Hithű kommunista vagy edzőzseni volt Sebes Gusztáv? Miként állt össze a legendás Aranycsapat? Hogyan viszonyult a sporthoz a politika, és miért lettek a terror áldozatai sportolók is az 1950-es években? Többek között ezekről is hallhattak a résztvevők a Buzánszky Jenő Labdarúgó Egyetemi Kupa 20. évfordulója alkalmából rendezett Aranycsapat Konferencián.
Hírek rektor címkével
Az élelmiszeripari fejlesztésekhez kapcsolódó együttműködési lehetőségekről egyeztetett a Debreceni Egyetem és a hazai baromfiágazat kiemelkedő vállalatcsoportja, a Master Good vezetése Kisvárdán.
Élményekben gazdag napot tölthettek együtt a Debreceni Egyetem dolgozói és hozzátartozóik a Dolgozói DErbin pénteken. A családbarát szellemiség jegyében a szervezők immár hetedik éve törekednek arra, hogy olyan alkalmakat is teremtsenek, ahol a kikapcsolódásé, a feltöltődésé, a közvetlenebb kapcsolatépítésé a főszerep – idén is több ezren éltek a lehetőséggel.
Az oktatásban, a tehetséggondozásban és a tanárképzésben kiemelkedően teljesítő oktatóit köszöntötte pedagógusnap alkalmából a Debreceni Egyetem. Az ünnepségen az intézmény vezetése Klebelsberg Kunó-díjjal, a Debreceni Egyetem Tanárképzéséért-díjjal, valamint a Jausz Béla-díjjal ismerte el a szakemberek tevékenységét.
Tovább bővíti a Debreceni Egyetem és Tiszafüred önkormányzata 2019-ben kötött megállapodását – jelentették be az egyetem és a város vezetői. A térség gazdasági, turisztikai fejlesztése mellett a Tisza-tóhoz kapcsolódó hidrobiológiai, limnológiai és agrártudományi kutatások is fókuszba kerülnek az együttműködésben.
Elkészült a Debreceni Egyetem Műszaki Karának új közösségi tere, a Szárítóműhely a DMK Tímárház szomszédságában, a Szombathi István utcán. A kétszintes, csaknem 180 négyzetméteres házat a múlt század közepéig a tímármesterség gyakorlói használták. Az átépítés után elsősorban a Debreceni Egyetem építészmérnök hallgatói gyakorlati képzését szolgálja, valamint közösségi helyként előadásoknak, kiállításoknak is helyet ad.
Csaknem száz helyet lépett előre a QS nemzetközi rangsorán a Debreceni Egyetem. A neves angol rangsorkészítő Quacquarelli Symonds által vizsgált több mint ötezerötszáz intézmény között a DE az 574. helyet szerezte meg.
A gyermekek legmagasabb szintű sürgősségi és baleseti ellátását biztosítja a Debreceni Egyetem Klinikai Központja az új Gyermeksürgősségi Központban. A legmodernebb eszközökkel, műszerekkel felszerelt épületet több mint három és fél milliárd forintból alakították ki. Az új központot hétfőn adták át ünnepélyesen.
Megrendezte hagyományos tavaszi doktor- és díszdoktoravató ünnepségét a Debreceni Egyetem. A pénteki eseményen öt tudományterület 130 új doktora vehette át oklevelét, átadták a habilitált doktori, a professor emeritus, valamint az emeritus tanácsadó címeket. Helmut Flacheneckert, a németországi Würzburgi Egyetem professzorát díszdoktorai sorába avatta az intézmény, Aradi Csaba ökológus pedig Pro Universitate-díjban részesült.
Siófok után Hajdúszoboszlót is bekapcsolja a felsőoktatásba a Debreceni Egyetem: a gyógyturizmushoz, termálturizmushoz kötődően az egészségipar teljes gyakorlati képzési spektrumával megjelenik az intézmény a fürdővárosban. A tervezett legújabb egyetemi campusról, annak képzési kínálatáról, valamint egyedülálló struktúrájáról szerdán állapodtak meg az intézmény és a város vezetői.