Orvosokat avattak

Most végzett orvosok vették át diplomájukat pénteken a Debreceni Egyetemen az Általános Orvostudományi Kar ünnepi tanácsülésén. Az eskütételt követően száztizenhét magyar, illetve külföldi állampolgárságú általános orvosdoktort avattak.

-    A Debreceni Egyetemet mindig a stabilitás és a töretlen fejlődés jellemezte, mindig nyitott volt az új eszmék iránt, ugyanakkor megőriztük az orvosképzés értékeit és most is készen állunk arra, hogy a változó külső körülmények mellett is tovább fejlődjünk – hangsúlyozta ünnepi beszédében Mátyus László. 
 
Az Általános Orvostudományi Kar dékánja kiemelte: a most végzettek büszkék lehetnek arra, hogy tudásukat és orvosi diplomájukat az ország egyik legnagyobb és legrangosabb egyetemén és orvoskarán szerezték meg, amely európai összehasonlításban is megállja a helyét.

Mátyus László azt mondta: a most végzett orvosdoktorok rendelkeznek azzal a modem ismeretanyaggal, amely lehetővé teszi, hogy megfeleljenek az orvossal szemben támasztott magas elvárásoknak, és bizonyították azt is, hogy szakmai felkészültségük mellett emberi kiállásuk alapján is méltóak az orvosi hivatáshoz. Hozzátette ugyanakkor, hogy az elvárásoknak való megfelelés nem könnyű, folyamatos tanulást, önképzést igényel. 

Az ünnepi beszédet követően az Általános Orvostudományi Kar végzett hallgatói letették esküjüket.  


Az ünnepségen ötven magyar és hatvanhét külföldi állampolgárságú általános orvosdoktort avattak.   

-    Önöknek most már kötelességük lészen tudományos törekvésükkel kiérdemelt hivatásuk tekintélyét megóvni, nemkülönben szaktudományuknak és a Debreceni Egyetemnek, melynek orvosdoktorai sorába önöket ezennel beiktattuk, gyarapodását és virágzását, s ezzel hazánk javát hathatósan előmozdítani. Életük, szakmai munkájuk nehéz pillanataiban emlékezzenek az imént letett orvosdoktori esküjükre – mondta Tőzsér József élettudományokért felelős ágazatfejlesztési rektorhelyettes.  

Az ünnepségen tizenkét végzett hallgató vehetett át DETEP oklevelet az egyetem Tehetséggondozó Programjában végzett munkája elismeréseként (Salameh Ehsan Salameh Beqain, Azzaya Dorj, Jessica Ruth Dsouza, Simran Fazal Hussain, Kondor Péter, Vaishnavee Umesh Kore, Korponai Judit, Kuna Tamás, Chido Susan Marimira, Rácz Dorottya, Sankara Narayanan Srinivasan, Toldi Eszter). A Debreceni Egyetem Kiváló Hallgatója kitüntetést pedig Tóth Péter Áronnak ítélték oda kiváló tanulmányi eredményéért.   

Az ünnepi tanácsülésen három most felavatott orvosdoktor kapta meg a DEHÖK Elnökségi Elismerő Oklevelét az egyetemen végzett szakmai és közéleti tevékenységéért (Pálóczi Zoltán, Salameh Ehsan Salameh Beqain, Margrét Petrína Hallsdóttir).

Sajtóközpont - CzA