Hírek

Az augusztus 20-ai Virágkarneválon debütált a Debreceni Egyetem szeptemberi stadionshow-jának dala. Az Animal Cannibals szerzeménye az intézmény virágkocsijáról szólt. Az egyetemi kompozíció elektromos meghajtásával egyedülálló volt a menetben.

A 150 éves debreceni agrár-felsőoktatás kapta idén a Farmer Expó és Debrecen városa közös Nagydíját a rendezvény pénteki megnyitóján, ahol a Debreceni Egyetem legfrissebb klímaváltozás-kutatási eredményeire hívta fel a figyelmet az agrárminiszter.

Hatcsapatos felkészülési tornán vesz részt szerdától szombatig a DEAC jégkorongcsapata, az egyetemi együttes három nap alatt háromszor is jégre lép. Folytatódnak a küzdelmek a focibajnokságokban is.

A közelgő tanévkezdésről, az egyetem nemzetközi népszerűségéről, a slágerszakokról, valamint a szeptemberi tanévnyitó stadionshow-ról, a yoUDay-ről is beszélt Bács Zoltán kancellár a TV2 Mokka című reggeli műsorában, amely a virágkarnevál hetében Debrecenből jelentkezik.

Nyilvánosságra hozták az Academic Ranking of World Universities világranglistát, amelybe idén – első alkalommal – a Debreceni Egyetem is bekerült a legjobb ezer közé. A kínai rangsor elsősorban a tudományos eredmények disszeminációjára helyezi a hangsúlyt.

A Debreceni Egyetem Sporttudományi Oktatóközponjában rendezik meg a darts felnőtt és utánpótlás nemzeti bajnokság következő fordulóját augusztus 18-án és 19-én. A színvonalas versenyen mintegy 200 sportoló indul.

A hideg- és a melegfront is segítheti a szülés beindulását, önmagában a kánikula miatt viszont nem születik több baba. A várandósoknak ugyanakkor plusz megterhelést jelent az extrém meleg, figyelmeztet a Debreceni Egyetem szakembere.

Augusztus utolsó napjaiban már sok diák fél az iskolától, ami gyakran fejfájással, alvás-, és evészavarral jár. A szakember szerint a szülő elsősorban azzal segíthet, ha erősíti a gyerek önbizalmát, érzelmi biztonságot nyújt.

Minden eddiginél több, 640 résztvevővel képviselteti magát a Debreceni Egyetem az idei Virágkarnevált nyitó kerékpáros felvonuláson. A virággal feldíszített járművek most is versenybe szállnak a „legvirágosabb bringa” címért.

A Debreceni Egyetemről benyújtott 187 sikeres pályamű 274 millió forint ösztöndíjat nyert az Új Nemzeti Kiválóság Program 2018/2019. tanévre meghirdetett pályázatain. Az egyetem további 110 millió forintnyi, a kutatásokra fordítható támogatásban részesül.

A hétvégén már teljes üzem volt az egyetem nagypályás felnőtt labdarúgócsapatainál. Elindult a megyei I. osztály, ahol egy-egy győzelem és vereség volt a fekete-fehér csapatok mérlege. Az NB III-as legénység ezúttal idegenben szerzett fontos pontot.

Véget ért a Debreceni Nyári Egyetem idei egy hónapos nyári kurzusa, amelyen mintegy 200 diák tanulta a magyar nyelvet, és ismerkedett a magyar kultúrával. A diákok 37 országból érkeztek, ebben az évben a kínaiak voltak a legtöbben.

A hétvégén indul a labdarúgó megye I. küzdelemsorozata, amelyben idén már két egyetemi csapatnak, a DASE-nak és a DEAC II-nek is szurkolhatunk. Pályára lép az NB III-as alakulat is, jön a második forduló.

A Debreceni Egyetem 34 tudósa nyert összesen több mint egymilliárd forint támogatást felfedező kutatásokra a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal idei pályázatain. Az NKFIH csütörtökön tette közzé a nyertesek névsorát.

DEAC hírek

Visszavágott a DEAC kosárlabdacsapatának az egy héttel ezelőtti 26 pontos vereségért az SZTE-Szedeák alakulata, miután 76-74 arányban diadalmaskodott a szerdai edzőmérkőzésen. Andjelko Mandics együttese egy

The post Jobban bírta a végét a Szeged appeared first on DEAC.

A Debreceni Egyetem alakulatának a góllövőlista aktuális éllovasát is le kell fékeznie a Kecskemét elleni találkozón. Négy forduló után a DEAC férfi futsalcsapata négy egységet

The post Folytatódhatna a sorminta appeared first on DEAC.

A napokban kihirdették a felnőtt férfi kardválogatott keretét, amelyben szerepel a DEAC tehetsége, Bányay Marcell is. A sportág történetében először kapott helyet Debrecenben vívó kardozó!

The post Bányay Marcell bekerült a felnőtt kardválogatott keretébe! appeared first on DEAC.

Képgalériák