Több mint hetven multinacionális cég, helyi kis- és középvállalkozás, illetve egyéb szervezet álláskínálatával, valamint külföldi tanulmányi és ösztöndíj-lehetőségekkel ismerkedhettek meg a Debreceni Egyetem hallgatói a Főépületben rendezett Állásbörzén és karriernapon.

Ipari szereplők, az üzleti szolgáltató szféra és a banki szektor képviselői is megjelentek az április 13-án rendezett Állásbörzén és karriernapon, ahol többek között a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság, a Magyar Honvédség és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat is külön standdal várta az érdeklődőket.

A többségében a Debreceni Egyetemmel partneri kapcsolatban álló kiállítók leginkább a nyelvtudással és az informatikai ismeretekkel rendelkezőket keresték. A tapasztalatok szerint az egyetemen tanuló külföldi hallgatók közül is egyre többen keresik fel a rendezvényt, a helyben működő nemzetközi cégek ugyanis gyakran alkalmazzák őket.

Csernoch László, a Debreceni Egyetem tudományos rektorhelyettese az esemény megnyitóján kiemelte: az intézmény számára az a legfontosabb, hogy olyan szakemberek kapjanak diplomát, akikre szükség van a munkaerőpiacon.

- A Debreceni Egyetem képzési portfóliójának alakításában lényeges szempont, hogyaz aktuális munkaerőpiaci igényeknek megfelelő képzettséggel rendelkező hallgatók álljanak a munkaadók rendelkezésére. A rendezvény tökéletes lehetőség arra, hogy az adott pillanatban derüljön ki, mire van szüksége a munkaadónak és a munkavállalónak. A kiállítók száma folyamatosan emelkedik, ami azt mutatja, hogy nagy igény van az egyetem által képzett szakemberekre – hangsúlyozta a rektorhelyettes.

Csont István, a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnöke elmondta: az állásbörze szervezői nem csak a tökéletes munka megtalálásában, az ideális munkaerő toborzásában segítenek, hanem támogatják a látogatókat az álláskeresés folyamatában. 

- Karriertanácsadók, munkaközvetítő cégek képviselői és az egyetem végzős pszichológushallgatói is jelen voltak, és segítettek annak, aki próbaállásinterjún, pályaorientációs rajzos pszichológiai tanácsadáson, vagy grafológiai elemzésen akart részt venni. Az egyetem legfontosabb feladata, hogy tudással vértezze fel a hallgatókat, és így pályakezdőként könnyen boldogulhassanak a munka világában is. Az oktatási feladatokon túl támogatni kell őket, hogy elindulhassanak a munkába álláshoz vezető úton. Az állásbörze sokat segíthet nekik abban, hogy tanulmányaik után már tudatosan válasszanak a lehetőségek közül - fogalmazott a DEHÖK elnöke.

A már tíz éves börze és karriernap elsősorban a végzős hallgatóknak szólt, de a más évfolyamokon tanuló egyetemisták is találhattak maguknak szakmai gyakorlati helyeket, valamint a távtanulással foglalkozó és önkéntes munkákat közvetítő kiállítókkal is beszélhettek. A rendezvényen csaknem háromezer hallgató vett részt.


Az állásbörzén és karriernapon nemcsak az álláskínálat iránt érdeklődhettek a hallgatók, hanem a Debreceni Egyetem Nemzetközi Irodájánál a külföldi tanulási és munkalehetőségekről is tájékozódhattak.

Sajtóroda - BZ