EUG: nagyszerűen halad a szervezés

Kétnapos hivatalos látogatásra Magyarországra érkezett az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) delegációja. A küldöttek a pénteki, budapesti tájékoztató után szombaton a jövő évi Európai Egyetemi Játékok (EUG) helyszíneit tekintették meg Miskolcon és Debrecenben, különös figyelmet szentelve a 3x3-as kosárlabda viadalnak helyt adó Egyetem térnek, amely idén július 15-19. között az Egyetemi Európa-bajnokság helyszíne is lesz.

Mint arról a hirek.unideb.hu már többször is hírt adott, 2024-ben a Debreceni Egyetem, Debrecen városa, valamint Miskolc és a Miskolci Egyetem közösen ad otthont az Európai Egyetemi Játékoknak. Az EUSA eseménye a legjelentősebb egyetemi multisportrendezvény a világon, amelyen több mint 4000 sportoló méri majd össze tudását.

A szombati egyeztetésen azokat a EUSA-szakembereket látta vendégül a Debreceni Egyetem, akik az EUG hét cívisvárosi sportágának (nagypályás futball, futsal, kézilabda, strandkézilabda, 3x3 kosárlabda, tollaslabda, asztalitenisz) képviseletében a jövő évi játékokért is felelnek. A küldötteket a Debreceni Sportcentrum képviseletében Becsky András ügyvezető igazgató, míg a Debreceni Egyetem részéről Varga Katalin eseménykoordinátor köszöntötte.

A DE szakembere örömének adott hangot az egész napos egyeztetés után.

- A delegáció tagjai végigjárták az egyetemi és a városi sporthelyszíneket, emellett az EUSA office megnézte az étkezés, a szállás, az akkreditáció és a technikai értekezlet helyszíneit is. A nap végén nagyon jó értékelést kaptunk, összességében jól állunk, megfelelőek az előkészületek a 2024-es játékokra – összegzett Varga Katalin.

Végh László, a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség szakembere, az EUG 2024 projektmenedzsere szerint az elmúlt időszak legfontosabb eseménye a sportprogram véglegesítése volt, amelyet az EUSA Split-ben hagyott jóvá.

- Ez azt jelenti, hogy most már teljesen egyértelmű, milyen sportágak és szervezési feladatok állnak előttünk. E köré épül az összes funkcionális tennivaló, a szállás, az étkezés, a transzfer megszervezése. A mostani kétnapos egyeztetés is erre fókuszált, hogy a helyszínbejárásokkal együtt az EUSA sportági küldöttei meggyőződjenek arról, hogy az egyes helyszíneken – ahol a sportágakat majd lebonyolítjuk – hogyan állunk az előkészületekkel. Mi az, ami már rendelkezésre áll, mi az, ami tennivalóként jelentkezik. A küldöttek egybehangzóan nagyszerű benyomásokról számoltak be a Debreceni Egyetem kapcsán – mondta Végh László.

A szakember hozzátette: rendkívül fontos, hogy az európai egyetemi bajnokságok – mint a debreceni 3x3-as kosárlabda vagy épp a miskolci vízilabda, tollaslabda EB – főpróbaként funkcionálnak.

- Bár még van egy év, már látni szeretnénk ezeken az Európa-bajnokságokon olyat, amit majd viszontlátnánk a jövő évi EUG-n is. Gondolok itt a szállás, a transzfer, az akkreditáció területeire. A lebonyolítás ugyanis EUSA által szabályozott és nagyon hasonló ezeken az eseményeken – zárta gondolatait a projektmenedzser.

A debreceni egyeztetésen részt vett Jeanine Tjin-A-Sioe, az EUSA 3x3-as kosárlabdaversenyeinek sportági felelőse is, aki utolsó hivatalos látogatására érkezett a cívisvárosba a július 15-én kezdődő 3x3 Egyetemi Kosárlabda Európa-bajnokság előtt.

- Hálás vagyok és nagyon megtisztelő, hogy egy ilyen helyen rendezhetjük meg a nyári 3x3-as tornát, hiszen az egyetem főépülete gyönyörű, így valamennyi résztvevő megcsodálhatja majd. Én egyébként minden nyárok eljövök Debrecenbe, a város főterére a FIBA 3x3-as tornájára. Az egyetemi EB hangulata egészen különleges lesz, hiszen ez a látványos környezet, a szökőkút, a hallgatók jelenléte és a remek időjárás óriási pluszt ad majd a kosárlabdához – fogalmazott Jeanine Tjin-A-Sioe.

A nevezések alapján a 3x3-as kosárlabda Eb-n 17 női és 23 férfi csapat indul szerte Európából. A szervezők így mintegy háromszáz sportolót, edzőt és segítőt várnak a bő egy hónap múlva kezdődő viadalra a Debreceni Egyetem Főépülete elé.

Sajtóközpont - PKZs