Kiírták a 2023/2024-es tanév pótpályázatait az Erasmus+ program keretében, amelynek támogatásával a tavaszi félévben utazhatnak külföldi részképzésekre, illetve a teljes tanév során szakmai gyakorlatra a Debreceni Egyetem hallgatói. Az oktatók és munkatársak számára is újból megnyílt a pályázati felület – hangzott el a XXV. Külügyi Börze megnyitóján a Főépületben.
Hírek erasmus, mobilitási program címkével
A hagyományokhoz híven Welcome Dinner-rel köszöntötte az Erasmus-ösztöndíjprogram keretében 21 országból érkezett 130 diákot csütörtökön a Főépület Aulájában a Debreceni Egyetem Nemzetközi Irodája és az intézmény Hallgatói Külügyi Bizottsága.
Németországból, Lengyelországból, Szlovákiából és Bulgáriából érkeztek vendéghallgatók a Debreceni Egyetem első Erasmus+ BIP (Blended Intensive Program) kurzusára. A négynapos GloLiteToLead című képzésen az interaktív nyelvi foglalkozások mellett hazai és nemzetközi vállalatok vezetői tartottak szemléletformáló előadásokat, a Gazdaságtudományi Kar szervezésében.
A kutatók és hallgatók számára kínált ösztöndíjakról, valamint a támogatott együttműködési formákról tartott tájékoztatót a Debreceni Egyetemen Petr Mareš, a Nemzetközi Visegrádi Alap igazgatója.
Öt egyetem mintegy negyven hallgatója és hat oktatója vesz részt a Debreceni Egyetem első Erasmus+ Blended Intensive Programján (BIP) májusban. A vezetői képességek fejlesztésére fókuszáló kurzust a DE Gazdaságtudományi Kara szervezi meg.
Egyedülálló ösztöndíjrendszer, Komondor a Kassai úti campuson, világjáró hallgatók, unikális orvosi berendezés, Marco Rossi rendhagyó órája és jótékony ovisok – a Debreceni Egyetem legfontosabb eseményeiről, aktualitásairól láthatnak tartalmas riportokat, interjúkat az intézmény saját gyártású magazinműsorában. A februári adás már megtekinthető az unideb.hu-n és az egyetem Youtube-csatornáján.
Japán, Dél-Korea, Mexikó és az Amerikai Egyesült Államok - egyebek mellett ezek azok a tengerentúli, illetve távol-keleti országok, ahol a Debreceni Egyetem hallgatói tanulhatnak, illetve szerezhetnek szakmai tapasztalatot. A mobilitási programok révén, a rugalmas támogatási formák segítségével egyre többen jelentkezhetnek a Debreceni Egyetem Nemzetközi Iroda által már meghirdetett ösztöndíjakra.
A Debreceni Egyetem hallgatói több mint 400 európai egyetemen vehetnek részt részképzésben az Erasmus mobilitási program keretében vagy tölthetnek szakmai gyakorlatot a 34 európai Erasmus-programország fogadóintézményeiben.
Spanyolország, Olaszország, Dél-Korea – te hol szeretnél új tapasztalatot, szakmai gyakorlatot és barátokat szerezni? Az Erasmus-programban csaknem 500 egyetem várja a Debreceni Egyetem hallgatóit a világ minden részén. Felejthetetlen élményeikről mesélnek hallgatóink új kisfilmünkben.
Meghirdette a 2023/2024-es tanévre vonatkozó Erasmus-pályázatait a Debreceni Egyetem. A hallgatói mobilitási program keretében több mint 250 diák nyerhet támogatást külföldi részképzésre, illetve szakmai gyakorlatra Európában vagy éppen a világ távoli részén. A beadási határidő március 15-e.
Útjára indul a Debreceni Egyetem saját gyártású magazinműsora, melyben az intézmény legfontosabb eseményeiről, rendezvényeiről, aktualitásairól láthatnak tartalmas riportokat, interjúkat, klipeket. Az első adás már megtekinthető az unideb.hu-n és az egyetem Youtube csatornáján.
Battai Sugár Katinka kardvívó fotójával a címlapon jelent meg az Egyetemi Élet friss kiadása. Az újságban olvashatnak egyebek mellett arról a különleges vacsoráról, amivel a külföldi cserediákokat vendégelték meg a Debreceni Egyetemen, illetve azokról a szakmai programokról, melyeken a Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék hallgatói és tanárai vettek részt a Noszvaj-síkfőkúti Soó Rezső Kutatóházban.
