Hírek

A Nagyerdei Stadionban tartotta szerdai ülését a 2024-re tervezett Európai Egyetemi Játékok Operatív Szervező Bizottsága. A Debreceni Egyetem és a Miskolci Egyetem több verzióval is készül a közös rendezésű multisport versenyre a gyorsan változó gazdasági környezet miatt.

Június és július után augusztusban is a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár dolgozói mozogtak a legtöbbet és gyűjtötték ezzel a legmagasabb pontszámot az intézmény Dolgozói Mozgásprogramjában. A DEENK ezzel elnyerte az év aktív szervezeti egysége címet.

Két év szünet után köszönthette újra az Erasmus-cserediákokat a Debreceni Egyetem. A Hallgatói Önkormányzat Külügyi Bizottsága, a Nemzetközi Iroda és az Erasmus Student Network Debrecen a Főépület Aulájában fogadta a mobilitási programban részt vevő fiatalokat.

A Debreceni Egyetem 6 karának 31 munkatársa összesen 1,2 milliárd forint támogatást nyert az elkövetkező évek alapkutatásaira a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) által meghirdetett Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok (OTKA) pályázatán.

Az elérhető húszezer jegy 90 százaléka elkelt kedd délig a Debreceni Egyetem egyedülálló tanévnyitó stadionshow-jára. A legek yoUDay-e lesz az idei, minden eddiginél nagyobb érdeklődés mellett a legnagyobb színpadon, a legtöbb fellépővel és a leghosszabb stadionshow-val indítja az idei tanévet az egyetem a Nagyerdei Stadionban.

A nyári programdömping után sem pihen a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Művészeti Központtal szakmai partnerségben működő DESzínház, hiszen szeptemberben a Vígkarma Társulata „The Universal” című, angol nyelvű színházi előadásával Magyarországot képviselve Stuttgartban, az AMAfesten lép színpadra.

A Strukturális Szívbeavatkozások Kiválósági Központja (Centre of Excellence in Structural Heart Interventions) minősítést érdemelte ki a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Kardiológiai és Szívsebészeti Klinika. A kitüntető címmel az egyesült államokbeli székhelyű ABBOTT orvosi műszergyárgyártó vállalat az intézmény katéteres szívbillentyűműtétek terén végzett kiemelkedő munkáját ismerte el. Az erről szóló oklevelet hétfőn vette át Csanádi Zoltán professzor, a klinika igazgatója.

Kiemelkedően népszerű a hallgatók körében is a Debreceni Egyetem fitneszközpontja, az UniFit Fitness & Gym Center. A Nagyerdei Stadionban található modern létesítményben szeptembertől decemberig teljesíthetők az első szemeszter kötelező testnevelés órái.

Kínai művészeti alkotásokat bemutató kiállítással köszöntötte pénteken az őszközép ünnepet a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) Konfuciusz Intézete. Az eseményen - amelyen bemutatkoztak az intézet új oktatói is – teaszertartás és a hagyományos holdsütemény is várta az érdeklődőket.

Ökológiai Gazdálkodási-, Kooperatív Kutatási és Tudástranszfer Központot hoz létre a Debreceni Egyetem a Nemzeti Agrárkamarával, a Kelet- Magyarországi Biokultúra Egyesülettel és Hajdúnánással együttműködve – jelentették be a III. Öko Expón. Az intézmény célja az ökológiai gazdálkodók, szervezetek összefogása, tudományos és szakmai támogatása.

Története első Szuperkupa-diadalát aratta a Debreceni Egyetem jégkorongcsapata vasárnap a Tüskecsarnokban, miután 4-1-re legyőzte a bajnok FTC-Telekom gárdáját.

A véralvadás élettanának és kórtanának teljes vertikumát áttekintették a Magyar Thrombosis és Haemostasis Társaság XV. kongresszusán szeptember 9-11. között a Debreceni Egyetemen. A Learning Center-ben tartott tanácskozáson a tudományos előadások mellett a különböző szakterületek képviselői közös ajánlást fogalmaztak meg a több mint tíz éves hazai anti-trombotikus irányelv megújítására.

A DE KK Idegsebészeti Klinikán alkalmazott új vívmányokat mutatták be a Magyar Idegsebészeti Társaság éves kongresszusán Debrecenben. A szakembereknek két év kényszerű kihagyás után nyílt újra lehetőségük a lehető leghosszabb életet és legjobb életminőséget kínáló módszerek áttekintésére.

A humán papillomavírus (HPV) elleni védőoltás fontosságára is felhívták a figyelmet a Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság pénteken kezdődött kétnapos kongresszusán. A szervezők hangsúlyozták, hogy az ingyenes vakcinát szeptember 12-ig kérhetik a hetedik osztályos diákok szülei. A konferencia kiemelt témája volt a prevenció, a gyermeknőgyógyászati betegségek megelőzése.

DEAC hírek

A Varsóban rendezett négycsillagos CSIO-versenyen a DEAC díjugratója képviselte a magyar és a Debreceni Egyetem sportklubjának színeit. A magyar válogatott ifj. Szabó Gábor kitűnően szerepelt

The post Ifj. Szabó Gábor bronzérmes négycsillagon appeared first on DEAC.

A Debreceni Egyetem együttese hét meccs után is hibátlan az NB III-ban. Jól kezdődött a találkozó a debreceniek szempontjából, ugyanis két perc elteltével a csapatkapitány,

The post Füzesabonyból is elhozták a pontokat appeared first on DEAC.

Magabiztos, hatgólos győzelmet aratott a hétvége zárásaként hazai pályán U14-es csapatunk. Sajnos előző héten nem tudtuk megszorítani a Gödöllőt, így pont nélkül tértünk haza a

The post Esélyt sem adtunk a matyóföldieknek appeared first on DEAC.

Képgalériák