Egészség- és Sportnap a DE EK-n

Inkluzív Egészség- és Sportnapot tartottak csütörtökön Nyíregyházán a Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar Verzár Frigyes Szakkollégiuma és a Magyar Speciális Olimpia Szövetség szervezésében. A rendezvényen egészséges és értelmi fogyatékossággal élő fiatalok együtt sportoltak.

A különleges programmal egyrészt az egészséges táplálkozásra, a testmozgásra, a higiéniára, a sportra, másrészt sérült embertársaink elfogadásának fontosságára igyekeztek felhívni a figyelmet.

A Magyar Speciális Olimpia Szövetség (MSOSZ) speciális atlétái és a kar hallgatói 2019 óta vesznek részt közös programokon. Ezek eredményeként valósult meg a tavaszi félévben az „Egyesített közösség a Campuson” programsorozat, mely mindenben teljesítette a nemzetközi Speciális Olimpia Szövetség által működtetett Egyesített Bajnok Egyetem Díj elnyeréséhez szükséges kritériumokat. A félév során az MSOSZ helyi speciális atlétái a kar hallgatóinak körében érzékenyítéseket tartottak, melynek köszönhetően több önkéntes fiatal csatlakozott a mozgalomhoz és újabb ifjúsági párosok alakultak. Emellett heti rendszerességgel vehettek részt ép és fogyatékossággal élő fiatalok közös edzéseken, illetve a Kar hallgatói az egészséges életmóddal, táplálkozással kapcsolatos tanácsadásban is részesítették fogyatékossággal élő társaikat.

A Magyar Speciális Olimpia Szövetség a két intézmény között kialakult jó kapcsolat elismeréseként a rendezvényen Egyesített Bajnok Egyetem Díjat adományozott a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karának.

A DE EK Zilahi termében tartott megnyitón Móré Marianna, a Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar dékánja elmondta: az értelmi sérüléssel élő gyerekek sportolását segítő Magyar Speciális Olimpia Szövetséggel két éve írtak alá együttműködési megállapodást.

– A mi hallgatóink közül sokan végeznek önkéntes munkát, s ez mások számára példaértékű lehet. Nemcsak leendő segítő szakmájuk tanulásával foglalkoznak, hanem olyan dolgokkal is, amikre senki nem kötelezi őket. Ezáltal fejlődik a személyiségük, a gondolkodásmódjuk, megtanulnak elfogadni másokat – jelentette ki a kari vezető. Móré Marianna hangsúlyozta, hogy manapság az állásinterjúk során előnyt jelent , ha a jelentkező önkéntes munkával is foglalkozik.

Wiesnerné Oravecz Éva, a Magyar Speciális Olimpia Szövetség társelnöke arról számolt be a hirek.unideb.hu kérdésére, hogy a DE EK-val folytatott együttműködésük keretében az egyetemi hallgatóknak lehetőségük van megismerkedni szabadon választható kurzus formájában a Speciális Olimpia mozgalommal, és bekapcsolódhatnak a mozgalom életébe. A hallgatók nyitottságának és motiváltságának köszönhetően heti rendszerességgel segítenek fiatal sportolóknak, bekapcsolódtak a Kölyök sportolók edzésébe, de ami ennél is tovább mutat, önszerveződő módon közös szabadidős tevékenységeik is vannak a fiataloknak.

Jávorné Erdei Renáta, a DE EK Verzár Frigyes Szakkollégium igazgatója elmondta: idén középiskolás diákoknak írtak ki pályázatot, melynek fókuszában a társadalmi felelősségvállalás állt. A pályázó csapatoknak egy általuk fontosnak vélt társadalmi problémát kellett mélyrehatóan feldolgozni és megoldási javaslatokat megfogalmazni. A nyertesek a nyíregyházi Zay Anna Technikum diákjai lettek, akik pályamunkájukban a gyermekbántalmazással foglalkoztak.

Az eseményen részt vett Nagyidai Gergő, a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház színművésze, korábbi országos ifjúsági judo bajnok is, aki elmondta, hogy több szálon is kötődik a programhoz, hiszen a sport, az önkéntesség és a Speciális Olimpia mozgalom is szívügye. A megnyitót követően egy általa irányított zenés bemelegítéssel mozgott együtt a teljes közösség.

A rendezvény keretében a Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar Verzár Frigyes Szakkollégistáinak irányításával ép és fogyatékkal élő középiskolások, egyetemisták és fiatalok közösen sportoltak, valamint az egészség megőrzését szolgáló programokon vettek részt.
 

Sajtóiroda - OCs