Ismerd meg az immunrendszered!

A Debreceni Egyetem kutatói és klinikusai tartottak ismeretterjesztő előadásokat középiskolásoknak az immunológia jelentőségéről és az immunológiai betegségekről. A programot az immunológia világnapjához kapcsolódóan rendezték meg kedden a DAB Székházban. A diákok az idei eseményen a terhességgel összefüggő immunológiai folyamatokról kaphattak áttekintést.

Az immunrendszer szabályos működésével, továbbá az eltérő immunállapotokkal összefüggésbe hozható betegségek kialakulásával és gyógyításával foglalkozó (klinikai) immunológia az orvostudomány egyik legdinamikusabban fejlődő ága. Áprilisban tartják az immunológia világnapját, amelyen a szakemberek ismeretterjesztő előadásokon hívják fel a figyelmet az immunológia jelentőségére, az immunológiai betegségekre. Ehhez a kezdeményezéshez csatlakozott a keddi debreceni rendezvény is, melyet többek között a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Immunológiai Intézete és a Bőrgyógyászati Tanszék szervezett. 

-    A téma minden évben más, tavaly az antitestek, előtte pedig a COVID és a vakcinációk jelentősége került a középpontba. A Magyar Immunológiai Társaság javaslatára idén a terhességgel kapcsolatos immunológiai folyamatokat mutatták be az előadók. A célközönség a középiskolások, akik érdeklődést mutatnak a biológia, az immunológia iránt – mondta a hirek.unideb.hu-nak Gáspár Krisztián, a DE ÁOK Bőrgyógyászati Tanszék egyetemi docense, a DAB Immunológiai Munkabizottság titkára.  

Az előadók az immunológiával kapcsolatos tudnivalók mellett gyakorlati tapasztalataikat is megosztották a diákokkal. A Debreceni Egyetem szakemberei bemutatták például, hogy az anya autoimmun betegsége hogyan hat a terhességre és viszont, illetve azt is, hogy a terhesség folyamata hogyan befolyásolja az autoimmun betegség lefolyását, valamint azt is, hogy milyen változások zajlanak az anya bőrében a terhesség alatt, valamint a szülés után.

Az ismeretterjesztő előadásokból kiderült, hogy a terhesség immunológiai szempontból több szakaszra osztható, más típusú immunmechanizmusok segítik a megtermékenyített petesejt beágyazódását, a magzat növekedését, majd a méh felkészítését a szülésre. 

-    A fogantatás, a terhesség az élet csodája! Csoda immunológiai szempontból is. A petesejt és a hímivarsejt találkozásakor kialakuló zigóta ugyanis genetikai állományának felét az anyától, a másik felét pedig az apától örökli. A fejlődő magzat így az anyai immunrendszer számára idegen antigéneket is hordoz. Az immunrendszer kettős feladatot végez a terhesség során, tolerálja, elfogadja a magzati szöveteket és közben védi a magzatot és az anyát a fertőzésekkel szemben. Ennek a nagyon összetett és érdekes folyamatnak a részleteit ismertettük meg a hallgatósággal. A mai fiatalok fő információszerzési helye az internet, ahol nagyon sok valótlanság és féligazság is elérhető. Fontosnak tartom, hogy az adott területen dolgozó kutatóktól és klinikusoktól szerezzenek megbízható ismereteket – hangsúlyozta Bácsi Attila egyetemi tanár, a DE ÁOK Immunológiai Intézet igazgatója, a DAB Immunológiai Munkabizottság elnöke.  

A professzor hozzátette: fontos, hogy megértsük, hogyan működik a testünk, milyen immunológiai folyamatok zajlanak bennünk. Ha megértjük, mennyire összetett és nehéz feladat, amit az immunrendszer végez, talán könnyebben rászánjuk magunkat a rendszeres testmozgásra, az egészséges táplálkozásra, melyeknek valós serkentő hatásuk lehet a szervezet egészséges immunműködésére is. 

Sajtóközpont - CzA