EHS konferencia: fókuszban a biztonság

Munka- és tűzvédelemmel, környezet-egészségüggyel és környezetirányítással foglalkozó Környezet, Egészség, Biztonság (EHS) Nemzetközi Szimpóziumot rendezett a Debreceni Egyetem Műszaki Kara csütörtökön és pénteken. A rendezvényen a kar környezetmérnök szakos és EHS-szakmérnök hallgatói, oktatói, illetve a témakörök szakemberei vettek részt, összesen több mint 120-an.

Az úgynevezett EHS (environment, health, safety) konferencián a környezet-, a munka-, valamint a tűzvédelem témakörei álltak a központban. Az angol és magyar nyelvű szekciókban elhangzott 23 előadás lehetőséget adott az ipar, a tudomány és a hatóságok képviselőinek arra, hogy bemutassák tevékenységüket és szakmai együttműködéseket kezdeményezzenek – ismertette a rendezvény főszervezője, a Debreceni Egyetem Műszaki Kar (DE MK) Környezetmérnöki Tanszék docense.

- Az iparban, a gazdálkodó szervezeteknél, illetve az önkormányzatoknál jelentkező EHS-feladatok rendkívül összetettek, melyek megoldása a technológiai ismereteken túl igazgatási, jogi, gazdasági, munkavédelmi és humán ismereteket is igényel. Ezek megismerésére is lehetőség nyílt a szimpóziumon – hangsúlyozta Bellér Gábor.

A konferencián az egyik szakértő például a hidrogénmeghajtású gépjárművek veszélyeiről, azok biztonságos tárolásáról tartott előadást. Egy másik szakember arról beszélt, milyen a fenntartható élet egy mobilházban, de azt is megtudhatták az érdeklődők, miként működik a nukleáris környezet-ellenőrzés a Paksi Atomerőműben. Mindezek mellett a munkavégzés közbeni lezuhanást megakadályozó védőeszközök gazdaságossági és fenntarthatósági kérdései is napirendre kerültek.

A hallgatók az EHS-témákban végzett kutatásaik eredményeit foglalták össze. Bemutatták például, mire jutottak egy hazai gyógyfürdő használt termálvizének elhelyezésével kapcsolatban, kiderült, milyen minőségű vízzel érdemes napraforgót nevelni, megtudhattuk, milyen eredményekre jutottak egy veszélyeshulladék-égetőből származó filterporok vizsgálata során, illetve arról is szó volt, miért érdemes hidropóniás rendszerben gyógynövényeket termeszteni.

A Debreceni Egyetem Műszaki Karán elérhető EHS-képzés célja olyan korszerű műszaki, munka- és tűzvédelmi, környezet-egészségügyi, illetve környezetirányítási ismeretekkel rendelkező szakemberek képzése, akik képesek a munka- és tűzvédelmi, a kémiai és iparbiztonsági előírások kidolgozására, fejlesztésére és betartatására. Az ilyen végzettségű szakemberek felismerik a potenciális környezeti ártalmakat és veszélyeket, azokat képesek felmérni, meg tudják akadályozni a károk kialakulását, illetve csökkenteni tudják azok mértékét, továbbá képesek kárelhárítási projektek irányítására. Emellett megfelelő technológiai megoldásokat dolgoznak ki és alkalmaznak a munkahelyi, vállalati EHS-feladatok és célok elérésére.


Sajtóközpont - OCs