Hírek

„Egészségügyi Innovációs Szemle” címmel közösen indítottak online is elérhető folyóiratot a Debreceni Egyetem Népegészségügyi és Gyógyszerésztudományi Karai. Az évente négyszer megjelenő kiadvány az orvos- és az egészségtudomány legfrissebb eredményeire, innovációira fókuszál.

Harminc év után tettek újra hazánkban záróvizsgát a mezőgazdasági vízgazdálkodási mérnökök a Debreceni Egyetemen. A 2018-ban újraindított egyedülálló mesterképzésen idén elsőként hét magyar hallgató végzett. Az agrárkar kurzusa iránt nemzetközi szinten is nagy az érdeklődés.

Első alkalommal jelent meg online formában a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelvtudományi Tanszéke gondozásában az Officina Textologica kötet. A kiadvány a 2018-ban rendezett Petői S. János Emlékkonferencia előadásainak anyagát tartalmazza.

Campus Eleven lesz a Campus Fesztiválból. A szervezők a járvány miatt úgy döntöttek, hogy az elmaradó fesztivál helyett Campus Eleven néven rendezvénysorozatot indítanak. Az eddigi négy nap helyett tizenegy este kapnak a látogatók fesztiválélményt a megszokott helyszíneken.

Folyamatos a nyelvvizsga hiánya miatt visszatartott diplomák kiadása a Debreceni Egyetemen. Június elejére csaknem elérte a tízezret azoknak a száma, akik már kérvényezték oklevelük átvételét, ez mintegy 90 százaléka az összes ki nem adott diplomának.

Idén Bárth János, az Eötvös Loránd Tudományegyetem adjunktusa nyerte el a hazai személy- és helynévkutatókat kitüntető tudományos elismerést, a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelvtudományi Tanszéke által gondozott Kiss Lajos-díjat.

A Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának fordító mesterszakos hallgatói a Melletted a helyem Egyesülettel együttműködve fordították angol nyelvről magyarra a koronavírus-járvány során a koraszülött ellátással kapcsolatosan felmerülő „Gyakran Ismételt Kérdéseket".

Csütörtök délután a Hódos Imre Sportcsarnokban rendezték a DVSC Kézilabda Akadémia első kiválasztóját. Az esemény előtt szándéknyilatkozatot írtak alá az egyetem és az akadémia.

Javában zajlanak a felújítási és korszerűsítési munkák a Debreceni Egyetem köznevelési intézményeiben. A járványhelyzet miatt kiürült iskolákban és óvodákban hamarabb kezdődött meg a felkészülés a következő tanévre.

A legkorszerűbb építészeti technológiákról, valamint az egészségipar és orvostudomány területén tervezett együttműködésről tárgyalt Szilvássy Zoltán rektor csütörtökön. A megbeszélésen a koronavírus elleni vakcináról is szó volt.

A Tankcsapda, a Bagossy Brothers Company és a Republic közreműködésével idén is egyedülálló, a helyzethez igazodó és az aktualitásokról megemlékező közösségi élményt ígér a yoUDay. A Debreceni Egyetem különleges tanévnyitó stadionshow-ját szeptember 16-án, szerdán tartja.

Jogi szakokleveles pénzpiaci szakember képzést indít Budapesten a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara. Az oktatók a Magyar Nemzeti Bank munkatársai, jogász és közgazdász hitelintézeti felsővezetők, valamint pénzügyi szakemberek lesznek.

Fokozatosan, a biztonságot szem előtt tartva kell a teljes működés irányába elmozdítani a betegellátást – mondta a Debreceni Egyetem Klinikai Központ elnöke a Debrecen Televízióban. Berényi Ervin ugyanakkor hozzátette: a járványnak nincs vége, az egészségügynek fel kell készülni az újabb hullámra.

Az ivadékokban több toxikus fém halmozódik fel, mint az idősebb halakban – állapították meg a Debreceni Egyetem szakemberei. A kutatócsoport a publikációért a Magyar Hidrológiai Társaság és az Országos Vízügyi Főigazgatóság által alapított Vitális Sándor Szakirodalmi Nívódíjban részesült.

DEAC hírek

A vezetőedző szerint a Debreceni Egyetem alakulata saját kapuja előtt remekül dolgozott, ami kulcsfontosságúnak bizonyult. A DEAC kézilabdacsapatának ugyan az első és a második félidőben

The post Mándi Norbert: Szép dolgokat mutattak be a fiúk appeared first on DEAC.

Szeptember 7-én immár tizenhatodik alkalommal került megrendezésre a Garamvölgyi Lajos Emléktorna. Négy korosztályunk – U8, U9, U10, U11 – szombaton az Oláh Gábor utcai Sportkomplexumban

The post Tornagyőzelmekkel tisztelegtünk a DVSC legendás edzőjének emléke előtt appeared first on DEAC.

A Debreceni Egyetem alakulatainak nem jött össze a pontszerzés az első fordulóban, vasárnap Szombathelyen nyílik lehetőség a javításra. A DEAC U17-es és U19-es fiú futsalcsapatának

The post Nem indult jól a szezon appeared first on DEAC.

Képgalériák