Hírek

A Debreceni Egyetem „Erasmus Days” eseménysorozata dobogós helyezést ért el az Erasmus Student Network (ESN) által szervezett STARawards pályázat mobilityStar kategóriájában. A 2008-ban alapított díj célja, hogy az egyetemek programjait elismerje, nemzetközileg is mintaként bemutassa.

Több mint 30 olyan tananyagot dolgoztak ki az Általános Orvostudományi Karon, amelyek elsődleges célja a hallgatók tanulásának segítése, ezáltal a lemorzsolódás csökkentése.

A viselkedéstudomány úgy tartja, hogy az ember felhalmozó lény, melyet a mostani pandémia megerősített. A közelmúltban az üzletekben sokáig üresen tátongó lisztes, cukros polcok, a folyamatos élesztőhiány mind erről tanúskodnak – magyarázza a Debreceni Egyetem szakértője.

A korszerű magyar oltóanyaggyártás létrehozásának elősegítéséről állapodott meg a Debreceni Egyetem és a Nemzeti Népegészségügyi Központ az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával. A szerződést pénteken írták alá a minisztériumban.

Már működik a Debreceni Egyetem Egészségügyi e-Szolgáltatása. A Virtuális Ambulancia egészségi állapotukkal kapcsolatban telefonos konzultációt biztosít a pácienseknek. Szükség estén pedig vizsgálatra is előjegyezhetik a beteget az egészségügyi szakemberek.

Oktatási és kutatási célokat szolgáló biotechnológiai berendezéseket adományozott 38 millió forint értékben a Richter Gedeon Nyrt. a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karának. A korszerű eszközöket a Biotechnológiai Intézet laboratóriumaiban fogják használni.

A mezőgazdaságban használt növényvédőszerek egészségre gyakorolt hatásait tanulmányozzák a Debreceni Egyetem Népegészségügyi Karának kutatói. A szakemberek olyan nemzetközi vizsgálatokban is részt vesznek, amelyek a munkahelyi kóroki tényezők és UV-sugárzás egészségkárosító kockázatait mérik fel.

Szisztematikus és türelmes építkezés vezetett oda, hogy a DEAC futballcsapata az NB II-ben kezdheti a következő szezont. Arra, hogy milyen feltételekkel tud a csapat részt venni a profi bajnokságban, Bács Zoltán kancellár adta meg a választ.

Nagyszabású koncertsorozattal indítanák újra augusztus végén az életet a Nagyerdőn. Az alternatívaként kitalált Campus Eleven a tervek szerint tizenegy kiemelt estén át várja koncertekkel és kísérőprogramokkal a nyáron fesztivál nélkül maradó közönséget.

Ideiglenes Tanulmányi és Vizsgaszabályzatról, a Lomonoszov Egyetemmel kötött megállapodásról, és a könyvtáros szakok karok közötti áthelyezéséről is döntött a Debreceni Egyetem Szenátusa április 29-ei ülésén. A veszélyhelyzet kihirdetése óta másodjára ülésezett elektronikus formában a testület.

A karácsony előtti szintre nőtt a koronavírus hatására a hazai online kiskereskedelmi forgalom. Az ezzel foglalkozó cégek a járvány miatt olyan újításokat is bevezettek, amelyekre csak évek múlva került volna sor – tudtuk meg a Debreceni Egyetem szakértőjétől.

„Nem kell hagyni porosodni, vissza lehet hozni!" – ez lehetne a mottója a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár (DEENK) új szolgáltatásának. Április 20-a óta két helyszínen juttathatják vissza a kikölcsönzött köteteket az olvasók a könyvbedobó szekrények segítségével.

Rendkívüli egészségügyi intézkedések mellett rendben elindultak az idei érettségi vizsgák a Debreceni Egyetem közintézményeiben. Maszkot és – igény szerint – kesztyűt kaptak a diákok és a pedagógusok. A járványhelyzet miatt, a kormány döntése alapján idén csak írásban vizsgáznak a tanulók.

A Debreceni Egyetem sportéletének meghatározó alakjai, Buzánszky Jenő egykori legendás labdarúgó és Nyirkos István néhai rektorhelyettes előtt tisztelegtek koszorúzással hétfőn a Sporttudományi Oktatóközpont épületénél.

DEAC hírek

A vezetőedző szerint a Debreceni Egyetem alakulata saját kapuja előtt remekül dolgozott, ami kulcsfontosságúnak bizonyult. A DEAC kézilabdacsapatának ugyan az első és a második félidőben

The post Mándi Norbert: Szép dolgokat mutattak be a fiúk appeared first on DEAC.

Szeptember 7-én immár tizenhatodik alkalommal került megrendezésre a Garamvölgyi Lajos Emléktorna. Négy korosztályunk – U8, U9, U10, U11 – szombaton az Oláh Gábor utcai Sportkomplexumban

The post Tornagyőzelmekkel tisztelegtünk a DVSC legendás edzőjének emléke előtt appeared first on DEAC.

A Debreceni Egyetem alakulatainak nem jött össze a pontszerzés az első fordulóban, vasárnap Szombathelyen nyílik lehetőség a javításra. A DEAC U17-es és U19-es fiú futsalcsapatának

The post Nem indult jól a szezon appeared first on DEAC.

Képgalériák