Mivel foglalkoznak a Debreceni Egyetem Lovasakadémiáján? Mit csinálnak a DE Bölcsészettudományi Karához tartozó Pszichológiai Intézetben és miről szól a fair trade kereskedelem? Ezekre a kérdésekre keresték a választ a friss Egyetemi Életben.

Távol Debrecen zajától, a Nagyerdő szélén található a Debreceni Egyetem Lovasakadémiája, mely már több mint 25 éve működik. A lap újságírója az intézmény ügyvezetőjével, Varga Mónikával beszélgetett, akitől egyebek mellett azt kérdezte, hogyan zajlik a lótenyésztés és milyen képzéseken vehetnek náluk részt a hallgatók.

A Debrecen építészeti értékeit bemutató sorozat legújabb epizódjában a Wesselényi és a Budai Ézsaiás utcák sarkán a MÁV megrendelésére 1925-ben készült nagy épülettömböt mutatják be. Az eredetileg vasutasok otthonaként szolgáló ház a kor divatja szerint eklektikus stílusjegyeket kapott, de homlokzatán megfigyelhetők a magyaros szecesszió jegyei éppúgy, mint az art deco, a romantika és a historizmus motívumai is.

Tavasszal előbújnak telelőhelyükről a békák, majd szaporodóhelyet és párt keresnek maguknak. Akár több kilométerre is képesek vándorolni, mit sem sejtve az úton rájuk leselkedő veszélyekről. Több módszert is kitaláltak már tömeges elgázolásuk megelőzésére, amelyekről a ZölDEbbítő rovatban lehet olvasni.

Egy másik cikk a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karához tartozó Pszichológiai Intézetet mutatja be. Egyebek mellett kiderül, hogy a pszichológia szakos képzésre a túljelentkezés hagyományosan igen nagy. Egyre több pszichológust foglalkoztatnak többek között az egészségügyi intézmények, az iskolák, a vállalatok. A pszichológia tudományterületén hihetetlen fejlődés tapasztalható, nem hiába tekintik sokan a pszichológiát a 21. század tudományának.

Könnyedén megtörténhet, hogy egy bőséges reggeli étkezés alatt több kontinensről származó terméket fogyasztunk. Például a palacsintára ghánai kakaóbabból készült mogyorókrémet kenünk, Ecuadorból származó banánt majszolunk hozzá és brazil kávébabból készült kávét szürcsölünk. A globalizációnak azonban sajnálatos módon nemcsak nyertesei vannak, hanem vesztesei is, akik nem mások, mint a fejlődő világ termelői – derül ki a fair trade-ről szóló írásból.

A sportrovatban egyebek mellett részletes beszámoló található a Debreceni Egyetem sportszervező szakára járó Liu Shaoang olimpiai bajnok gyorskorcsolyázó az intézmény Aulájában tartott köszöntéséről, akit az egyetem és a fenntartó alapítvány vezetői, Kósa Lajos országgyűlési képviselő, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség elnöke, a Hallgatói Önkormányzat vezetője és diáktársai fogadtak. A köszöntést követően a sportoló élménybeszámolót tartott.

A friss Egyetemi Élet ide kattintva olvasható.


Sajtóiroda - OCs