NeuroSpark Hackathon címmel rendezett ötletversenyt az idegtudományok fejlesztésére létrejött európai egyetemi szövetség, a NeurotechEU Hallgatói Tanácsa a spanyolországi Elchében, a Miguel Hernández Egyetemen. A 24 órás innovációs maratonra tíz európai egyetemről érkeztek hallgatók, akiket a szervezők hét nemzetközi csapatba osztottak, hogy együtt dolgozzanak. Azt a feladatot kapták, hogy egy, az emberi agy elektromos aktivitását érzékelő hordható eszköz, interfész segítségével fejlesszenek ki olyan új, működő prototípusokat, alkalmazásokat, amik idegrendszeri problémákra nyújtanak megoldásokat.
A Debreceni Egyetem (DE) – mely alapítója a NeurotechEU Szövetségnek – jelenleg társult partnerként vesz részt a szervezet működésében, az intézményt a versenyen három hallgató képviselte. Az a csapat, amelyben Antal Péter, a Gazdaságtudományi Kar és Nicolas Peña, a Műszaki Kar hallgatója dolgozott azzal foglalkozott, hogy megnövelt pontosságú neurális vezérléssel miként lehet csökkenteni az úgynevezett fantomvégtag-fájdalmat. Az Informatikai Karon tanuló Majoros Máté pedig egy olyan Androidos telefonos alkalmazás kidolgozásába kapcsolódott be, ami az emberi érzelmek azonosításával küzdőknek nyújtana segítséget valós idejű EEG-adatok felhasználásával.
- A három különböző kar bevonása azt jelzi, hogy az agykutatás ma már nem csupán az orvosi és természettudományi területek privilégiuma, hanem elengedhetetlen a mérnöki, informatikai és gazdasági tudás bevonása is a ténylegesen használható megoldások kidolgozásánál. A kevesebb mint 24 óra alatt létrehozott projektek a hihetetlen kreativitásról, a csapatmunkáról és a téma mély megértéséről szóltak – jelentette ki Szücs Péter, a DE Általános Orvostudományi Kar Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet igazgatója, a DE NeurotechEU tudományos koordinátora.
A DE NeurotechEU csapatának sikerében aktív szerepet vállalt Tőzsér József élettudományokért felelős ágazatfejlesztési rektorhelyettes és Gregán Orsolya, a Nemzetközi K+F Kapcsolatok Központ vezetője. A kiutazást a Pannónia Programon keresztül Jánosy Orsolya, a Nemzetközi Iroda vezetője segítette.
Sajtóközpont - OCs