tanszékének 50. évfordulója alkalmából hazai és határon túli zenepedagógusok találkoztak a Bárdos Szimpóziumon. Az országosan egyedülálló szakmai esemény két napján bemutató órákon, előadásokon, koncerteken cseréltek tapasztalatokat a résztvevők.

Kötelességünknek érezzük, hogy emlékezzünk, és emlékezni tanítsuk a következő generációkat – hangsúlyozta Kossa György, a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke szombat este a Nagytemplom előtt, ahol Magyarország függetlenségének 175. évfordulója alkalmából az épület homlokzatára vetített különleges animációval elevenítették fel a történelmi eseményeket.

DEAC hírek

Nagyot küzdött Sopronban, de így is a nyolcadik helyen zárta a 2023-24-es bajnoki szezont a DEAC kosárlabdacsapata, miután kétpontos vereséget szenvedett a hűség városában. Andjelko

The post Nyolcadik helyen zárta a szezont a Mandics-csapat appeared first on DEAC.

Szombaton 17 órától fogadjuk a Loki második csapatát. Eredetileg május 12-én délután öt órakor rendezték volna meg az NB III Északkeleti csoport 28. fordulójában a

The post Egy nappal korábban játszunk appeared first on DEAC.

U14-es lányaink domináns, szép focival győzték le a hét utolsó napján a várdai hölgykoszorút. Már csak két csapat harcol a bajnoki címért, Harcsa Csaba alakulata

The post Anyák napi gólgála appeared first on DEAC.

Képgalériák