Fiatal kézisek fesztiváloztak a DESOK-ban

Debreceni és környékbeli alsó tagozatos gyermekek, mintegy kétszázan vettek részt különböző kézilabda-specifikus aktivitásokban a Debreceni Egyetem Sporttudományi Oktatóközpontjában szombaton. A fesztivált a Magyar Kézilabda Szövetség és a sportállamtitkárság háttérszervezete, a Nemzeti Sportügynökség szervezte a Sportoló Nemzet Program keretében, célzottan a debreceni női kézilabda olimpiai selejtező idejére.

A Sportoló Nemzet Kézilabda Fesztiválon egy bemelegítés és rövid felmérő után, hat állomáson készségfejlesztő játékokat próbálhattak ki a gyerekek, majd szivacskézilabda-mérkőzéseket játszottak. A mérkőzések után minden résztvevő ajándékcsomagot és érmet vehetett át. 

Az eseményen aktívan részt vett Schmidt Ádám, a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára, Pálinger Katalin és Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség alelnöke és elnöke, továbbá a korábbi válogatott klasszisok közül Kirsner Erika és Ferling Bernadett is csatlakozott a pályán a gyermekekhez.

- Ami a versenysportot illeti, az a magyar lakosság másfél százalékát érinti. Kötelességünknek éreztük, hogy tegyünk valamit a másik 98,5 százalékért, ezért indult el tavaly szeptemberben a Sportoló Nemzet Program. Nagy öröm, ha valaki eljut a maga sportágában a csúcsra, de nagyon fontos az is, hogy egy egészséges nemzet legyen a magyar – hangsúlyozta Schmidt Ádám, hozzátéve, hogy ennek érdekében a legjobb eszköz a sportolás, ugyanis teljesen más minőségű életet élhet az, aki rendszeresen sportol.

 

Forrás: MTI