Hírek

A Debreceni Egyetem is részt vesz a járványügyi tesztelésben. Az Egészségügyi Kar hallgatói Szlovákiában kapcsolódtak be a mintavételezésbe, az Általános Orvostudományi Kar hallgatói pedig Magyarországon segítik a koronavírus elleni védekezést.

Az általános iskolások tanórákon kívüli művészeti tevékenységét és a művészeti rendezvényeken való részvétel lehetőségeit vizsgálta a Debreceni Egyetem kutatócsoportja a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének támogatásával.

A Debreceni Egyetem ebben az évben is csatlakozott a „Magyar Tudomány Ünnepe 2020” országos és határon túli programsorozathoz. A járványveszély miatt elsősorban online formában tartanak rendezvényeket, amelyeken szó lesz a járványügyben dolgozókról és a vakcinatervezésről is.

A járványveszély miatt idén a Debreceni Egyetem Földtudomány Intézetének népszerű rendezvényét, a XI. Térinformatikai Konferencia és Szakkiállítást is online rendezték meg. A kétnapos tanácskozáson több mint száz résztvevő vitatta meg a térinformatika aktualitásait.

Konferencia keretében emlékeztek a magyar-vietnami diplomáciai kapcsolatok felvételére a 70. évfordulóján, október 31-én a Debreceni Egyetemen. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Nguyen Tien Thuc, Vietnam magyarországi nagykövete is.

A hidegháború és a szocializmus gyermekkori emlékeinek kutatásába kezd egy nemzetközi projekt keretében a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kara. A programban bevont ötven szakember a vasfüggöny mögötti gyermekévek sajátosságait és azok hatásait kívánják feltárni.

Koszorúzással tisztelgett egykori névadója, gróf Tisza István szobránál a Debreceni Egyetem vezetése. Az egykori miniszterelnök halálának 102. évfordulója alkalmából Szilvássy Zoltán rektor, valamint Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke mondott beszédet.

Fókuszban a munkahelyteremtés – elmélet és gyakorlat; kihívások és jó gyakorlatok címmel online tartott előadást Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar hallgatóinak pénteken.

A koronavírus-járvány első hullámára a hazánkban működő cégek jelentős része nem otthoni munkavégzés elrendelésével, fizetéscsökkentéssel, vagy létszámleépítéssel, hanem új piacok keresésével reagált – derült ki egy jelenleg is zajló kutatás során.

A Debreceni Egyetem professzorai, oktatói vehettek át a nemzeti ünnep alkalmából állami kitüntetéseket Budapesten, a Pesti Vigadóban. Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára a DE nyolc szakemberének munkáját ismerte el.

A Debreceni Egyetem Főépülete és hallgatói is szerepet kaptak a 2020-as Csodás Magyarország kampányfilmben. A Magyar Turisztikai Ügynökség megbízásából készült alkotás már elérhető a youtube-on.

Szabó Gábor, a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karának iskolateremtő egyetemi tanára, a jogelőd Debreceni Orvostudományi Egyetem egykori rektora emlékére állítottak szobrot. Juha Richárd Munkácsy-díjas szobrászművész alkotását a Belgyógyászati Intézet parkjában leplezték le kedden.

Száz helyet javított tavalyi eredményén a Debreceni Egyetem a Times Higher Education orvos- és egészségtudományi tematikus rangsorában. A társadalomtudományok területén ugyancsak az 500 legjobb között van az intézmény, míg az élettudományok területén az 501-600-as kategóriában.

Dr. House, Dr. Elliot Reid, Dr. Cristina Yang, Dr. Bones és a Marvel filmek világából ismert Dr. Strange személyes tárgyainak köszönhetően képzeletbeli patrónusok teszik egyedivé az Élettudományi Könyvtár újonnan kialakított öt tanulóhelyiségét, amelyekben már online is lehet időpontot foglalni.

DEAC hírek

A vezetőedző szerint a Debreceni Egyetem alakulata saját kapuja előtt remekül dolgozott, ami kulcsfontosságúnak bizonyult. A DEAC kézilabdacsapatának ugyan az első és a második félidőben

The post Mándi Norbert: Szép dolgokat mutattak be a fiúk appeared first on DEAC.

Szeptember 7-én immár tizenhatodik alkalommal került megrendezésre a Garamvölgyi Lajos Emléktorna. Négy korosztályunk – U8, U9, U10, U11 – szombaton az Oláh Gábor utcai Sportkomplexumban

The post Tornagyőzelmekkel tisztelegtünk a DVSC legendás edzőjének emléke előtt appeared first on DEAC.

A Debreceni Egyetem alakulatainak nem jött össze a pontszerzés az első fordulóban, vasárnap Szombathelyen nyílik lehetőség a javításra. A DEAC U17-es és U19-es fiú futsalcsapatának

The post Nem indult jól a szezon appeared first on DEAC.

Képgalériák