II. ÓVOK konferencia a DE GYGYK napján

A gyermekközpontú környezet és az óvodai csoportélet főbb nevelési hatásairól is szó volt az Óvodák Országos Közössége, vagyis az ÓVOK második konferenciáján, melynek a Debreceni Egyetem alapításának 53. évfordulóját ünneplő Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kara adott otthont a DE Gyakorló Óvodájának szervezésében.

Mindössze 90 hallgatóval, 10 oktatóval és 9 óvónővel kezdte meg működését 1971. október 15-én a Hajdúböszörményi Óvónőképző Intézet, a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Karának jogelődje. A DE GYGYK elmúlt több mint 50 évében jelentős utat járt be, ma már 2200 hallgató tanul az alap-, a két mesterszak vagy a szakirányú továbbképzések valamelyikén. 

- Karunk ma már vezető szeretet tölt be a pedagógusképzés területén. Megalakulásunk óta az óvodapedagógia mellett a kisgyermeknevelő és a gyógypedagógus képzésbe is bekapcsolódtunk, majd elindult a szociálpedagógia és a romológia alapszakunk is. Az évek óta nagy sikerrel működő szociálpedagógia mesterszak mellett pedig ebben az évben új színfoltként jelent meg karunk kínálatában a gyermekkultúra mesterszak. Több mint húsz különböző szakirányú továbbképzésünk remek lehetőséget kínál a már végzett szakembereknek a fejlődésre, hamarosan pedig az egyetem legújabb, Siófok Campusán is képzéseket indítunk – hívta fel a figyelmet Gortka-Rákó Erzsébet dékán a hajdúböszörményi kar napja alkalmából rendezett pénteki konferencia megnyitóján.

A rendezvényre több mint kétszáz óvodapedagógus érkezett az ország csaknem negyven intézményéből. A KIM felsőoktatásért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára szerint ez a rendkívüli érdeklődés is jól mutatja a kar szakmai közösségszervező erejét, illetve felelősségét. 

- A Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar képzései évek óta toplistások a felvételizők népszerűségi listáján. Többek között ezért komoly feladata a karnak az, hogy egyrészt biztassa a felvételi előtt állókat, hogy válasszák ezeket a hivatásokat, a végzett szakembereket pedig arra ösztönözze, hogy maradjanak ezen a pályán. Ehhez nagy mértékben hozzájárul az a jelentős béremelés is, ami ebben az esztendőben a pedagógusok körében megtörtént – hangsúlyozta köszöntőjében Pósánné Rácz Annamária


Az egész napos szakmai tanácskozást a Debreceni Egyetem Gyakorló Óvodája szervezte meg az intézmény Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Karával, valamint az Óvodák Országos Közössége Egyesülettel (ÓVOK) közösen.  

- A konferencia a tudásmegosztás fóruma volt, középpontban a gyermekközpontúság és környezetének kérdéseivel. A szakmai előadásokon és fórumon foglalkoztunk a fizikai, tárgyi környezetből, illetve az óvodák humán összetételéből, tehát a csoportéletből fakadó nevelő hatásokkal, de a gyermekjogokkal kapcsolatok aktualitások is napirendre kerültek – tájékoztatott Pálfi Sándor, a DE GYGYK tanszékvezető főiskolai tanára, az ÓVOK alapító szakmai elnöke. 

A rendezvény keretében, a DE GYGYK napja alkalmából megkoszorúzták a hajdúböszörményi kar alapítója, Kovács György szobrát a kar épületében. 



Sajtóközpont-TB