Hírek

Közösen főztek, horgásztak, strandoltak és sportoltak a Kenézy Gyula Egyetemi Kórház dolgozói pénteken. A Semmelweis-nap alkalmából rendezett családi napon több mint ezren vettek részt.

Miniszteri Elismerő Oklevélben részesült Csuhaj Györgyi, a Debreceni Egyetem Kenézy Gyula Egyetemi Kórház Rehabilitációs Osztályának szakorvosa. Az elismerést Budapesten, a Semmelweis-napi ünnepségen vette át.

Az ország 40 középiskolájának mintegy 100 diákja választotta a nyaralás helyett a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karának nyári táborát. A középiskolások egy hétig ismerkednek a kutatói munkával a kar laboratóriumaiban.

A Debreceni Egyetem műszaki képzéseinek fejlesztését célzó programról, a Mádi Bor Akadémiáról és az egyetemi ipari park fejlesztéséről is szó volt az intézmény Szenátusának június 28-ai ülésén. A testület támogatta az önálló Biotechnológiai Intézet létrehozását.

Százhatvanhét fiatal kutató, köztük a Debreceni Egyetem 18 ifjú kiválósága részesül a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Bolyai János Kutatói Ösztöndíjában. Az elismeréseket csütörtökön adták át Budapesten, az MTA Székházában.

„Közösségek a művelődés és képzés világában” címmel rendez tudományos konferenciát és szakmai találkozót Durkó Mátyás, a Felnőttnevelési és Közművelődési Tanszék alapító professzorának emlékére a Bölcsészettudományi Kar Nevelés- és Művelődéstudományi Intézete.

A Debreceni Egyetem három hallgatója: Kozák Luca, Mihály Kata és Senánszky Petra is Békessy Béla sportösztöndíjat nyert. Az elismeréseket csütörtökön adták át a városi közgyűlésen.

A Debreceni Egyetem sporttudományi képzései és kutatásai, valamint teljesítménydiagnosztikai háttere is szerepet játszott a kormány döntésében, miszerint Debrecenben épülhet fel az ország egyik új pályakerékpáros edzőközpontja.

Az ország egyik legenergiahatékonyabb járművével, a tavaly óta továbbfejlesztett Hunorral készülnek a Debreceni Egyetem Műszaki Karának hallgatói az idei Shell Eco-maratonra. A világ vezető energiahatékonysági versenyét július 5-e és 8-a között rendezik Londonban.

A Debreceni Egyetemen a hetvenes években végzett vietnami hallgatók látogattak vissza alma materükbe, hogy találkozzanak egykori oktatóikkal, diáktársaikkal. A rendezvényt egy, a magyar-vietnami kapcsolatok erősítését célzó konferencia keretében tartották.

Hatékonyabbá és gyorsabbá teszi a búzanemesítés folyamatát az az eljárás, amit a Debreceni Egyetem AKIT Nyíregyházi Kutatóintézetének munkatársai dolgoztak ki. Az új technológiával könnyebbé válik az időjárás szélsőségeinek ellenálló fajták nemesítése.

Bizonyítékokon alapuló népegészségügyi képzést (Evidence-based public health training) tartanak a Debreceni Egyetem Népegészségügyi Kar Megelőző Orvostani Intézetében a dél-európai állam szakértői számára. A háromnapos program a PH-ELIM projekt része.

A DE Kenézy Gyula Egyetemi Kórház 39 dolgozója kapott elismerést kiemelkedő szakmai munkájáért a szerdai Semmelweis-napi ünnepségen. A rendezvényen adták át a Kenézy-díjat, a Főigazgatói Elismerő Oklevelet és a Kenézy Kórházért Díjat.

A University of Sarajevo hattagú küldöttsége tett látogatást szerdán a Debreceni Egyetemen. A két intézmény együttműködései több területre, például a romaoktatásra és –felzárkóztatásra, valamint hallgatói és oktatói mobilitási programokra is kiterjednek.

DEAC hírek

Visszavágott a DEAC kosárlabdacsapatának az egy héttel ezelőtti 26 pontos vereségért az SZTE-Szedeák alakulata, miután 76-74 arányban diadalmaskodott a szerdai edzőmérkőzésen. Andjelko Mandics együttese egy

The post Jobban bírta a végét a Szeged appeared first on DEAC.

A Debreceni Egyetem alakulatának a góllövőlista aktuális éllovasát is le kell fékeznie a Kecskemét elleni találkozón. Négy forduló után a DEAC férfi futsalcsapata négy egységet

The post Folytatódhatna a sorminta appeared first on DEAC.

A napokban kihirdették a felnőtt férfi kardválogatott keretét, amelyben szerepel a DEAC tehetsége, Bányay Marcell is. A sportág történetében először kapott helyet Debrecenben vívó kardozó!

The post Bányay Marcell bekerült a felnőtt kardválogatott keretébe! appeared first on DEAC.

Képgalériák