Hírek

Ismét lesz Campus Sportfesztivál, amelyet a Campus Fesztiválhoz kapcsolódva július 17-én és 18-án rendeznek meg a Debreceni Egyetem sportlétesítményeiben. A rendezvényre négy sportágban nevezhetnek a felsőoktatási intézmények hallgatói.

Battistig Gábor vezeti július 1-jétől a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karának Villamosmérnöki Tanszékét. Elsődleges célja a villamosmérnök mesterképzés elindítása a karon.

Három, a Debreceni Egyetemhez kapcsolódó klaszter kapta meg az Akkreditált Klaszter címet a Pénzügyminisztérium pályázatán. A minősítésről szóló oklevelet július 5-én adták át Budapesten.

Csaknem 150 ezer hipertóniás beteg terápiáját érinti az, hogy szennyezett hatóanyag miatt szerdán több vérnyomáscsökkentőt kivontak a forgalomból. A betegek teendőiről a Debreceni Egyetem szakembere tartott tájékoztatót.

Új helyszínen, több elsőfesztiválozóval készül a Debreceni Egyetem a Campus Fesztiválra. Az Egyetem Téren idén már a jogászok, a gyógyszerészek és az egyetemi kórház munkatársai is önálló standdal várják a tudományra (is) szomjas fesztiválozókat.

Aki járt már a Debreceni Egyetem nagy ünnepségein – tanévnyitón, diplomaosztón, vagy doktoravatón –, hallhatta a rendezvények állandó elemét, a fanfár muzsikáját. De vajon mi is ez a zene? És mióta részese az intézmény ünnepi programjainak?

A Kenézy Gyula Egyetemi Kórház Emlőcentrumában a Debreceni Törvényszék 150 dolgozója vesz részt szervezett szűrésen. Az akcióval a szűrővizsgálatok fontosságára hívják fel a figyelmet.

Különleges nagytemplomi hangversennyel kezdődik július 15-én az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiája. A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának hagyományos, 10 napos nyári programjára a világ 22 országából érkeznek fiatal tehetségek.

A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karának hallgatói nyerték az Európai Technológiai Intézet Egészségi Vállalkozás Versenyét. Kölesalapú termékcsaládjukkal és startup üzleti tervükkel érdemelték ki az aranyérmet.

Illeszkedik az egységes egyetemi arculathoz a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtárának (DEENK) új honlapja, amelyen immár mind a hét könyvtári egység információi elérhetők. Az új weboldallal a raktári keresés is egyszerűsödött.

A Goethe Intézettel tart közös módszertani továbbképzést németnyelv-tanároknak a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Germanisztikai Intézete. A hétfőn kezdődött nagy múltú nyári továbbképzési programnak most először ad otthont a Debreceni Egyetem.

A Debreceni Egyetem két fiatal orvosát és két orvostanhallgatóját díjazták a Semmelweis Egyetemen. Regöly-díjban részesült Lampé Rudolf adjunktus, Vida Beáta medika és Pelyvás Bence medikus, különdíjat kapott Murányi Mihály szakorvos.

Intenzív gyógyszerész szakmai tréningen vesznek részt szaud-arábiai, amerikai és francia gyógyszerészhallgatók a Debreceni Egyetemen. A szakmai képzés mellett a diákok több hétig ismerkednek a magyar kultúrával és a magyar nyelvvel.

DEAC hírek

U12-es csapatunk négygólos vereséggel zárta a DVSC LA elleni csütörtöki összecsapást. A mezőny legerősebb csapatához látogatott csütörtök délelőtt Mester Norbert együttese, mely játéknapon a DVSC

The post Hibáinkért büntetett ellenfelünk appeared first on DEAC.

Virág Gergő első, Bartók Csaba második félidőben szerzett góljával győzte le U19-es csapatunk a Szolnoki MÁV együttesét. Előző héten tavaszi első vereségét volt kénytelen elkönyvelni

The post Kisiklattuk a szolnoki szerelvényt appeared first on DEAC.

A második félidőben fordított U19-es lánycsapatunk és elhozta a három pontot az UTE otthonából. Bár emberhátrányban is jól játszott Fülöp Diána együttese a listavezető Vasas

The post Győzelem születésnapra appeared first on DEAC.

Képgalériák