Malajzia magyarországi nagykövete jelenlétében írt alá együttműködési megállapodást pénteken a Debreceni Egyetem és Délkelet-Ázsia egyik legsikeresebb magánegyeteme, a Sunway University. A most megkötött szerződés tovább segíti a Debreceni Egyetem nemzetköziesítését és a hallgatói-oktatói mobilitást.
A legújabb külföldi ösztöndíj- és munkalehetőségekkel, tanulmányi utakkal, szakmai gyakorlatokkal és részképzésekkel, valamint a mobilitási programok újdonságaival ismerkedhettek meg a Debreceni Egyetem hallgatói a XXIV. Külügyi Börzén. Az idei információs rendezvényen mintegy 20 kiállító várta az érdeklődőket a Főépület kerengőjében.
Erasmus Teaház, Külügyi Börze és angol nyelvű Mobility Café keretében népszerűsítik az Erasmus+ program pályázatait, a mobilitást a Debreceni Egyetem #ErasmusDays-rendezvényein. Az október 12-én kezdődő programsorozaton oktatók, magyar és külföldi hallgatók egyaránt rátalálhatnak az ideális külföldi tanulmányi lehetőségre.
Két év szünet után köszönthette újra az Erasmus-cserediákokat a Debreceni Egyetem. A Hallgatói Önkormányzat Külügyi Bizottsága, a Nemzetközi Iroda és az Erasmus Student Network Debrecen a Főépület Aulájában fogadta a mobilitási programban részt vevő fiatalokat.
Új helyszínen, minden eddiginél nagyobb területen koncertekkel, tudományos előadásokkal, szakmai beszélgetésekkel várja a Campus Fesztivál egyetemi helyszíne, az Erasmus35 Színpad – Egyetem Tér a fesztiválozókat. A Debreceni Egyetem a négy nap alatt tizenhat standnál kínál izgalmas látnivalókat és több mint negyvenféle programot.
Minden eddiginél nagyobb területen koncertekkel, tudományos előadásokkal, beszélgetésekkel várja a fesztiválozókat a Campus Fesztivál egyetemi helyszíne, az Erasmus35 Színpad – Egyetem Tér. Szerdán a Müzli és a Debrecen BSC Kerekasztal beszélgetésén multinacionális cégek vezetőit ismerhetik meg testközelből az érdeklődők.
Az amerikai hallgatói és oktatói kapcsolatok erősítése volt a célja a Debreceni Egyetem Nemzetközi Irodája és a Fulbright Bizottság közösen szervezett workshopjának. A nemzetközi szakmai szeminárium fő témája az egyetem hallgatóvonzó képességének növelése volt.
Portugáliában és Görögországban jártak a Debreceni Egyetem Kossuth Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája diákjai az Erasmus+ iskolai, óvodai partnerségek pályázat keretében. Az Our Heritage in the Colours of the Rainbow elnevezésű projekt révén nemzetközi csoportokban ismerkedtek meg a helyi nevezetességekkel, a portugál, illetve a görög kultúrával.
Nemzetközi együttműködésen alapuló, az egészségtudományokhoz kapcsolódó innovatív tananyag- és oktatásfejlesztést segítő programot indít a Debreceni Egyetem Egészségügyi Kara. A cél, hogy olyan módszertanokat dolgozzanak ki, melyek révén a kar és együttműködő partnerei megfelelhetnek a digitális oktatás kihívásainak.
Meghirdették a 2022-2023-as tanévre vonatkozó Erasmus-pályázatokat. A mobilitási program keretében a hallgatók az európai programországok mellett akár Mexikóban, Dél-Koreában, vagy Japánban is tanulhatnak. A Debreceni Egyetemen elérhető mobilitási programokról a Mobility Café keretében kaphattak tájékoztatást szerdán a diákok.
A Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karán folyó biológiai, botanikai, genomikai és mikrobiológiai kutatásokkal ismerkedtek a kazak delegáció tagjai, akik az almati Al-Farabi Kazak Nemzeti Egyetem Biológiai és Biotechnológiai Karáról érkeztek.
Húsz egységgel, minden eddiginél nagyobb standdal és delegációval vesz részt a csütörtökön megnyílt Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon a Debreceni Egyetem. A megnyitón Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az egyetemek erősítésének fontosságát hangsúlyozta.
Az ENSZ Turisztikai Világszervezetének székhelyén töltheti el szakmai gyakorlatának egy részét a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának néhány hallgatója. A két intézmény és a Magyar Turisztikai Ügynökség a múlt héten állapodott meg a mobilitási programról.